Barangoltam

2006.08.09. 23:56

Barangoltam

És igen, tegnap hazahozott bringámat ma kétórás javítgatással helyre pofoztam, úgy ahogy (ha értenék hozzá, akkor javítottam volna, kicsinyítő képző nélkül).

És végre nekivághattam. Római Part. Az emberek ömlenek ide-oda, a Duna jobbról nyaldossa a partot a fák között ("de csak lassacskán!"), százméterenként vendéglátóiapri egység, középen a Bibic, (törzshelyünk volt egykor, néhanapján még ma is vissza-visszanézünk), friss sülthal illata terjeng, a kerthelységben olcsó zene szól, a helyi maffia beszedi a védelmi pénzt, balra pedig itt-ott ütött-kopott, de leginkább szétmálló, csónakházra utaló objektumok az egy, max. két éve felhúzott lakóparkok közvetlen társaságában, amelyek komponense mellesleg kiváló fotós téma, csak ne vágjanak hozzád egy repedt evezőt csónakostul...

Elhagyva a Római Partot a csónakházak ugyan megmaradnak, de a lakóparkokat felváltják – egymást is váltogatva – a fényűző, 80-100 milliós bódék és a totál lepusztult, post-nuclear típusú, romos viskók. De már nem figyelek egyikre sem. 16 év alatt megszoktam a társaságukat és már van benne valami megszokott. 90-ben sem nézett ki a vidék sokkal szebben, de a Duna illata és az évről évre romosabb látvány, a fák és az aljnövényzet rendszertelen burjánázása, a játszótér "virágba" borulása, a hintáról lekopott festék, melynek helyét átvette a vörös rozsda – mind "itthoni". Egykor benne ültem és apu lökdöste a hintát, ma már csak a láncokat tartó kampó kunkorodik ki az öntött vas csőből, mint a malac farka. Cseppet sem idegen. Olykor bosszant, ha rágondolok, de szeretem. Szeretek elsétálni vagy elsuhanni mellette. Lenézni arra az ormótlan betonfalra és a mellette álldogáló fára, amelynek árnyékában a kis-, majd pedig a nagyobbik érettségire tanultunk Bálinttal naphosszat, marha erős kávét szürcsölve, olykor egy-egy szál cigit elfüstölve. Vagy csak éjszakába nyúlóan, kutyát sétáltatván találtuk ott magunkat. Közben Lovecraft regényekről vagy egyéb mélyen szántó, néha világmegváltó, máskor csak az osztályt és a sulit kibeszélő, ma már lényegtelennek tűnő témáinkról diskuráltunk. Ha pedig olykor elkúszott egy-egy százméteres luxushajó teljes díszvilágításban, élőzenével a fedélzetén, elképzeltük magunkat rajta: hogy na majd egyszer sznobot játszunk és akkor csak úgy, spontán fel Bécsig és vissza, mert miért ne?

Innen már nincs messze a gát. A levegő szúnyog/köbméter sűrűsége növekszik. Lendületből pont felgurulok. És akkor uccu neki. 1480 méter, viszonylag kátyúmentes aszfalt. Kihasználom. A hátsó váltó egyenként kattan át mindig a következő fogaskerékre. Élvezem. Lehagyom az embereket, majd a futókat és a többi cangást is, csak a blöki miatt lassítok le egyszer. De tovább. Észak felé. Rozsdás tábla jelzi, hogy elhagytam szülővárosomat és innentől már nem érvényes a budapesti bérletem se. Újonnan kiépített bicikli út vezet Szentendréig. Még elhúzok a most épülő körgyűrű dunahídjának talapzatai mellett, de idővel visszakanyarodom. Idáig már ritkán jöttem eddig is.

Hazafelé egy helyen kis betonmagaslatra visz az út meredeken. A tetején megállok és nézem a nap utolsó kis sugarait a budai hegyek völgyein átszűrődve. Az ember általában ilyenkor bosszankodik, hogy nincs nála a fényképezőgép, de ez most egy másik szitu, nem azért vagyok itt. Majd ismét a gát. Nem egy emlékezetes éjszakai beszélgetésünk színtere mellesleg. Visszaemlékszem az egyikre, le is írtam egy fórum "Az élet szép" topicjában anno:

Lemenni a Római partra "Ha végre itt a nyár..." c. sörözésünkre, aztán biciklivel végighúzni a több kilométeres parton, a gát végében leheveredni a köveken, nézni a csillagokat, közben (többnyire) halmazelméletekről "beszélgetni"... persze úgy, hogy egyikünk sem érti, miről beszél, így a lehető legképtelenebb magyarázatokkal alátámasztani érveléseinket, ezért közben szétröhögni a fejünket... a magunkkal hozott iszonyú pocsék pálinkát elégetni, a tüzében legalább másfél percig melegedni. Mindeközben 3 hullócsillagot is látni, amiből az egyik irgalmatlan nagy volt, és azt darabjaira hullani látni miközben végigcikázik az égbolt tetejétől a horizontot megközelítve... Majd fél 2-kor hazaindulni, a gáton, a leglehetetlenebb környezetben ilyenkor bogárral találkozni (Szalontai Laci), de minderre csak kétszáz méter beazonosítási folyamat után ráeszmélni, mindezt ilyen távolságból lekommunikálni, de senkit nem zavarni, mert totál lakatlan terület.
És újból végigszáguldani a már teljesen kihalt Római Parton, utána felmenni a kertvárosig, annak szélén, a főúton szembesávban biciklizni, mert úgysem jön semmi. Végül a házak közötti széles utakon hazamenni...

Végül ma is hazaértem és örülök annak a nyavajás bringának. Mit ki nem hoz az emberből... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr3626641

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: cleopatra slots 2018.05.23. 15:23:50

Budapest Cruise Silverline - silverlinebudapestrivercruise

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása