Az ember, mint árucikk

2006.11.17. 23:16

A múlt évben legkevesebb 7 embert adtak el naponta Romániában, akik közül 1 mindig gyermek volt, és akkor ezek csak a hivatalos adatok, ki tudja hányan vannak még. Románia január 1-től EU-s tagország lesz, de az utcán még javában hemzsegnek az utcára kényszerített gyerekek ill. felnőttek, és nem egy ember hal éhen naponta. Ha elutazunk egy erdélyi kis- vagy nagyvárosba, főleg bánya- vagy iparvidékre, akkor láthatjuk, hogy több utcagyerek koldul élelmet és pénzt, mint itthon a fővárosi hajléktalanok összesen. Nagy részük cigány vagy román (nem hivatalos adat, csak saját észrevétel), de magyar is akad köztük bőven.

Sokak még szép, hogy az egyetlen "menekülési útvonaluknak" a szexipart látják. Viszont az már kicsit sok, amikor a szülők a gyereküket adják el, hogy ők maguk a kapott pénzből még egy pár hétig eléljenek, meglegyen a kommersz pálesz és a cigi. Meg EU ide vagy oda, sok nyugat-európai pedofil görény is Románia területére megy kiélni elcsökevényesedett vágyait. És EU ide vagy oda, a román gyermekvédelmi rendszer – mint látatlanban is jól láthatjuk és olvashatjuk itt-ott – javában a béka segge alatt van, de még annál is lejjebb.

Persze az EU is hisztizik. Reméljük, hogy lesz is foganatja! De addig, amíg nincs hatékonyabb intézkedés, mint a hiszti, vagy a román rendőrség jelenlegi ellenállási eredménye, addig az annyit ér, mint kútba esettnek a sajnálkozás.

Idézet az Erdély.ma oldalról:

A romániai emberkereskedelemnek 2005-ben hivatalosan 2551 áldozata volt, köztük 366 gyermek. Az UNICEF képviselője elmondta, hogy a statisztikai adatok csak „a jéghegy csúcsát” mutatják, hiszen a gyermekkereskedelmi ügyekben olykor maguk a szülők is cinkosok, így több esetben nem érkezik hivatalos bejelentés a hatóságokhoz.

A teljes cikk: http://erdely.ma/hirek.php?id=20552

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr6025355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása