Több alázatot!

2006.11.11. 23:12

Tegnap egy falásra kiolvastam Böjte Csaba Kevesebb pátoszt és több áldozatot című könyvét. Többek között eszméletlen megrendítő emberi sorsokról és a román hatóságok gáncsoskodásáról számol be Csaba testvér. De közel ugyanilyen mennyiségben olvastam a jótetteket, az emberségességet és a jóindulatot leíró fejezeteket is.

Amire rájöttem? Azt hiszem kezd leszűkülni egy körre a "hivatástudatom" (ha lehet ilyenről beszélni), és ez jól eső érzéssel tölt el.

Régóta foglalkozom gyerekekkel, és azt hiszem ebben van valami elhivatottság is, ami tol előre és előre, mert soha nem unom meg. Többen mondták már, hogy a gyerekek az én "utam". Van benne valami. Akkor érzem csak igazán, hogy teszek valami a világért éppen, amikor velük foglalkozom. Akkor érzem magam hasznosnak, különben inkább haszontalannak. Na majd kiderül...

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr1525352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása