Mi értelme van az életemnek?

2006.11.14. 23:14

…hallom sok szájból a sokszor teljes őszinteséggel feltett kérdést. Érezni, hogy már javában beindult a suli, közeledünk a negyedévhez. Előjöttek a megoldhatatlannak tűnő problémák: „nem megy a tanulás, semmire sem jó a matek, ahogy a többi sem, megint kiközösítettek valahonnan, mindennek tetejében ronda is vagyok, és különben is, semmi értelme az életemnek!” Azért a többségre talán még nem jellemzők ezek a mondatok, de sokan el-eleresztünk egy-egy ilyen vagy ehhez hasonló kijelentést, és ha szóban talán nem, gondolatainkban szinte már törvényszerűen.

Ha engem kérdeznek efelől, nehéz megfelelő választ találnom. Mély filozófiai vagy teológiai magyarázatokkal nem sokra megyek, hiszen a fiatal kérdezőt ezeknél sokkal életszagúbb, kézelfoghatóbb válaszok érdeklik, amikor ezt kérik: „Mondd meg nekem egészen konkrétan, miért jó bárkinek is, hogy én megszülettem!”

Megannyiszor nekem szegezték már a kérdést velem egykorúak, vagy nálam fiatalabbak, de sokszor csak egy „fogalmam sincs” volt a végeredmény, arra hivatkozva, hogy magam is csak huszonéves vagyok, aki velük együtt rágódik a megoldáson.

Aztán egyszer csak egy ártatlan misén ülve felcsillant a szemem. Hadd osszam meg: Az oly sokszor hallott példabeszéd hangzott el a talentumokról, amelyben egy nagyhatalmú úr különböző összegeket bízott a szolgáira, hogy kamatoztassák azt. Mindegyikük sokszorosát adta vissza az uralkodónak, kivéve egyet, aki elásta a talentumát, és felhasználhatlanul nyújtotta vissza a uraságnak, mire az totál kiakadt rá és elküldte a búsba. (Mt 25,14–30) Sokáig nem értettem ezt a részt, és tulajdonképpen nem is érdekelt annyira. De most szinte a homlokomra csaptam majdnem felkiáltva: „Hisz ez az! Úgy elsiklunk már a részletek fölött, pedig itt van a megoldás az orrunk előtt, csak észre kéne vennünk!”

Azóta volt, hogy már valakinek ezzel adtam vissza az életkedvét: Szerintem – az én hitem szerint – a Teremtő mindnyájunknak különböző értékeket adott más-más mennyiségben, de pont annyit, amennyire szükségünk van ahhoz, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki vele sajátmagunkból. Éppen annyit, amennyivel kielégítően tudjuk szolgálni magunkat és a környezetünket. Amennyivel megtalálhatjuk a helyünket a világban. Se többet, se kevesebbet. Olyan pedig még véletlenül sincs, hogy valaki kimaradt volna a teremtés e fázisából, legfeljebb olyan, hogy még nem ismerte fel a leghasznosabb képességeit! Csak nyitva kell tartanunk a szemünket, hogy felismerjük magunkban és embertársainkban is az értékeset! Így máris könnyebb élni és ambíciókat keresni... – szerintem.

Több alázatot!

2006.11.11. 23:12

Tegnap egy falásra kiolvastam Böjte Csaba Kevesebb pátoszt és több áldozatot című könyvét. Többek között eszméletlen megrendítő emberi sorsokról és a román hatóságok gáncsoskodásáról számol be Csaba testvér. De közel ugyanilyen mennyiségben olvastam a jótetteket, az emberségességet és a jóindulatot leíró fejezeteket is.

Amire rájöttem? Azt hiszem kezd leszűkülni egy körre a "hivatástudatom" (ha lehet ilyenről beszélni), és ez jól eső érzéssel tölt el.

Régóta foglalkozom gyerekekkel, és azt hiszem ebben van valami elhivatottság is, ami tol előre és előre, mert soha nem unom meg. Többen mondták már, hogy a gyerekek az én "utam". Van benne valami. Akkor érzem csak igazán, hogy teszek valami a világért éppen, amikor velük foglalkozom. Akkor érzem magam hasznosnak, különben inkább haszontalannak. Na majd kiderül...

Kamatadó

2006.11.09. 23:11

Na ilyet se fizettem még.

Megnyitottam ma neten a számlámat, megjött-e már a 32 rongy havi fixem (diák zsebpénznek nem rossz...) Megjött. Sőt, 234 Ft-ot kamatozott is a pénzem. Jessz! Még hozzáteszek 66-ot és megveszem a menza legolcsóbb levesét... Ja, nem. Bocs, mégsem. 113 Ft-ot kell hozzátennem, mert most látom csak, hogy "Kamatadó (20%)" címen levontak 47 pénzt a kamatomból...

Hínnye! Ezek tényleg nem viccelnek. Kamatozik a pénzem a bankban, de még arról is lenyalják a habot a reformokhoz. Ha még mindig adószedők jönnének behajtani a pénzt, röhögve vágnám hozzájuk, mondván, sörözzétek el!

Na de komolyra ferdítve a szót: Nyaljátok ki!

Erdélyi gyermeksorsok

2006.11.07. 23:09

Közel sem a teljesség igényével írom ezt a postot. Csupán szeretnék egy csekély kis "ízelítőt" adni azokból a szomorú történetekből, amelyeket erdélyi árvaházi gyerekektől vagy a nevelőiktől hallottam. In medias res:

Egy nevelő mesélte, hogy csak az ő "családjában" (egy nevelőre kb. 8-10 gyereket bíznak, ők egy "család") 3 olyan gyermek van, akik azért kerültek oda, mert mindegyikőjük apja felakasztotta magát.

De beszélgettem olyan gyerekkel is, akinek az édesapját a szomszédjuk verte agyon egy baltával az udvarukon.

Egy másikat (most 6 éves) az anyja annak idején napokra bezárta "az ágya alá", és napokig nem kapott se enni, se inni, majd az utcára tették, és csak a túlélési ösztönétől hajtva maradt életben: kukázva gyűjtött kaját magának. Viszont ennek hatására ez a gyerek most a legrendszeretőbb ebben a "családban". A legolcsóbb kaját is kincsként becsüli.

Három testvér pedig azért került be az otthonba, mert az anyjuk otthagyta őket egy pályaudvaron egy lepukkant autóban úgy, hogy az egyikük még csak újszülött volt... Egy hét elteltével tűnt fel valakinek a 3 kisgyerek, aki szólt az illetékes szerveknek.

Beszámoló Csodaországról

2006.11.06. 23:00

– A legnagyobb sérülés, ami egy gyereket érhet,ha vágya, hogy szeressék, és szeretetét fogadják el, nem teljesül.

/John Bradshaw/

 

Életre szóló élményben volt részünk november első hetében a szovátai Szent József Gyermekotthon közel nyolcvan lakójával. Kilencen indultunk útnak, vegyes érdeklődésű egyetemisták, téli szünetünk elején az erdélyi Maros-Torda megyei otthonba közösségépítő foglalkozásokat és lelkigyakorlatot tartani az ott lakó gyerekeknek, fiataloknak. Felejthetetlen volt mindannyiunk számára az ott töltött négy nap már attól a perctől fogva, ahogy átléptük „Csodaország” küszöbét…

 

…még a fogasig sem jutottunk el, hogy a tizenkét órai utazás után levessük kabátunkat, máris több tucat, csillogó szemű kisgyermek „esett nekünk”, ölelt át és bújt hozzánk a bizalmatlanság legkisebb jelét sem mutatva. Többünk teljesen ismeretlen volt a számukra, mégsem kérdezték, hogy ugyan mi szél hozott minket erre, meddig maradunk és egyáltalán mit akarunk – azonnal bevontak a játékaikba és az énekeikbe. Egy perc sem telt el, és máris birtokba vettek bennünket!

Egyértelmű volt az utalásuk, törődésre vágytak egytől egyig. Nem azért mondom, hozzá szoktunk már ehhez az igényhez a bogártáborokban, de ott is legalább egy-két nap, mire a legközvetlenebb gyermek ilyen őszinte közvetlenséggel megnyílik előttünk, nem tíz másodperc! Mintha sokévnyi elmaradt szülői simogatást szerettek volna percek alatt pótoltatni velünk. Nem is szegültünk ellen nekik, és elmondhatom, hogy ilyen sűrűn még soha nem ölelgettünk emberpalántákat, mint e négy nap során. Az önzetlenül adott szeretetet pedig hatványozottan kaptuk vissza tőlük, amiért örökre hálásak maradunk!

 

Habár nem csak erről szólt az ottlétünk. A közös programok közül elsőként a mérhetetlenül sok játékot emelem ki, de közel ugyanilyen időmennyiségben hangzottak el a Szentjánosbogárban sokat énekelt dalok is – gitárral, furulyával és szaxofonnal fűszerezve. A lelkigyakorlat alatt sem játszottunk keveset, de nem hiányoztak a lelkünkkel foglalkozó csoportbeszélgetések és a rendhagyó, „bogaras” esti imák sem… :)

Repertoárunk része volt az esti népmesemondás is, amelyet mi játszottunk el nekik nagy nevetések közepette. De hiszen van is min nevetni, ha a mese főhőse egy „félig nyúzott bakkecske”! Aztán a hatalmas-kibálós-gőzkieresztős tábortüzet sem hagyhatom ki a felsorolásból, főleg ha az utána következő, „Ali baba vígan él” nótára történő össztábori estebédre-vonatozásra gondolok vissza…

Mindezen túl meg kell még említenem az első hó ihlette hóemberépítő-versenyt is, amelyek elbírálásakor mindhárom hóemberben sikerült meglátnunk az Alkotók által beléjük lehelt különlegesen szépet, egyedien kiemelkedő tulajdonságot, hiszen ezek megvannak minden embertársunkban, így hóembertársainkban is. Ezért mindhárom csapatot azonos ajándékokkal jutalmaztunk. Az utolsó este fénypontja pedig egy nagy vetélkedő volt sok-sok „édes” nyereménnyel! :)

 

A kötött programokon kívül szerencsére bőven akadt idő kötetlen beszélgetésekre is azokkal, akik igényelték. A legszívszorítóbb párbeszédem is egy ilyen alkalommal, ebéd után még az asztalnál maradva hangzott el. Egy kisebb társasággal a múltbeli életükről társalogtunk. Maguktól beszéltek a gyerekek, nem kellett noszogatni őket, csak hallgattam a szomorú történeteket. Egy kislány tette fel végül nekem is a kérdést hirtelen:

– … és a nevelő bácsinak van apukája?

– Igen, van – válaszoltam.

– És anyukája?

– Anyukám is van – bólogattam, és egy kicsit úgy éreztem magam, mint valami kiváltságokban gazdag nemes.

– De jó a nevelő bácsinak! – sóhajtotta, de olyan szívszaggató hangon, hogy akkor és ott bármit megadtam volna, hogy visszakapja a szüleit.

 

Aztán Futárpostát játszottunk a csoporttal (azaz valaki kitalál egy hosszú, bonyolult mondatot, megsúgja a mellette ülőnek, aki továbbsúgja, majd az utolsó a körben hangosan kimondja, ami eljutott hozzá. Ha már egy tucatnyian játsszák, akkor törvényszerűen eltorzul a mondat, amin nagyokat lehet nevetni.) Viszont ilyen még soha nem történt velem. A mondat révbeért ugyan, de a kör alatt senki nem kuncogott, senki nem kérte, hogy ismételje el az előtte lévő még egyszer. A játékot indító kisfiú szavai pedig a kör végére sem torzultak semmit. Így hangzott: „Tegnap apukám értem jött az autónkkal, és hazavitt a falunkba a családunkhoz…

Nos, úgy tíz éve nem sírtam már, de ekkor igen közel kerültem a könnyezéshez.

 

A legtöbb, felénk történő megnyilvánulásukban olyan egyértelműen vágytak a törődésre (legyen az akár csak egy simogatás, egy ölelés vagy egy puszi), hogy azt mi ki sem elégíthetjük soha, legfeljebb enyhíteni tudjuk a szülők hiányából fakadó szeretetéhségüket. Amit tudtunk, megtettük: szerettük őket, ők pedig viszonozták ezt. Isten fizesse!

Mi sem egyértelműbb, hogy még visszatérünk!

 

ifj. Gyorgyovich Miklós

 

Információk az Alapítványról: www.devaigyerekek.hu

Bankszámlaszám: 10300002-20145639-00003285

Adószám: 18106802-1-41

Nemrég olvastam az UNICEF friss jelentésének egy kivonatát (ha jól emlékszem 2005-ös). Elképedtem azoktól a számoktól, amelyeket még elképzelni sem tudok:

1. A föld népességének egyharmada gyermek (azaz 2,1 milliárd 18 éven aluli él köztünk.)
2. Közülök minden harmadik (700 millió fő) nyomorog, és minden negyedik (azaz több mint félmilliárd) él olyan családban, ahol a napi jövedelem nem üti meg az 1 dollárt (204 Ft – 2006 10. 31.)
3. A jelentés kivonata szerint: ha ez a tendencia folytatódik, akkor a közeljövőben a 2,1 milliárd gyermekből 399 millió (19%) nem jut majd egészséges ivóvízhez; ebbe körülbelül 2 millió gyermek hal bele; 357 millió (17%) pedig soha sem lesz beiskolázva.
4. De mi sem drámaibb, mint az a tény, hogy a Föld nevű bolygón naponta körülbelül 30.000 gyermek hal éhen ma. Nem, nem az egészségtelen víztől, hanem attól a puszta ténytől, hogy nincs mit enniük. (Ezt már nem az UNICEF-nél olvastam, hanem azt hiszem, hogy ENSZ-adat.)
5. És akkor most csak a gyermekekről beszéltünk...

Szép új világ, mit tehetünk mi, akik benne vagyunk a felső 10-20%-ban?!

A 4. pont megtapasztalásához amúgy nem kell messzire menni. Itt vannak a szomszédban Erdélyék, ahol közel sem olyan fejlett a szocpol és a gyermekvédelem, mint nálunk. (Mellékesen megjegyzem, hogy a magyar szocpol rendszer ugyan világszerte példaértékű, csak pénz nincs benne. Azaz olyan, mintha lenne egy mindent tudó autónk benzin nélkül.) Böjte Csaba könyvében egészen hihetetlen gyermeksorsokról számol be a városok gettóiból és a falvak utolsó házainak lakóiról.

Egy nap múlva nekem is lehetőségem lesz tanulni és tapasztalni a nehéz sorsú erdélyi gyermekektől, akiknek volt annyi szerencséjük, hogy bekerültek Csaba testvér szovátai gyermekotthonába. Hajnalban kimegyünk nyolcan egy hétre segíteni, csoportfoglalkozásokat tartani és jó sokat játszani azokkal a szovátai gyerekekkel, akikkel még ma is rendszeresen előfordul, hogy nem kapnak reggelit, ebédet vagy vacsorát. Persze nem büntetésből, hanem mert nincs miből...

Majd beszámolok...

PS.: Ha valaki hibát lát az adatokban és tudja a megfelelő infót, kérem írjon, ha lehet hivatkozással együtt.

Vannak dolgok

2006.10.29. 18:39

Vannak dolgok, amelyeket nem értek, csak megpróbálok megérteni. Túl földhöz ragadt vagyok ahhoz, hogy ne keressek okot a jelenségek mögé. De van, hogy nem találok, vagy mert túl mélyen van, vagy mert nincs kompetenciám a témában, vagy mert lusta vagyok jobban utána járni... :) – mindegyik előferdül olykor...

Szerző: Kozonithy

1 komment

Címkék: média humor

400 motoros Déván!

2006.09.27. 16:09

Nem régen szerkesztettem egy bejegyzést arról, hogy tavaly 130 motoros látogatott el Dévára Böjte Csaba atyához. El sem tudtam képzelni, mekkora látvány lehetett.

Idén, azaz, most hétvégén túlszárnyalták a tavalyit: közel 400 vasgép boldogította az árvákat és a dévai lakosokat egy fenomenális, nagyjából 2, mások szerint 4-5 km hosszú motoros menettel, és 2.5, más szerint 3-4 millió forint közötti adománnyal. :)
(Majd igyekszem objektivizálni az adatokat.)

A túra fóruma itt vagy itt.

Képek itt.


Indulás Makóról


Itt mi a tankolási sorrend?


Hol a vége?


Vedd lejjebb a volume-t lécci!


Jó arcok


Gyorstalpaló

IgazságTALANszolgáltatás

2006.09.26. 16:07

Mindössze 6 évre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt az ipsét, aki (5 éve már!!!) brutális bántalmazás és kegyetlen megbecstelenítés útján megölte feleségét. Mindazzal együtt, hogy kiderült, a 25 éves házasságuk alatt többször is bántotta, megverte az asszonyt.

Ilyen büntetőjog mellett mire számítson az (a többnyire gyermek és nő), akit "pusztán" lelki és fizikai terrorban tart egy másik ember saját kénye-kedve szerint???

Elbeszélgettem erről egyszer egy nyomozó barátommal (százados az életvédelmi alosztály, gyilkossági csoportjánál), hiszen több olyan ismerősöm van, akit apja, anyja vagy más ismerőse lelki vagy fizikai terrorban tart. Nagy elégedetlenséggel mondta, hogy sajnos neki is durván megköti a törvény a kezét. Már-már csak akkor avatkozhatnak be, ha vér is folyik. És mint látjuk, akkor sem életfogytiglant kap az illető, hanem 6 rongyos évet...

Itt tartunk, és lassan már én szégyellem magam emiatt.

Forrás: http://www.hirtv.hu/?tPath=/belfold/kek_hirek/&article_hid=116952

Nem tudom, ki ez a megélhetési újságírók gyöngye, de hogy egy csepp együttérzés nincs benne, az száz. Ezt találta írni a Híradó.hu-ra:

"A hetvennyolc éves helyi lakos éppen a csapatának szurkolt a Kecskeméti Torna Egylet (KTE) Ferencvárosi Torna Club (FTC) elleni meccsén, amikor szívinfarktust kapott. A helyszínre kiérkező mentők a már nem tudták az idős ember életét megmenteni.
A mérkőzésen a Ferencváros nyolcvan percig emberelőnyben játszott, mégis két pontot vesztett. Az eredmény 2-2 lett.
"

Mint a vicc, amelyben meghal Kohn. A család kérdezi a helyi lapot, mennyiért lehet apróhírdetést feladni:
– Az első 5 szó ingyen van, csak az azutáni szavakért kell fizetni – válaszolják.
– Rendben, akkor legyen ez: "Meghalt Kohn. Ugyanitt trabant eladó."

Érzed a difit, ugye?

13 év az előszobában...

2006.09.04. 16:05

Viszonylag távoli rokonunk, Samuel 13 évesen pár napja meggondolatlanul motorra szált, amelynek a következménye az lett, hogy túl gyorsan belehajtott egy kanyarba, így nem tudta bevenni, fának ütközött és kómába esett. Tegnap este halt meg a kórházban.

Földi szemmel tekintve ebben semmi jó sincs, főleg ha az itt maradt családra tekintünk.

Hívő szemmel sem könnyű megérteni, mert földi gondolkodásunk nagy arányban befolyásolja ezt a folyamatot. De talán segít a tudat, hogy ő 13 év várakozás után átlépett a szűk előszobából a végtelen nagy kastélyba, ahol sokkal boldogabb most, mint amilyen boldog valaha is lehetett volna itt.

Ezt felfogni persze csak akkor fogjuk, ha türelmesen és kitartóan megvárjuk a mi időnket...

Tévhitek az EU-ról

2006.09.01. 16:04

Ausztria:
-Igaz-e, hogyha csatlakozunk, újra Monarchia lesz?
-Nem, csak a soproni fogorvosok tartoznak majd osztrák fennhatóság alá.

Belgium:
-Igaz-e, hogy minden belga pedofil vagy sorozatgyilkos?
-Nem, de semmi más említésre méltó nem történik velük.

Dánia:
-Igaz-e, hogy Dánia nagy része legóból épült.
-Nem, de mégis úgy néz ki.

Finnország:
-Vannak-e asztalosok is Finnországban, vagy mindenki telefonszerelő?
-Nem, még vannak asztalosok, akik a Nokia szaunákat gyártják például.

Franciaország:
-Igaz-e, hogy a franciák csak franciául hajlandóak beszélni?
-Nem, de abban sincs sok köszönet, ha a többi nyelven beszélnek.

Görögország:
-Igaz-e, hogy Görögország fovárosa Last minute?
-Nem, de már fontolgatják Athén átkeresztelését.

Hollandia:
Igaz-e, hogy minden holland drogos vagy piroslámpás házban dolgozik?
-Nem. 3% tulipánt termeszt vagy fapapucsot készít.

Írország:
-Igaz-e, hogy az egész ország tök zöld?
-Nem. Az ajtók színesek.

Luxemburg:
-Létezik-e egyáltalán Luxemburg?
-Létezik, de elfér egy tekercs filmen.

Nagy-Britannia:
-Igaz-e, hogy az angolok azért vezetnek a baloldalon, mert állandóan részegek?
-Nem igaz, de csak az okozati összefüggés hiányzik.

Olaszország:
-Igaz-e, hogy az olaszok elhullott macskát tesznek a pizzába?
-Nem igaz. Ők maguk ölik meg.

Portugália:
-Igaz-e, hogy az egyetlen híres portugál is olasz volt?
-Nem igaz. Nem volt híres portugál.

Spanyolország:
-Igaz-e, hogy a polgárháború azért húzódott el olyan sokáig, mert a csapatok minden nap 12-tol 5-ig sziesztáztak?
-Nem, viszont a nok nagy többsége bajuszos.

Svédország:
-Lapra szerelhetoek-e a Grippen vadászgépek?
-Igen, az Ikea-ban a 12B polcon találod meg.

Szerző: Kozonithy

1 komment

Címkék: humor eu

Szerző: Kozonithy

Szólj hozzá!

Címkék: média

Mi tagadás, sokat szenvedek a bibliaolvasás megoldásával. Sehogy sem akaródzik rávenni magam, hogy levegyem a polcról, s bele-bele olvassak, hogy aztán 5-10 percig elmélkedjek az olvasottakon. Felpörgött életem erre alig ad lehetőséget. Se kedvem, se energiám nem marad rá. Még arra sem, hogy legalább a két perc alatt elolvasható napi evangéliumot fellapozzam.

Kicsit Te is magadra ismertél? Tán furdal a lelkiismereted is, amiért órákat el tudsz tölteni a gép vagy a TV előtt, de erre egy percet sem szánsz? Az enyém furdalt, és ugyan nem kerestem a megoldást, szembejött az magától. Katolikus.hu-ék gondoltak ránk is. Naponta e-mailben küldik el a napi evangéliumot, sőt, egy rövid, egyperces elmélkedést, továbbá egy imát is csatolnak mellé.

Ha Neked is nehezedre esik a Szentírás rendszeres olvasására rávenned magad, rendeld meg a hírlevelet (persze, hogy ingyen!). A következő címen, a lap alján adhatod meg az e-mailed:

http://uj.katolikus.hu/napi_evangelium.html

süti beállítások módosítása