Utazások egy szerzetessel
2006.12.26. 00:34
...aki pedig vizuális úton, behatóbban is megismerkedne az alapítvány munkájával (konkrétan arról, ahogy Csaba testvér éppen elhozza egy nyomortelepről a gyerekeket), annak egy 13 perces videót ajánlok figyelmébe:
20 ezer kiló szalámi a gyerekeknek
2006.12.26. 00:32
Azért van még emberség a multikban is. Egy nem is utolsó márka 20 tonna szalámit ajánlott fel Böjte Csabának és több ezer árvának, hátrányos helyzetű családnak, Csángóknak és mindazoknak, akik csak rászorultak. A másfél perces videó erről az eseményről 2005 első félévében készült még.
Hogy én mennyire utálom, ha béna vagyok!
2006.12.25. 00:29
Nem sok érzés rosszabb annál, mint amikor az ember alkotni szeretne valamit, és helyette csak hazavág mindent. Az ilyen embereket szokták nagyon messzire elküldeni, és nagyon messziről elkerülni... :)
Most kicsit magamat érzem közéjük valónak.
Ugyanis van egy régi blogom a Freeblog.hu-n, amit azért hagytam ott, mert valami bug belészállt, és képtelenség volt rajta rendesen szöveget szerkeszteni. Másodszor pedig azért, mert még csak egy régebbi típusú sablonja van ohne kommentelő szerkezet, azt is magamnak kellett belefabrikálnom (haloscanes cuccot rámoltam bele), de jobban szerettem volna egy nyomonkövethetőbbet, viszont a régi sablon megtartásával... Csűrtem-csavartam, próbáltam variálgatni a blog forráskódját, de csaknem sikerült egy ilyen postmodern kommentelőt beletennem, ami az újabb sablonokhoz már automatice jár. Feladtam hát, ma nagy lépésre szántam el magam:
Megpróbáltam visszatérni a régi blogomba, csak egy új sablonnal. Erre véletlenül egy másik freeblogos blogom sablonját változtattam át, eltűntetve mindazt a február óta tartó finomhangolást, alkalmankénti belenyúlással szépítgetést, amit azóta eszközöltem rajta. Hiába tértem vissza azonnal, hiába csináltam bármit is... hazavágtam rendesen, mint Nero Rómát. Na de legalább tiszta lappal indulok ismét... :)
Persze a nagy bosszankodások közepette nem adtam fel az eredeti szándékomat sem. Elmentettem a régi sablon forráskódját a gépre a biztonsági kedvéért és új sablont kerestem neki. Ki is választottam, elkezdtem építgetni, de végül rájöttem közben, hogy mégsincs olyan sablon a Freeblog által felkináltak között, ami megfelelne az én kényes ízlésemnek... Visszatértem hát az eredeti sablonhoz, de hiába másoltam be az előzőleg elmentett forráskódot újból a helyére, nem működik már az sem 100%-osan... (nem részletezem...)
Hm... talán ha egy másik szolgáltatót keresnék!!! Nézem hát a sablonokat a többin. A blog.hu-n meg is tetszik egy. Regisztrálok gyorsan... ismerkedek a szerkesztővel... de ott meg baromira hiányzik a freeblog.hu vagy a buzz.hu adta szabadság. Maradok hát a buzz.hu-n, annak is az egyetlen (számomra) elfogadható sablonján, ezen.
Boldog karácsonyt a világ sok nyelvén
2006.12.24. 00:28
Albánia: Gezur Krislinjden
Angolul: Merry Christmas
Arabul: Idah Saidan Wa Sanah Jadidah
Argentína: Feliz Navidad
Azeri: Tezze Iliniz Yahsi Olsun
Basqul: Zorionak eta Urte Berri On!
Bengáliul: Shuvo Naba Barsha
Brazília: Boas Festas e Feliz Ano Novo
Bretonul: Nedeleg laouen na bloavezh mat
Bulgária: Tchestita Koleda; Tchestito Rojdestvo Hristovo
Catalanul: Bon Nadal i un Bon Any Nou!
Chile: Feliz Navidad
Crazanian: Rot Yikji Dol La Roo
Cree: Mitho Makosi Kesikansi
Cseh: Prejeme Vam Vesele Vanoce a stastny Novy Rok
Dánia: Gladelig Jul
Duri: Christmas-e- Shoma Mobarak
Holland: Vrolijk Kerstfeest en een Gelukkig Nieuwjaar! vagy Zalig Kerstfeast!
Horvát: Sretan Bozic
Eskimo: (inupik) Jutdlime pivdluarit ukiortame pivdluaritlo!
Esperanto: Gajan Kristnaskon
Észt: Ruumsaid juulup|hi
Faeroese: Gledhilig jol og eydnurikt nyggjar!
Farsi: Cristmas-e-shoma mobarak bashad
Finn: Hyvaa joulua
Flemish: Zalig Kerstfeest en Gelukkig nieuw jaar
Francia: Joyeux Noel
Fülöp szigetek: Maligayan Pasko!
Gall: Bo Nada
Gaelic: Nollaig chridheil agus Bliadhna mhath ůr!
Görög: Kala Christouyenna!
Hausa: Barka da Kirsimatikuma Barka da Sabuwar Shekara!
Hawai: Mele Kalikimaka
Hebrew: Mo'adim Lesimkha. Chena tova
Hindu: Shub Naya Baras
Indonézia: Selamat Hari Natal
Irak: Idah Saidan Wa Sanah Jadidah
Irokéz: Ojenyunyat Sungwiyadeson honungradon nagwutut. Ojenyunyatosrasay.
Írország: Nollaig Shona Dhuit, or Nodlaig mhaith chugnat
Izland: Gledileg Jol
Japán: Shinnen omedeto. Kurisumasu Omedeto
Jiberish: Mithag Crithagsigathmithags
Jugoszlávia: Cestitamo Bozic
Kína: (Cantonese) Gun Tso Sun Tan'Gung Haw Sun
Kína: (Mandarin) Kung His Hsin Nien bing Chu Shen Tan
Kolumbia: Feliz Navidad y Próspero Ańo Nuevo
Korea: Sung Tan Chuk Ha
Latin: Natale hilare et Annum Faustum!
Lausitzian: Wjesole hody a strowe nowe leto
Lengyel: Wesolych Swiat Bozego Narodzenia or Boze Narodzenie
Lett: Prieci'gus Ziemsve'tkus un Laimi'gu Jauno Gadu!
Litvania: Linksmu Kaledu
Macedónia: Sreken Bozhik
Málta: LL Milied Lt-tajjeb
Maori: Meri Kirihimete
Marathi: Shub Naya Varsh
Német: Fröhliche Weihnachten
Norvég: God Jul, or Gledelig Jul
Occitan: Pulit nadal e bona annado
Olaszul: Buone Feste Natalizie
Örmény: Shenoraavor Nor Dari yev Pari Gaghand
Papiamento: Bon Pasco
Pápua Új Guinea: Bikpela hamamas blong dispela Krismas na Nupela yia i go long yu
Peru: Feliz Navidad y un Venturoso Ańo Nuevo
Portugál: Feliz Natal
Romanche: Legreivlas fiastas da Nadal e bien niev onn!
Románia: Sarbatori vesele
Oroszország: Pozdrevlyayu s prazdnikom Rozhdestva is Novim Godom
Sami: Buorrit Juovllat
Samoan: La Maunia Le Kilisimasi Ma Le Tausaga Fou
Scots Gaelic: Nollaig chridheil huibh
Szardínia: Bonu nadale e prosperu annu nou
Szerbia: Hristos se rodi
Szerb-Horváth: Sretam Bozic. Vesela Nova Godina
Szerbia: Hristos se rodi.
Singhalese: Subha nath thalak Vewa. Subha Aluth Awrudhak Vewa
Slovak: Vesele Vianoce. A stastlivy Novy Rok
Szlovénia: Vesele Bozicne. Screcno Novo Leto
Spanyol: Feliz Navidad
Svédország: God Jul and (Och) Ett Gott Nytt Ar
Tami: Nathar Puthu Varuda Valthukkal
Thai: Sawadee Pee Mai
Törökország: Noeliniz Ve Yeni Yiliniz Kutlu Olsun
Ukrajna: Srozhdestvom Kristovym
Vietnám: Chung Mung Giang Sinh
Walles: Nadolig Llawen
Ha Isten nem pusztítja el a Hollywood Boulevard-ot...
2006.12.22. 00:25
"Miért ilyen nehéz az élet?" - létezik általános képlet?
2006.12.20. 23:04
Miért ilyen szörnyen nehéz az élet? – kérdezte tőlem N a napokban, de rajta kívül még nagyon sokan mások is a múltban, és én is ugyanúgy több bölcsnek gondolt embertől, akik vagy kiizzadtak rá valamilyen megoldást vagy tovább küldtek. N-nek hirtelen azt találtam válaszolni, hogy azért, mert tanulnunk kell a nehézségekből, és kifejtettem azt is, hogy most piszok bölcsnek érzem magam, akkora nagyot mondtam. Asszem nevettünk, bár ezt MSN-en elég nehéz megállapítani.
Mindenesetre megihletett a téma és igaz, már több helyzetben kellett válaszolnom erre a kérdésre (többnyire létüket nem túlzottan értő kis- és nagykamaszoknak), de általában mindig valamilyen konkrét esetre kellett közösen egy járható utat találnunk. Viszont általánosan használható képlet nem jutott még eszembe. Aztán arra gondoltam, hogy N-nek nem is mondtam akkora hülyeséget, mégha csípőből is válaszoltam azt, ami elsőként az eszembe jutott.
Forgatom a mondatot a nyelvemen: Hogy tanuljunk belőle. Tanuljunk belőle... tanul... belőle... a nehézségből... a szörnyű nehézségekből, a sokszor fájdalmas élettapasztalatokból. Felhorkanok, ahogy ettől a ténytől már nem egyszer megtettem: nincs igazság a Földön! Miért van az, hogy valakinek (például nekem is) oly sok jutott, és oly könnyű az élete, míg másoknak maga a pokol a születésétől egészen a haláláig. Sosem értettem, csak elfogadni és lenyelni tudtam.
De visszatérve a témára, azt hiszem, hogy az élet nehézségei, a gondok, a küzdés mind-mind megerősíti az embert. (Hogy pozitívan vagy negatívan, az már egyénfüggő.) Ez így persze evidenciának tűnik, mégis, ha előttünk tornyosulnak a megoldanivaló problémák, nem nagyon jut eszünkbe ez az elv. Nem szeretnénk tanulni a gondokból, jobban esne ha már rögtön megoldva magunk mögött tudhatnánk őket. Magam is így vagyok vele, azt hiszem.
Sok szülő óvja gyermekét mindentől. Hermetikusan elzárja a világ elől, nehogy baja essék az utca porától, a bacilusoktól. Sőt, néha gondolkodik és dönt is helyette. Búra alatt tartja és mentesíti őt minden fizikai és mentális nehézségtől. Aztán a fel-felnövő gyermek, majd a kamasz és a fiatal felnőtt csodálkozik, hogy nem képes egyről a kettőre lépni. Akkor kell megtanulnia megoldani alapvető érzelmi, mentális és fizikai problémákat.
Mennyivel könnyebb lenne úgy élni, ha a nehézségeket képesek lennénk ajándékként elfogadni, és felismernénk, hogy ezekkel – amennyire csak lehet – külső segítség nélkül megküzdve csakis saját magunkat építjük, erősítjük, tesszük életrevalóbbá.
Talán ez az általános képlet, amelyet kisebb-nagyobb problémákra könnyebben vagy nehezebben ráhúzhatunk. A tanulás, a munka nehézségei egyértelműen a könnyebb kategóriába sorohatók. De mi a helyzet az emberi brutalitástól, kegyetlenkedéstől szenvedőkkel?
Zs. panaszkodott a közelmúltban, hogy verik otthon a szülei. Hónapokig nem tudtam neki semmi bíztatót mondani, csak meg-meghallgattam őt minden alkalommal, ha megkeresett. Egyéb eszközöm nem volt a segítsgnyújtáshoz. Aztán ki tudja, mit tanul ebből a jövőben. Véletlenül sem kérem, hogy ajándékként fogja fel azt, hogy az egész családja boxzsáknak használja, egy dolgot viszont kap belőle. Egy keserű élettapasztalatot, amit később – ha ő is akarja – még pozitívan is fel tud használni. Többek között úgy, ahogy a már tiszta drogosok segítenek a még beteg társaikon. Így lesz Zs. is sokkal megértőbb azokkal szemben, akik 5-10 év múlva fordulnak hozzá. Pontosabban átlátja majd a családon belüli erőszak okait, és akár mint szakember, akár mint magánszemély képes lesz használhatóbb megoldási javaslatokkal előállni, vagy csak jobban átérezve a problémát, megértőbben viselkedni, nagyobb empátiával végighallgatni azt, aki hozzá fordul segíségért.
Ejj, a türelmetlenség...
2006.12.20. 00:24
Bírom azokat a türelmetlen arcokat, akik már most, december közepén elárasztanak a BÚÉK-os körleveleikkel!
Nagyon kedves meg minden, de hová a jó életbe rohantok? Annyi minden van még addig. Annyi mindent lehet még újra kezdeni ebben a maradék fél hónapban.
Vagy csak kapcsolattartani, szociális hálót építeni akartok?
Kérdezz, válaszolok! Hívj fel, elmegyünk teázni, kávézni valahová!
Ölellek Titeket! :)
Kegyes tolvajok
2006.12.12. 00:23
Egyszer próbaképpen elindítottunk egy jó hír blogot. Most kicsit áll a fejlesztése, de valamilyen szinten éppen oda illő lenne az alábbi hír is. Persze nem a betörés része, hanem az, hogy még a legaljasabb emberben is képes megmozdulni valami, ha rászorulóval találkozik. Sajnos csak igen ritkán.
"Miután betörték az ajtaját és ki akarták rabolni, a tolvajok annyira megsajnálták a 86 éves Filofteia Ştefant, hogy még ők adtak neki pénzt kenyérre – írja a Libertatea napilap.
A konstancai öregasszony vasárnap este arra riadt fel, hogy két huszonéves fiatal hatolt be a lakásába, kölönböző javak után kutatva. Hasztalanul. A pénztárcájában is csupán 1 lejt találtak, ennyi maradt ugyanis a nyugdíjából a közköltség kifizetése után. A tolvajok erre összekotorták a zsebükben található aprót, és 6 lejt adtak az öregasszonynak, majd elmentek.
A rendőrség a bankjegyeket ujjlenyomat-vizsgálatnak vetette alá."
Elvira és a Neptun
2006.12.11. 00:21
Aki pázmányos, az ismeri a Neptun rendszert is, és valószínűleg szidta is már eleget, mint a dögöt, amiért a tárgyfelvételkor néha órákat kellett ülnie a gép előtt és nyomkodnia a frissítés gombot, amíg Neptun Isten be nem engedte óra- vagy vizsgafelvenni.
Most ugyanígy vagyok a MÁV Elvira rendszerével. Mától új a menetrend, és nekem jó lenne tudnom, mikor is indul a vonat Piliscsabára, de valószínűleg ezzel az egész ország így van, amelyik része a közeljövőben vonatozni kíván. Így hát Neptun-szindrómában szenvedek. Itt ülök a gép előtt és nyomkodom az F5-öt. Nem enged be... :)
Nem baj, még van egy órám. Viszont azt már tudom, hogy "óra":11-re van kint a vonat, nem úgy, mint eddig, "óra":50-55 körül. Ergo eddig mindig pontosan egészre beértünk az órák kezdésére. Most viszont vagy késünk negyed órát vagy ott vagyunk 3/4 órával korábban. Sebaj. Díjazom Gege szaktársam optimizmusát: Ezentúl lesz időnk szocializálódni és nem rohan mindenki azonnal órára. De mégjobban díjaznám, ha a kar negyed órával elcsúsztatná az órák kezdését. Amen!
Hétfői csángók, pénteki beszámoló, hétvégi szeminárium ésatöbbi
2006.12.11. 00:20
Amúgy a múlt héten állati kevés időm volt ide ülni a gép elé, legfeljebb dolgozni, és csak keveset mással törődni. Jó kaland volt. Hosszú lenne leírni mindent, de hasznos tapasztalat és utólag jó érzés volt elvándorolni a tűrőképességem határállomásaira. Szerencsére ott meg is állhattam, nem lökött tovább semmi és senki, legfeljebb próbálkozott, de a határfalnak nyomtam a két kezem és a lábam, úgy tartottam magam. A lényeg az, hogy még ilyan sűrű hetem nem volt ebben a tanévben, mint amilyen ez a hét volt. Minden nap akadt valami, amit csinálni, szervezni, vagy ahol ott lenni kellett. Mellette suli, munkaleadási határidő, stat ZH és a hétvégi ninjutsu szeminárium és vizsga. Persze egyáltalán nem voltak ezek rossz élmények, sőt! Csak kicsit sok így egyszerre...
Az egyik legjobb a hétfő volt, amikor egész nap csángó gyerekeket terelgettünk a városban: Reggel a Parlamentben kezdtünk, találkoztak "Kati nénivel" (értsd: Szili Katalin), aki mesélt nekik a Szentkoronáról, meg kaptak személyre szóló ajándékokat is. A sajtó persze azonnal lecsapott, de ez most melléklényeg. A gyerekek viszont igencsak megilletődtek, amikor megpróbáltuk elmondani nekik, hogy ki is volt ez a szemüveges néni.
Aztán megebédeltünk velük az Orzságház ebédlőjében (sokuk még az életben nem evett ilyen helyen, ilyen felszolgálás mellett).
Délben aztán átmetróztunk a PPKE-JÁK-ra. Drágák voltak, ahogy próbáltak ráugrani a mozgólépcsőre és marhára féltek tőle, csak úgy visongtak fent is, meg lent is... A jogi karon aztán előadták tudásukat, és hát majd lehidaltam. Népdal ennyire még soha nem hatott meg, mint akkor. Aztán a kertben játszottunk is velük, meg próbáltak románul tanítani. Megtanultam, hogy "Ne enerválj engem!", de már nem emlékszem pontosan. Valami "Nu mon enerváre!" volt talán?
Délután pedig órákat töltöttünk az Nemzeti Bankban. Pénzt vertek és nyomtattak, játszottak a számítógépeken, megmérték egy mérlegen, hogy ha aranyból öntenék ki őket, akkor mennyit érnének... és úgy összességében halálosan élvezték.
Egy kis csoda volt mind, csak azt sajnáltam, hogy ugyan értettek meg beszéltek is magyarul, de csak úgy, mintha egy viszonylag jól beszélt és értett idegen nyelvük lenne. Velünk tehát magyarul próbáltak kommunikálni, de egymás közt románul pörgött csak a nyelvük, mert a suliban is úgy kell és így kényelmesebb már nekik.
Péntek: Királyság, a statiszitka ZH-t "csapatmunka" nélkül írtam meg. :) Ha görbül is, akkor tényleg boldog ember leszek.
Péntek este: Ettől féltem a legjobban, de csak attól, hogy nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük. Szóval előadtuk a szovátai utunkat fényképekkel és jó sok személyes történettel. De meghívtunk rá mindenkit, akit csak lehetett, hogy minél több pénzt tudjunk gyűjteni a gyerekek nyári táborára meg az Alapítványnak. Még Böjte Csabát is, az Alapítvány elnökét is, aki 13 nevelőkollégájával együtt elfogadta az invitálást. Gondolom, hogy inkább miatta, mint miattunk volt ott ekkora tömeg, de a célt elértük, sokan voltak. Jó érzés volt, hogy ezúttal mi is közrejátszhattunk az Alapítványnak való adománygyűjtésben. Nem lenne etikus leírni, hogy kb. mennyi jött össze, de annyi bizonyos, hogy pár száz gyerek sok napi ellátása kijön belőle, vagy akár pár új ágy, hogy újabb utcagyerekeket tudjanak felkarolni. Szükség mindig lesz a támogatásra...
A saját előadásom alatt amúgy egészen elképesztő módon még el is érzékenyültem, amikor egyre jobban beleéltem magam a gyerekek sorsának mesélésébe. Kezdtem igazán átérezni, hogy milyen piszkosul mázlista vagyok és milyen szép múltam van az övékhez képest, mígnem egyszercsak elcsuklott a hangom. 12 éve nem sírtam, és ugyan most sem kezdtem könnyezni, de ennyi év után először éreztem újból azt az érzést. Pedig már azt hittem, hogy teljesen elfelejtette az agyam. No mindegy. Csak ez egyértelmű reakció volt a pszichémtől, hogy végre valami igazán fontos dologgal is foglalkoztam az életben.
Aztán a hétvége: Ninjutsu szeminárium. Alapvetően kb. "csak" 10-12 új technikát tanultunk, de azokon nagyon alaposan végig mentünk, nem adtak le újat ötpercenként, mint sok más helyen, amiről már azt hittem, hogy az a normális. Nem. Itt végre volt idő szépen lassan is begyakorolni mindent...
Ja és végre eltehetem a fehér övemet is 6+3 hónap gyakorlás után. A zöld korszak következik legkevesebb 5-6 évig, de inkább 8-10, ha Isten és a párt is úgy akarja, hogy eljussak odáig, hogy ezt is eltegyem emlékbe. (Ezt most megosztottam. De ha az ismerőseim közül bárki elkezdi azt a két tipikus "Jaj! Akkor tőled most már félni kell!" vagy "Akkor mutass valamit!" szövegeket – azt tényleg bucira verem! :)
December 5 – a szégyen évfordulója
2006.12.05. 00:19
Ma este kb. 19-20 óra felé lesz két éve, hogy tágra nyílt szemekkel és összeszorult szívvel konstatáltuk, hogy az anyaországi magyar népet – hála a baloldal eredményes költséget nem kímélő, agymosó, negatív kampányának – totálisan hidegen hagyja az a több millió magyar, akit lakóhelyén megvetnek, hisz nem szeretne teljesen beolvadni egy másik kultúrába, nem szeretné eldobni magától nemzeti identitását, de nem hagynak neki békét, amíg meg nem teszi. 2004. december 5-én mi magunk, a sajátjai, az anyaországbéliek dobtuk el őket magunktól egy őrült kampány eredményeként.
Ha a bőrünkön éreznénk a határontúliak hatalmas bánatát, talán máris másképpen állnánk hozzá. De mit is beszélek, hiszen az egymás iránt érzett empátia a magyarokból már régen kiveszhetett, eltekintve attól a nem túl nagy kivételtől. Pedig nem nehéz megérteni ezt az érzést, csak üljünk le velük és kérdezzünk rá, milyen érzés még a saját népetek által is kiközösítve lenni... Nekem már volt "szerencsém" beszélgetni velük erről. Nem sokszor, de nem is egyszer, viszont minden esetben, ha előkerült a téma (egyszer a pálinkával együtt), kiült az arcukra az a mérhetetlen bánat, amelyet mi okoztunk nekik azzal, hogy beléjük döftük a kést, de még meg is forgattuk bennük párszor, mintha még jól is esne.
A román kormányzat vezetője, Traian Basescu népszavazás nélkül is ki bírta jelenteni, hogy a világ bármely részén él is román, annak haladéktalanul megadják az állampolgárságot. Mi miért nem vagyunk képesek összefogni ebben a kis medencében sem, nemhogy az egész világon?! Ezt annyira szégyellem. És kérhetnénk tőlük ezért bocsánatot, de az egyáltalán nem elég, mert attól nem lesznek jobban elfogadva magyarnak. Csak a tettek bizonyítanak, amelyet ők értünk és mi értük teszünk.
Te mire vársz, mondd?!
2006.12.02. 00:17
Az idei advent holnap kezdődik, ami "várakozást" jelent. Évek óta élénken foglalkoztat a karácsony és az ünnepeket megelőző adventi időszak, amely idén hivatalosan csak december 3-án kezdődik ugyan, de nem kevés bevásárlóközpont már októberben megkezdte a karácsonyi haszonszerzést. Olyat is hallottam, hogy a londoni multikban már augusztus végétől állnak a karácsonyfák, a műtélapók és szól a "Jingle Bells". Mindenki kiakad ezen, akit csak ismerek, de akkor mégis, miért csinálják ezt a nagy cégek? Miért jó nekik, ha a többség elégedetlen és mérges? Talán mert ők és a menedzsereik sokkal jobban ismerik a vásárlási szokásainkat, mint mi magunk. Mert tudják, hogy a nemtetszésünket kifejező fejcsóválás ellenére is megvesszük a húsz százalékkal leértékelt gumimacit, és innentől nekik édes mindegy, hogy szeretjük-e őket vagy sem.
Foglalkoztat még az is, hogy hogyan, milyen lelkülettel állunk a karácsonyhoz. Talán nem vagyok egyedül a tapasztalatommal, miszerint évről évre egyre inkább elfelejtjük, mit is jelentenek valójában ezek a karácsonyi ünnepek (minden tiszteletem a kivételeké!). Jellemző jelenség, főként a szentestét megelőző pár napon a boltról boltra járó emberek látványa, akiket a társadalmi nyomás "Karácsony van, vásárolj-vásárolj-vásárolj minél többet, minél drágábbat, minél mutatósabbat vagy díszesebbet, ha meg akarsz felelni!" jelszava tuszkol előre üzletről üzletre, hogy amennyire csak lehet, kiürítse a pénztárcájukat, vagy még el is adósítson, akit csak lehet. Sokan csak utólag vesszük észre, hogy az egész karácsonyi felhajtás csupán a "fogyasztók" kihasználása, azaz a miénk.
Azért valahol érzi mindenki, hogy a karácsony a "szeretet ünnepe" is. Valószínűleg ehhez az érzéshez kapcsolódik az az aggasztó statisztikai adat, amely arról számol be, hogy a december 24-ét megünneplő országokban e nap környékén jóval többen hívják a lelkisegély vonalakat, és megugrik az öngyilkosságok száma is. A legtöbb saját életét kioltónak szenteste válik igazán világossá, hogy "egyedül vagyok", hogy "rajtam kívül mindenki boldog", hogy "engem tulajdonképpen nem szereti senki". Ez a legtöbbször persze nem igaz így, de míg kizárólag az ajándékdömpingről, a "minél drágább, annál jobb" típusú meglepetésekről szól az ünnep, amelybe már nem fér bele a másik ember megsegítése, felkarolása, és az igaz szeretetre való törekvésünk is hátrébb szorul, addig ne nagyon várjuk ennek az adatnak a változását!
Addig is rohanással igaz szeretettel teli és kreatív ötletelésekben gazdag adventet kívánok!
