December 5 – a szégyen évfordulója
2006.12.05. 00:19
Ma este kb. 19-20 óra felé lesz két éve, hogy tágra nyílt szemekkel és összeszorult szívvel konstatáltuk, hogy az anyaországi magyar népet – hála a baloldal eredményes költséget nem kímélő, agymosó, negatív kampányának – totálisan hidegen hagyja az a több millió magyar, akit lakóhelyén megvetnek, hisz nem szeretne teljesen beolvadni egy másik kultúrába, nem szeretné eldobni magától nemzeti identitását, de nem hagynak neki békét, amíg meg nem teszi. 2004. december 5-én mi magunk, a sajátjai, az anyaországbéliek dobtuk el őket magunktól egy őrült kampány eredményeként.
Ha a bőrünkön éreznénk a határontúliak hatalmas bánatát, talán máris másképpen állnánk hozzá. De mit is beszélek, hiszen az egymás iránt érzett empátia a magyarokból már régen kiveszhetett, eltekintve attól a nem túl nagy kivételtől. Pedig nem nehéz megérteni ezt az érzést, csak üljünk le velük és kérdezzünk rá, milyen érzés még a saját népetek által is kiközösítve lenni... Nekem már volt "szerencsém" beszélgetni velük erről. Nem sokszor, de nem is egyszer, viszont minden esetben, ha előkerült a téma (egyszer a pálinkával együtt), kiült az arcukra az a mérhetetlen bánat, amelyet mi okoztunk nekik azzal, hogy beléjük döftük a kést, de még meg is forgattuk bennük párszor, mintha még jól is esne.
A román kormányzat vezetője, Traian Basescu népszavazás nélkül is ki bírta jelenteni, hogy a világ bármely részén él is román, annak haladéktalanul megadják az állampolgárságot. Mi miért nem vagyunk képesek összefogni ebben a kis medencében sem, nemhogy az egész világon?! Ezt annyira szégyellem. És kérhetnénk tőlük ezért bocsánatot, de az egyáltalán nem elég, mert attól nem lesznek jobban elfogadva magyarnak. Csak a tettek bizonyítanak, amelyet ők értünk és mi értük teszünk.
Te mire vársz, mondd?!
2006.12.02. 00:17
Az idei advent holnap kezdődik, ami "várakozást" jelent. Évek óta élénken foglalkoztat a karácsony és az ünnepeket megelőző adventi időszak, amely idén hivatalosan csak december 3-án kezdődik ugyan, de nem kevés bevásárlóközpont már októberben megkezdte a karácsonyi haszonszerzést. Olyat is hallottam, hogy a londoni multikban már augusztus végétől állnak a karácsonyfák, a műtélapók és szól a "Jingle Bells". Mindenki kiakad ezen, akit csak ismerek, de akkor mégis, miért csinálják ezt a nagy cégek? Miért jó nekik, ha a többség elégedetlen és mérges? Talán mert ők és a menedzsereik sokkal jobban ismerik a vásárlási szokásainkat, mint mi magunk. Mert tudják, hogy a nemtetszésünket kifejező fejcsóválás ellenére is megvesszük a húsz százalékkal leértékelt gumimacit, és innentől nekik édes mindegy, hogy szeretjük-e őket vagy sem.
Foglalkoztat még az is, hogy hogyan, milyen lelkülettel állunk a karácsonyhoz. Talán nem vagyok egyedül a tapasztalatommal, miszerint évről évre egyre inkább elfelejtjük, mit is jelentenek valójában ezek a karácsonyi ünnepek (minden tiszteletem a kivételeké!). Jellemző jelenség, főként a szentestét megelőző pár napon a boltról boltra járó emberek látványa, akiket a társadalmi nyomás "Karácsony van, vásárolj-vásárolj-vásárolj minél többet, minél drágábbat, minél mutatósabbat vagy díszesebbet, ha meg akarsz felelni!" jelszava tuszkol előre üzletről üzletre, hogy amennyire csak lehet, kiürítse a pénztárcájukat, vagy még el is adósítson, akit csak lehet. Sokan csak utólag vesszük észre, hogy az egész karácsonyi felhajtás csupán a "fogyasztók" kihasználása, azaz a miénk.
Azért valahol érzi mindenki, hogy a karácsony a "szeretet ünnepe" is. Valószínűleg ehhez az érzéshez kapcsolódik az az aggasztó statisztikai adat, amely arról számol be, hogy a december 24-ét megünneplő országokban e nap környékén jóval többen hívják a lelkisegély vonalakat, és megugrik az öngyilkosságok száma is. A legtöbb saját életét kioltónak szenteste válik igazán világossá, hogy "egyedül vagyok", hogy "rajtam kívül mindenki boldog", hogy "engem tulajdonképpen nem szereti senki". Ez a legtöbbször persze nem igaz így, de míg kizárólag az ajándékdömpingről, a "minél drágább, annál jobb" típusú meglepetésekről szól az ünnep, amelybe már nem fér bele a másik ember megsegítése, felkarolása, és az igaz szeretetre való törekvésünk is hátrébb szorul, addig ne nagyon várjuk ennek az adatnak a változását!
Addig is rohanással igaz szeretettel teli és kreatív ötletelésekben gazdag adventet kívánok!
Abortusz
2006.11.29. 00:14
(2012-es kiegészítés: Aki abortuszon gondolkodik, vagy ebben a témában szeretne beszélgetni, tanácsot kérni, a következő bejegyzést, pontosabban a kommentárokat ajánlom elolvasásra, amelyeket "válsághelyzetbe" kerültek és a nekik válaszoló anyák, apák, orvosok, más együtt érző és biztató hozzászólók írtak válaszul. Bejelentkezés után bárki hozzászólhat, kérdezhet. Várunk!)
És az ide írt cikk 2006-ból:
Besüt a hold az ablakon
És lelkem húrjait bömbölve tépi
A rettegés.
Arról ír az erdely.ma hírportál (ők a Népújságból idézik), hogy "A rosszul végrehajtott abortuszok évente 68 ezer halálos áldozatot követelnek – mutatta ki egy amerikai kutatócsoport." (a New York-i Guttmacher Intézet csapata)
Ugyanez a csoport 13 fejlődő ország adatai alapján azt is kimutatta, hogy a rosszul végrehajtott műtét miatt 5 millió asszony kerül fertőzéssel vagy egyéb komplikációval kórházba.
(Forrás: BBC News honlapja)
A szakemberek szerint a nem megfelelően végzett abortuszok száma összesen 19 millió körül mozog évente a világon.
(Forrás: Népújság)
Eddig (kis számolással) napi 52 000 magzatgyilkosságnál tartunk, és akkor még nem esett szó egyik hírben sem az utóbbi évek átlag 26 millió* "megfelelően" végrehajtott abortuszáról...
19 + 26 = 45 millió. Ez napi 123 000 magzatgyilkosságot jelent. Nemde, undorítóan hatalmas szám... Emellett még a naponta éhenhaló gyermekek száma (30 000) is eltörpül.
Van, ahol még a kifejlett embriót is abortálják. Így. (csak erős idegzetűeknek)
Tudom: "túlnépesedés, éhinség, nyomor", meg minden. Elég sok indokot fel szoktak sorolni mellette, de ez akkor is más... Ez akkor sem lehet megoldás... Szépíthetjük akárhogyan, ez gyilkosság, hiszen egy már élő valakit gyilkoltat meg az abortáló! Még akkor is, ha "kegyből" teszi, nehogy nyomorba szülessen. A hajléktalanokat sem lövik fejbe "kegyből"...
(Legfeljebb az egészségügyi okokból végrehajtott abortuszt nem tekintem bűnnek, amikor az orvos megállapítja, hogy mindketten meghalnak, ha nem hajtják végre...)
Te mit gondolsz az abortuszról? Milyen alternatívákat látsz? Komolyan érdekel...
*(Erről a 26 millióról egyébként csak egy helyen találtam említést (itt), de nem tudom megítélni, hogy mennyire biztos adat, mindenesetre ők is 19 millió nem legális abortuszról beszélnek, ahogy a fent említett kutatók is, és 45 millióról összesen, tehát elképzelhetően tartom, hogy igazat szólnak.)
Határon túli magyarok kontra MSZP
2006.11.29. 00:10
Miért nem szeretik a határontúliak Hiller Istvánt és az MSZP-t? Miért fogadták volna tűntetéssel a miniszter székelyföldi látogatását, ha ment volna és nem mondja vissza?
Kerek-perec:
Egykori gimis aranyköpetek
2006.11.28. 00:08
Az előző post után nem bírom ki.
Anno Domini 1997-2003 között én kezeltem az osztályunk aranyköpés füzeteit. (Már amikor írtunk belé.) Össze is gyűlt pár, persze ha az egészet beollóznám ide, az emberek és a szitu ismerete nélkül nem sokan értenék, ezért csak néhány a teljesség igénye nélkül:
Első nap 10-ben, 3 osztályfőnöki óra:
Ofő: Ez itt a 600-as szint, itt vannak a fiú osztályok. Fönt van a 700-as szint, ott vannak a lányok.
Cs: Jó-jó... Ezt mind értjük, de hol van a dohányzó?
Ofő: A legnagyobb probléma, hogy mindennap találkoznom kell veletek.
Cs: Hát még nekünk…
Biológia:
Tanár (előadás közben): például itt vannak ezek a mikroorgazmusok...
Kémia
T: Hogy hívjuk a szénvegyületeket?
C: (ásítva) MATÁV telefonkártyával...
Ének:
Cs és J a terem leghátsó padjába ülnek.
T: Nem tudtatok volna még messzebb ülni?
J: Sajnos nem!
Töri:
T: Miről volt még híres 1492 Amerika felfedezésén kívül?
Fári: Akkor verték ki az Arabokat.
T: Hát... az a fogalom kicsit mást jelent, de értem mire gondolsz és igazad is van...
Új tanár jön (az osztályban kint van egy Nagy Magyarország térkép)
T: Ti mind hungaristák vagytok?
F (kiakadva a T hülyeségén): Nem... vannak köztünk fasiszták is...
Társadalmi ismeretek:
T: Új cím – Az ösztönök társadalmi megnyilvánulásai...
Osztály: He???
T: Hmmm... Például, hogy nem szarunk az asztalra, az egy ilyen...
T: Hogy lehetne orvosolni a túlnépesedés problémáját?
J (vérszomjasan): …kasza…
Biosz:
T: Mikor írjuk a témazárót? Hétfőn, vagy szerdán?
Osztály: SZERDÁN! Hétfőn józanodunk...
Magyar:
T: A költő, mint felhő, szabadnak, korlátlannak érzi magát…
M: ANARCHISTA!!!
Nyelvtan:
T: A legalsóbb rendű nyelvi jel a „hang”. Mi van e fölött?
Osztály: Szó, szótő, mondat, beszéd stb…
P (félálomban): …szóköz…
Ének:
Tanár: Tomi! Ha 4b az előjegyzés, melyik az utolsóelőtti hang?
Tomi: Őőőő…őőő… szesz…
T: ... ez az egész olyan, hogy ha alkotsz valamit, ami élő...
L: Olyan még nem volt...
Magyar:
T: Hogyan fakasztotta könnyre Ottó Melindát?
P: Könygázzal...
T: Életemben még egyszer sem voltam részeg... de akkor is csak annyira...
Latin: (helyettesítés)
T: Cigarettás barátom, fordítsd le a következő versszakot!
Osztály értetlenül: Melyik...???
Max Weber órai aranypöketek...
2006.11.28. 00:00
Még régebben leírtam volt valahova pár órai aranypöketet. Nos akkor is úgy kezdtem magamnak, hogy az óra címe (Max Weber) önmagában nem túl nagy vágykeltő arra nézve, hogy én arra az órára beüljek. Ezért jó meggondolás az az egyetem részéről, ha olyan tanárt állítunk a diáksereglet elé, akinek van humora hozzá. Erről az óráról idézgetek. (Persze, ehhez ismerni, látni, hallani kéne a tanárt is, úgy jobban esik a humor.)
1. Max Weber "rend" fogalma volt említés alatt, továbbá az, hogy a rend fogalma nem csak a középkorban volt érvényben lévő fogalom, hanem ma is használható / használandó. Ehhez azonban több minden társul:
"– Neveltetés: Pl. Angliában ciki, ha valaki nem az Oxfordon vagy a Camebridge-en végzett.
Ez pont olyan, mint az a vicc, amelyikben megszólal süni gyerek:
– Mama, hogyan juthatok át az autópálya túloldalára?
– Hát oda, kisfiam, csak születni lehet…
- Kultúra: szokások, habitusok.
Ahogy egy hittantáborban is: a lányok szigorúan bokáig érő szoknyában, az emberek taizés cuccal a nyakukban és bikából éneklik az alleluját…
- Connubium: Ki-kivel házasodik.
Pl. a budai rózsadombi a budai rózsadombival, az arisztokrata az arisztokratával, a büdös disznó a büdös disznóval.
Létezhetnek rendies csoportok is: Pl. jobberek és ballerek."
2. Max Weber Uralom szociológiája a téma, mire én – notebookkal a kezem alatt – serényen gépelni kezdtem az elhangzottakat:
"Bevezető:
Valamikor a cselekvéselméletről volt szó... – hirtelen hatásszünet, mert a t. úr nézni kezdi az egyik leánka plüssnyulas tollát. – Nagyon cuki az plüss nyuszi a tolla végére felhúzva. Olyan rózsaszín, hogy annak már bukéja van. De még az ásványvíz is maga előtt. ... Én is vettem a lányaimnak ilyen félméteres – mutatja – hajlítgathaó rózsaszín grafit ceruzát. De tök jó, nem?! Annyi marhaságot tudnak kitalálni manapság. A lányaim is teleragasztották az autót ilyen plüss cuccokkal: undorító. Olyannyira, hogy annak már saját stílusértéke van. ... Amúgy múltkor nem pont maga volt az, aki egy világító tollal írt? Na mindegy...
Szóval a cselekvéselmélet..."
Pár órával korábbi aranyköpetek
Az amúgy halál unalmas óra címét sugalló "Max Weber" előadáson írt mai (rövidített) jegyzeteim:
(a tanár sztem tudta, hogy ha nem dob be valamit, meghalunk...)
1. Weber problémája: A tudományt nem lehet objektíven átadni, mert benne lesz az előadó (pl. tanár) szubjektív értékrendje, hozzáállása.
"Weber megoldási javaslatai:
a.) Jelezzük a hallgatóknak, hogy „idáig” tényekről beszéltünk, de „innentől” szubjektívebb lesz az előadás.
b.) Jelezzük a hallgatóknak az előadás elején, hogy mik a saját értékeink, és aszerint hallgassanak minket.
- Például elmondhatnám magamról az óra elején, hogy én egy akkora szemét jobber vagyok, hogy ami már tőlem is jobbra van, az egyszerűen leesik..."
2. "Weber szerint a kollektív képződmények nem valóságosak, csak elnevezések. Az egyetlen valóság a cselekvő lények összessége: Például nincs ez az egyetem a valóságban, csak egyes cselekvők, akik elnevezik ezeket a képződményeket.
Értik... nem a magyar állam jön szembe, hanem Kovács Béla törzsőrmester és a gumibot..."
3. "Racionálisan evidens megértés: a cselekvések jó részét evidens módon, probléma nélkül megértjük.
Pl. látunk egy baltás embert az erdőben: evidens, hogy favágó és fát vágni készül az erdőben... vagy látogatóba megy az anyósához..."
Szeretetéhes kutya
2006.11.24. 23:59
A Pázmány bölcsészkaron szinte minden télen már-már várt vendégek a vajszívű egyetemistáktól kolduló kisebb nagyobb kutyákok. Ma meg is jelent az első. Egy marha nagy, szép, sima, sötétbarna szőrű csöppség. A vonatállomáson próbált szerencsét ettől-attól, de senki sem méltatta egy falat kajára és egy simogatásra sem nagyon, ami érthető, hiszen rátapadna arra, aki adna neki. Egy leány mégis megszánta és a kezéből adott a blökinek egy szemet a pogácsájából. A kutya szépen átvette a pogit a szájaval, majd szépen lehejezte a fűre, és buksijával visszahúzódott a már jószívűnek érzett lány mellé, aki simogatni kezdte. A félméter magas dogy ekkor kezdte csak el igazán csóválni a farkát. Bambán néztem rá. Nem sok ilyet láttam még. A kaja nem annyira kellett, mint inkább a "szeretet" kifejezése.
Persze lehet, hogy más van mögötte, a látszat mégis ez volt. És végülis miért ne kérné ő is a jussát a figyelemből?
Természetősanya?!!!
2006.11.24. 23:58
Hajnali kettő. Lefekszem, de előtte ablaknyitás. Odakinn madarak csiripelnek. Nem egy, több. Sok. Rigók. Pont olyan szépen és pont úgy, ahogy tavasszal pár hétig.
Hétfőn – november közepén – pedig pólóban mentem egyetemre.
Természetősanyánk?! Ez komoly? Vagy csak megerőszakolt az emberiség...?
Tanulmány a klozeton
2006.11.23. 23:57
Kati nagyszerű tettét fedeztem fel a toáletten ücsörögve. Kiragasztott egy történelmi "vonalzót" évszámokkal és világtöris eseményekkel. Azt böngésztem "fogyás" közben, és rádöbbentem, láttam én már ilyet valahol. Méghozzá egyetemista haveroméknál egy kollégiumban valamikor régen, ahol a slozi belseje az éppen aktuális félév anyagaival volt kiplakátolva. Matekosoknak alapképletekkel, bölcsészeknek rövidebb definíciókkal, meghatározásokkal, töriseknek pedig évszámok tömegével. Nem rossz ötlet. Egészséges esetben egy nap legalább egyszer leülnek tanulni az adott anyagrészt, és ha másképp nem, egyszerűen vizuálisan rögzül az anyag... Sőt ha több szakos lakik együtt, akkor betekintést nyerhetnek egymás tudományának alapjaiba is.
Lehet, hogy hamarosan nekiállok és kinyomtatom Max Weber életét, meg az egész család betekintést nyerhet abba, hogy hogyan is állt akkor régen a szociológia a XIX. században.
Szívbéli barátok
2006.11.21. 23:52
Tegnap levettem a polcomról egy Tamási Áron mesekönyvet. Már régóta ott volt. Úgy 6-7 éve kaptam a nővéremtől Karácsonyra, de "nehéznek" is tűnt a székely nyelvezet, meg assetudtam ki az a Tamási Áron, így kiskamaszként a polcon találtam neki jó helyet, és ott is maradt porfogónak évekig.
Egészen tegnap reggelig, hiszen most már egész közeli szálak fűznek az íróhoz. November első heténen többek között voltam a szülőszobájában, meg láttam a bölcsőjét is... :) De ami ennél sokkal többet jelent, hogy hallottam egy csomó gyereket azon az ízes magyar nyelven beszélni, ahogy ő írta ezt a mesekönyvet, amelynek amúgy "Szívbéli barátok" a címe. Az egyetemről hazafelé ezt olvastam és fúúú, nagyon tetszik. Olyan jó érzés olvasni a csodás székely beszédet, hogy csak na. Egész könnyen visszarepített Szovátára... :) Szóval most tuti, hogy rákattanok Tamási Áronra és elolvasok tőle pár könyvet.
Sablonköszönések, álérdeklődések
2006.11.21. 23:29
Már egy jó ideje kitaláltam, hogy háborút indítok a sablonos köszönések és a sokszor csak álérdeklődések ellen. A leszámolást természetesen magamban kell elkezdenem. Arra is gondoltam azért, hogy mi van, ha ez csak az én hisztim és mások vígan elvannak ezekkel. Vagy mi van, ha csak én nem tudok ezekre a sablon kérdésekre megfelelően válaszolni?
Mikre is gondolok?
Hogy vagy? – Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ez sokkal inkább egy pszichológiai kérdés, amire egész egyszerűen nem lehet másképp válaszolni, csak úgy, hogy jól, és barátok között is max annyit, hogy szarul, de büszkén. Engem mégis feledtébb idegesít ez a kérdés, főleg, amikor látom, hogy nem teljes őszinteséggel tették fel, ugyanis mostanában az a kedvelt szórakozásom, hogy amikor megkérdezik, akkor direkt részletesen elkezdem kifejteni, hogy hogy vagyok éppen, kb. milyen egészségügyi megingásaim, illetve megingásnak tűnő tüneteim voltak, vagy elkezdek kitérni a lelkem világára röviden: egyetem, munkahely, ez-az-amaz... Ha a kérdező csillogó szemekkel néz és figyel, akkor nyugtázom a valódi érdeklődését. De amikor közbevág, témát vált, nem rám figyel vagy egyéb jelekből tapasztalom az érdeklődés teljes hiányát, akkor ez utóbbit nyugtázom. Ha közeli barátról van szó, még meg is kérdezem, hogy miért kérdezted, ha nem érdekel? Volt, aki már bevallotta, hogy azért mert így szokás... Aaaaargh!
Sokszor alkalmazom még a Hogy vagy?-ra – amikor nincs kedvem kifejteni hogy létemet – hogy egész egyszerűen kifejtem: utálom ezt a kérdést és inkább másképp kezdjünk el beszélgetni, mielőtt sablon válaszokkal reagálnánk sablonkérdésekre.
Persze... rá is vághatnám egyből, hogy jól, oszt csá, de szívből utálom, ha valaki nem őszinte. (Főleg, ha én nem.)
Mi van veled? Mi újság? Mizu? – Ez a kérdéscsokor üti a Hogy vagy?-ot is. Egyszerűen képtelen vagyok rá megfelelő választ kiizzadni. Itt az esetek 95%-ban közlöm (persze barátságosan), hogy bocsásson meg a drága kérdező, de erre nem tudok megfelelően reagálni. Amikor látom, hogy nem őszinte a kérdés, akkor a Megvagyok-on túl van más alternatíva? Vagy csak egész egyszerűen kezdjem el felsorolni a közelmúltam eseményeit?
Persze legelőször magamban próbálom elindítani a folyamatot, mert a beidegződések hatására még most is többször teszem fel a fenti kérdések valamelyikét naponta. Viszont a törekvés sokat segít abban, hogy mindenkinek igyekezzek személyre szabott kérdést kitalálni.
Pl. ha valakin látom, hogy szarul van egészségileg, akkor egyből arra kérdezek rá, és nem a Hogy vagy?-gyal teszem tönkre. Vagy, ha látom, hogy valaki lelkileg van teljesen kiakadva, akkor előfordul, hogy a Hogy van a lelked? kérdéssel hökkentem meg. Bár aki ismer, az tudja, hogy ez a kérdés nálam mindig őszintén jön. :)
A Mi van veled?-et pedig igyekszem valami aktuálissal megelőzni, de az a legkülönbözőfélébb lehet.
Az ember, mint árucikk
2006.11.17. 23:16
A múlt évben legkevesebb 7 embert adtak el naponta Romániában, akik közül 1 mindig gyermek volt, és akkor ezek csak a hivatalos adatok, ki tudja hányan vannak még. Románia január 1-től EU-s tagország lesz, de az utcán még javában hemzsegnek az utcára kényszerített gyerekek ill. felnőttek, és nem egy ember hal éhen naponta. Ha elutazunk egy erdélyi kis- vagy nagyvárosba, főleg bánya- vagy iparvidékre, akkor láthatjuk, hogy több utcagyerek koldul élelmet és pénzt, mint itthon a fővárosi hajléktalanok összesen. Nagy részük cigány vagy román (nem hivatalos adat, csak saját észrevétel), de magyar is akad köztük bőven.
Sokak még szép, hogy az egyetlen "menekülési útvonaluknak" a szexipart látják. Viszont az már kicsit sok, amikor a szülők a gyereküket adják el, hogy ők maguk a kapott pénzből még egy pár hétig eléljenek, meglegyen a kommersz pálesz és a cigi. Meg EU ide vagy oda, sok nyugat-európai pedofil görény is Románia területére megy kiélni elcsökevényesedett vágyait. És EU ide vagy oda, a román gyermekvédelmi rendszer – mint látatlanban is jól láthatjuk és olvashatjuk itt-ott – javában a béka segge alatt van, de még annál is lejjebb.
Persze az EU is hisztizik. Reméljük, hogy lesz is foganatja! De addig, amíg nincs hatékonyabb intézkedés, mint a hiszti, vagy a román rendőrség jelenlegi ellenállási eredménye, addig az annyit ér, mint kútba esettnek a sajnálkozás.
Idézet az Erdély.ma oldalról:
A romániai emberkereskedelemnek 2005-ben hivatalosan 2551 áldozata volt, köztük 366 gyermek. Az UNICEF képviselője elmondta, hogy a statisztikai adatok csak „a jéghegy csúcsát” mutatják, hiszen a gyermekkereskedelmi ügyekben olykor maguk a szülők is cinkosok, így több esetben nem érkezik hivatalos bejelentés a hatóságokhoz.
A teljes cikk: http://erdely.ma/hirek.php?id=20552
Jól futni csak céllal lehet
2006.11.16. 23:15
Ne álmodd az életed, éld az álmodat!
„Mi leszel, ha nagy leszel?” – kinek nem tették fel a kérdést ovis vagy kisiskolás korában? Aztán ahogy egyre nagyobbak leszünk, még időszerűbbé válik a kérdés, és már nem csak bájosan mosolyogva mondjuk, hogy fodrász vagy tanító néni, mint anyu, vagy építész, esetleg „számítógépes”, mint apu; hanem igen komolyan el kell gondolkodnunk a jövőn. És nem csak az érettségi évében (vagy azután), már kilencedikben, tizedikben érdemes rágódni a témán. Azt hiszem, ezzel eddig még nem sok újat mondtam, mégis aggasztónak találom a helyzetünket, ha erre a kérdésre várok választ a kortársaimtól vagy a nálam fiatalabbaktól. A válaszok gyakrabban közelítenek a „nem tudom”, „nem értek semmihez”, „mire lennék én jó?”, „nem is érdekel semmi” és a „majd csak lesz valahogy” felé, de konkrétumokról kevésbé szólnak (nagy tisztelője vagyok a kivételnek!). Mintha valami láthatatlan erő szipolyozná ki belőlünk az önbecsülést, a hosszabb távra való előretekintést, az ambíciót, vagy egyszerűbben fogalmazva: a hosszú távú célokat.
Nem érzed úgy, hogy néha csak a céltalanság ölel át? Hogy a leckéket, vagy az egyetemi beadandó dogákat már egyáltalán nem magadért, a jövődért, hanem kötelességből írod? Hogy a tanulás csak a holnapi dolgozatnak, ZH-nak, felelésnek vagy a vizsgának szól, de egy hét múlva már semmi nem marad meg a tanultakból? Hogy tulajdonképpen fogalmad sincs, mire fogod tudni felhasználni mindazt, amit lenyelsz a tankönyvekből és az órai előadásokból? Az előbbi idézetek közül valamelyikben magadra ismertél? Én sokszor igen, de remélem, hogy Te nem! Ha mégis, az valami olyasmit jelent, amit már te is érzel valószínűleg, kisebb-nagyobb mértékben. Lehetséges, hogy céltalanná kezd válni az életed? Ha így is volna, ne marcangold magad, mert nem csak te vagy a felelős a helyzetért, viszont csakis te segíthetsz magadon.
Megoldás is akad, ha keresünk, és jobban szétnézünk a környezetünkben az ismerősök között, akik segíteni tudnak egy-egy távolabbi cél megjelölésében a tanulás, a pályaválasztás vagy a helyes értékrend szerinti élet területén. De akárhogy döntünk is, figyelembe kell vennünk, hogy jól futni csak céllal lehet!