Fú! Egész sokan megnéztétek a tegnapi írásomat, és sokan reagáltatok is rá! Köszönöm! Komment helyett ide válaszolok.

Sokat gondolkodtam tegnap ezen a dolgon, és az egyesületemnél (amelynek keretében gyermekfoglalkozásokat tartunk) szintén felvetettem az ötletet, hogy ha nem is iskolákban, de legalább azoknak, akik hozzánk járnak foglalkozásokra, tartsunk ilyen felkészítőt az "Életre", már amelyik csoportvezetőnek kedve van beszállni ebbe.

Megkértem őket, hogy aki tanulmányai vagy munkája miatt otthon van valamelyik területen, dolgozzon ki róla egy-egy másfélórás játékos, feladatmegoldós, szóval élménydús programot. Többen is belelkesültek rá, ígéretek is születtek.

Talán még lesz is belőle valami csírája annak, amit az előző postban leírtam. Felmerült az is, hogy a kész (és esetleg ki is próbált) anyagokat feltesszük a netre. Idővel talán még egy kisebb kötetke is összejön belőle. Na de először legyen kész legalább egy anyag! :)

---

Egy tök más dolog: Kértétek, hogy a kommenteket állítsam át, hogy ne legyen ilyen szorosan a szöveg. Oké, én nagyon szívesen, de hogy kell? A sablonban hol?

"Nagybetűs Élet" program

2008.10.22. 07:20

Eszembe jutott valami, és bocs, ha már létezik hasonló, csak nem tudok róla.

Sok – egyébként jól megalapozott hiszti – szól manapság arról, hogy az iskola nem készíti fel a gyerekeket az életre. Hogy olyanokat tanulnak ott, amit 1 hét múlva már el is felejtenek, ha egyáltalán hajlandók voltak megtanulni. De azokra a kérdésekre, amelyek arról szólnak, hogy hogyan kell boldogulni az élet bonyolult útvesztőiben, "útelágazódásaiban", nem ad választ...

Arra gondoltam, csinálni kéne valami fakultatív (iskola)programot, amely pont ezekről az útvesztőkről szól, csak játékosabb, közösségépítőbb formában. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, pusztán arra, hogy amit nem tanulnak meg a diákok a gimiben, azt itt megtanulhatnák:

Például (eszembejutási sorrendben):

  • Mi az a sárga csekk, amit anyuék kapnak minden hónapban? Hogy kell azt befizetni?
  • Mi a tértivevény, mire jó, hogy kell kitölteni? Meg úgy általában, milyen funkciói vannak még a postának?
  • Mi a pénz? Honnan jön? Miért van egy országnak sok, egy másiknak meg kevés?
  • Hogyan érdemes használni a pénzt? Miért ne verjem el a zsebpénzemet baromságokra?
  • Mi a bank? Mi a jegybank? Hogy működik? Hogyan nyithatok számlát? Hogyan használjuk a bankkártyát? (emlékszem, nekem szabályos stressz volt életemben először pénzt kivenni a kártyámról...)
  • Mi a tőzsde? Ez csak a nagy fejesek játéka, vagy nekem is lehet közöm hozzá?
  • Mire szavazunk 4 évente? Hogy működik? Mik a pártok? Miért veszekednek annyit? (annyi sok naiv iskolás pártaktivista van, akiknek lövésük sincs, hogy amúgy kinek és miért kampányolnak, "de apu is nekik drukkol, úgyhogy biztos ők a jófejek, a másik oldal meg dögöljön meg, de hogy miért, arról foglalmam sincs...")
  • Úgy általában, mi az Országgyűlés, mi a Parlament, mik a bizottságok? Mit csinálnak ott? (vagy mit kéne csinálniuk ott?)
  • Ki az az ombudsman - avagy az országgyűlési biztos? Mire jó, hogy van ilyen ember? Hogyan fordulhat hozzá az egyszerű pór nép?
  • Milyen más állami szolgáltatások vannak még, amiket igénybe vehetek most, és majd felnőttként?
  • Mi a TB és társai?
  • Mi az, hogy adózni? Mi számít adócsalásnak?
  • Idősebb korosztálynak: hogyan kell kitölteni egy adóbevallást, ha érettségi után dolgozni kezdenék?
  • Hol tanuljak tovább? Egyetem vagy inkább valami egyszerűbb szakma passzol nekem? Miért nem ciki egyik sem?
  • Mi a munka egyáltalán? Hogy szerzek majd munkahelyet? Diákként milyen lehetőségem van dolgozni úgy, hogy ne csak kihasználjanak?
  • Mik azok a civil szervezetek? Hogy segíthetnek nekem, és én hogyan segíthetek rajtuk keresztül másoknak? Mi az, hogy önkéntes, mire jó, miért hasznos? Hogy lehetek én is az?
  • Mi az a mentő szolgálat, rendőrség, tűzoltóság? Miért van egy 4. segélyhívó telefonszám is, a 112? Hogy működik ez az egész, és mikor lehet / kell kihívni őket?
  • Milyen jogaim és milyen kötelezettségeim vannak úgy általában most, fiatalkorúként, és ebből mi változik majd meg 18 éves korom után?
  • És milyen jogaim (vagy legalábbis lehetőségeim) vannak, ha vernek, molesztálnak otthon, suliban, máshol?
  • Kihez fordulhatok, ha nem engem, de egy barátomat rendszeresen bántják? Van jogom beleszólni? Hogyan?
  • Hogyan kell személyi igazolványt, útlevelet, egyéb okmányt szerezni? Egyáltalán mit tud még az okmányiroda, miért lehet még odamenni?
  • Gimiseknek, idősebbeknek: Mi az, hogy vállalkozói igazolvány, mikor és miért váltjuk ki? Érdemes? Hogy működik ez az egész?
  • Hogyan kell lakást vásárolni majd, ha nagy leszek, és hogy kell lakcímváltozást bejelenteni?
  • Mi a hitel? Hiteleknél mi a "THM"? Mi a lakáshitel? Mik a veszélyei és az előnyei? Hogy érdemes ilyenhez folyamodni?
  • Milyen pénzmegtakarítási lehetőségem van még a malacperselyen kívül akár már a zsebpénzemből is? Mire érdemes már most félretennem, és mire kell majd felnőttként megtakarítanom? Miért és hol érdemes? Miért érdemes vagy épp nem érdemes lakáselőtakarékoskodásba kezdeni?

Vagy mélyebb témák:

  • Mi a vallás? Mi a hit? Milyen világ-, illetve kisebb vallások vannak? Ők is jók vagy csak az az egyetlen "rendes" vallás, amiben engem megkereszteltek / "beavattak"?
  • Mik az emberi fajok, rasszok? Mi a rasszizmus? Miért tabu téma itt-ott? Akkor most roma vagy cigány? Hogyan érdemes gondolkodni az ezekből adódó társadalmi problémákról? Mi a baj egyáltalán?

...és még kismillió téma szóba jöhetne.

Kik és hogyan csinálhatnák?

Azt hiszem, egy-egy intézménynek erre lenne utoljára pénze és energiája, hogy minden egyes témára előadót szerezzen és fizessen. Ezért ismét az önkéntességben látnám a megoldást, akik hetente egy délután kb. másfél órás foglalkozást tartanának, de élményszerűen. Mondjuk egy alapítvány szervezésében. Tőlük kérhetné egy-egy iskola, vagy épp az alapítvány keresné meg az iskolákat. Az önkéntesek ingyenes képzésben részesülnének az alapítvány részéről, amelyben felkészítést és anyagot kapnának a különböző témakörökhöz. A feladatuk persze nem a katedráról előadás lenne, mert az nem ragad meg, hanem a kiscsoportos foglalkozások tartása. Egy kiscsoport összetartásának és megtartásának persze megvan a maga szabályszerűsége, ezért erre is kapnának felkészítést, de ez már totál részletkérdés...

PERSZE!!! Ki az a barom, aki ingyen vállal ilyet?

Utálom, hogy Magyarországon sokan lenézik és hülyének tekintik az önkéntességet. (De ez egy másik téma.) Valószínűnek tartom - elnézve a többi alapítvány és egyesület önkéntes tevékenységeit -, hogy erre is lenne jelentkező, és szükség is lenne rá. Az önkéntesek sem biztos, hogy rosszul járnának: Tapasztalat, leendő pedagógusoknak szakmai tapasztalat, és rengeteg élmény a gyerekekkel... aki vezetett már kiscsoportot éveken át, az tudja.

No, ez a post nem egy totálisan kifejtett, levezetett tanulmány akart lenni, csak egy ötlet jutott eszmbe a reggeli kávém kortyolgatása közben, és leírtam, mintegy "hangosan" gondolkodva.

Cigányokat a médiába (?)

2008.10.13. 10:32

Csak eszembe jutott valami. Lehet, hogy hülyeség, nem vagyok kisebbségszakértő. Nem vagyok biztos benne, hogy jól működne, de azért leírom, hátha lát benne fantáziát valaki, aki ért is hozzá, és tovább gondolja.

Úgy veszem észre, hogy mindenféle cigányságot felemelő vagy cigányságot elfogadtatni akaró kezdeményezés becsődöl Magyarországon. Az utcai reklámok ("A cigányzene hungarikum" stb) és a beszédek (azok szájából, akik nem élnek köztük) hiteltelenek, és azokat az embereket, akik valóban – többnyire saját bőrön átélt tapasztalat miatt – előítéletesek a cigányokkal szemben, nem győzi meg, csak megmosolyogják vagy éppen iszonyatosan felháborodnak, érthető módon.

Az "átnevelés", a különböző fajta kétkezi és szellemi munkákra betanítás, az egyetemekre bepasszírozás meg nem úgy tűnik, hogy elért volna bármilyen érzékelhető változást.

Azt hiszem, hogy ma nem lehet már az előítéletes népet arról győzködni, hogy ők "de akkor is jó emberek, értsd meg!" – mert az átlagember néhány kivételes, valóban jófej cigány kivételtől eltekintve nem ezt tapasztalja egész egyszerűen, és a saját szemének jobban hisz.

Azt hiszem, rajtuk a sor. Nem a bizonygatáson, hogy jó emberek vagyunk, hanem konkrét bizonyításon. Ezt persze nem lehet egy az egyben elvárni tőlük, mert nem fog sikerülni, nem fognak bizonyítani semmit, ha csak a társadalom várja el. Bennük lenne jobb előhozni a változtatni akarás döntését.

Gondolkodtam, hogy mi lenne megfelelő, ami nekik is jó, és a többségi társadalom is könnyen lenyeli, mert a beszédeket és a reklámokat vagy nem nyeli le, vagy egyenesen elmegy mellette, mert nem hisz nekik.

Amerika jutott eszembe, ahol régen a feketéket törvények által is diszkriminálták, és nem csak a társadalom tartózkodott tőlük, tehát sokkal nehezebb helyzetben voltak, mint nálunk a cigányok, ahol a törvény többnyire védi és támogatja is őket, ahol lehet.

Ma mégis, innen távolról nézve megbecsültebb tagjai az amerikai társadalomban a feketék, mint nálunk a cigányok.

Nem tudom, hogy ők ott ezt hogyan érték el pontosan, én most csak egy mozzanatot ragadok ki onnan.

Rengeteg a fekete a TV-ben, főleg a filmekben, amelyekben többször viszonylag magas pozíciókat betöltő, értelmesen gondolkodó szereplőket játszanak el (rendőrfőnök, orvos, bíró stb...), persze nem minden esetben, de nem egy filmben... no meg bűnözőket is, de őket többnyire rosszfiúként feltűntetve.

Fura lenne eleinte, de szerintem nem lenne rossz ötlet ezt nálunk is bevezetni. Értelmesen gondolkodó cigányokat szerepeltetni filmekben, vagy akár egy-egy adón hírbeolvasóként.

Vannak nagyon értelmes, jóra való cigányok, akik példaképei lehetnek nem csak a cigányság, de akár a többségi társadalom számára is. Biztos akadnak olyanok is, akik a képernyőn is értelmesen mutatnának.

Hogy milyen hatást várnék, talán egyértelmű is. A cigányok nagyon TV-centrikusak, és ilyen-olyan okoknál fogva sokan közülük az átlagosnál is komolyabban veszik a filmekben látottakat. Hallottam olyan esetről, hogy egy család megvert egy mentős csapatot, amiért nem tudták újraéleszteni az egyik családtagot, aki rosszul lett otthon, PEDIG a "Vészhelyzetben" mindig megoldják ezt a problémát, tehát nem végezték jól a dolgukat.

Ha saját társaikat látnák a TV-ben, aki nem idiótán, hanem értelmesen viselkedik, gondolkodik, és akire példaképként tekinthetnek, talán hasonló, pozitív folyamatokat lenne képes elindítani őbennük is.

Bár lehet, hogy mindez csak naivitás, de ha tudtok jobbat (és elhiszem, ha van), örömmel veszem, ha leírjátok.

Székely asztali áldás

2008.10.12. 20:37

Megtetszett:

Evés előtt
Ki asztalt terítesz az égi madárnak,
Teríts asztalt szegénynek s árvának.
Nyújtsd ki Atyánk, nyújtsd ki jóságos kezedet,
Adj a koldusnak is tápláló kenyeret.
Ételben, italban legyen bőven részünk,
Gondviselő Atyánk, könyörögve kérünk.
Ámen

Evés után
Gondviselő Atyánk, asztalodtól kelve
Szívből hálát adunk kezünk összetéve.
Áldd meg ezt a házat s ennek gazdáját,
Fordítsd vissza néki a vendéglátását.
Szánd meg a szegényt, a szenvedőt s az árvát,
S a benned bízóknak viseld mindig gondját!
Ámen

Közgyűlés

2008.10.11. 07:48

Ma van az egyesületünk közgyűlése. Mindjárt indulok (önként :). Tán addig be sem fejezem a postot. De amíg tart a kávém, leírom, hogy...

...nehéz dolog lehet közgyűlést szervezni. Szerencsémre én csak közvetetten vagyok szervező, bár, amiben csak képes voltam, szívesen segítettem. De szörnyű lehet elviselni, tapasztalni, átélni az egyesületi tagok - hogy is lehet ezt szépen mondani? - "jogi fegyelmezetlenségét" (?).

Sokan váltak taggá hirtelen lelkesedésükben valamikor a múltban. Viszont! A tagság a jogok mellett kötelezettségekkel is jár. Ezek közül a leglátványosabb, hogy az évi minimum 1 (nálunk legalábbis nincs több) közgyűlésen meg kell jelenni.

Amennyiben ezt nem teszi meg a tagok a "50% + 1" fője, akkor nem lehet közgyűlést tartani, és ha nem teszi meg a tagok legalább kétharmada, akkor nem lehet alapszabályt módosítani, amihez jelenleg 2/3-os többség kell. (De már rájöttünk: ezeken a szabályokon jövőre változtatni kell! - amihez a jövő évi közgyülin 2/3-os többség kell még. Jó menet lesz azt megszervezni).

Na, de mi is a baj? Az egyik leggázabb, hogy sokan azok közül, akik egykor lelkesen beléptek, de azóta elpárologtak az egyesület, vagyis a közösség életéből, attól ők még tagok maradtak, és mikor rendszeresen nem jelennek meg, és hívni sem lehet őket, mert az elérhetőségeik is megváltoztak (amiket persze nem jeleztek), akkor veszélybe kerül a közgyűlés szavazóképessége, tehát az egész buli.

(... és itt elfogyott a kávém, és mivel idő volt, el kell indulnom.)

...a közgyűlés is lezajlott két napja, és boldog voltam, hogy a szervezőknek mégis sikerült elérniük jópár inaktív tagot, akik így lemondtak (kb. 20-an). Persze ettől még a közösség tagjai maradtak, meg szeretjük őket stb, csak jogilag nem tagok. Így bőven megvolt a szavazatképesség, és reméljük, a következő alkalommal a 2/3-os többség is, hogy nagyobb kaliberű döntéseket is meghozhassunk!

Újra alakultak a műhelyek. Megvannak a jövő évi időpontok. Jómagam továbbra is viszem a vezetőképzőt... a többi meg nem tartozik a nyilvánosságra! :)

Legyél te is nagyágyú!

2008.10.04. 16:44

Legtöbben ismerünk legalább egy olyan embert, akire felnézhetünk, és úgy érezzük, soha nem érünk fel azokig a magasságokig, ahol ő áll. Példaképünk lehet sportoló, színész, zenész, történelmi személy, vagy bárki más, aki folyamatosan letesz valami elismerésre méltót az asztalra. Az ilyen embereket nevezzük „nagyágyúknak”. Ha rájuk gondolunk, nagyot sóhajtunk, majd kifújva a levegőt megyünk tovább abban a kishitűségben, hogy mi csak apró halak vagyunk és túl szürkék ahhoz, hogy bármivel is kitűnjünk mellettük.

Hadd áruljak el valamit: A nagyágyúk valójában kis pisztolyok, akik folyamatosan lőnek.

Elgondolkodtató idézet ez Christopher Morley-től. De mit is jelent? Először is tisztázzunk egy esetleges félreértést. Ezzel a mondattal nem a példaképeidet akarom lealacsonyítani a szemedben, sőt! Csupán arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy semmivel sem vagy kevesebb, mint azok, akiket „bálványként” emelünk magunk elé, akár érdemesek rá, akár nem. Ők is ugyanolyan hús-vér emberek (kis pisztolyok), mint te vagy én. No de akkor mi miért nem vagyunk olyanok, és a valóban rátermett, hiteles életet élő, elismert személyek hogyan csinálják? Sokkal egyszerűbb a válasz, mint gondolnánk.

Aki tulajdonságaiban, tetteiben hozzájuk hasonló szeretne lenni (akár látványosan, akár csendesen megbújva), annak először is befelé kell fordulnia, és észrevennie, hogy az alkotásra való termettség mindenkiben ott lapul, de mindenkinek magának kell eldöntenie, él-e ezzel a lehetőséggel vagy sem. Ha élni kíván vele, akkor legyen büszke mindarra, amit eddig elért, valamint higgyen abban, hogy még ennél is többre képes!

Előfordulhat, hogy úgy érezzük, nincs mire büszkének lennünk, mert még semmi értékelhetőt nem tettünk le az asztalra. Sokan már csak emiatt feladják. Ilyenkor ne azzal mérjük magunkat, amit eddig elértünk, hanem azzal, amit elérhettünk volna, csak még nem indultunk el! Ha begyakoroljuk ezt a hozzáállást, máris feloldottuk az előrehaladást gátló „behajtani tilos” táblát egy „egyirányú” táblával, amely előre mutat, és nem enged visszafordulni, csak visszanézni, ha szükséges.

Egy kínai közmondás szerint aki hegyet akar elmozdítani, kis kövek elhordásával kezdi. A „nagyemberek” sem teszik másképp. Többnyire nem egyetlen tettükkel érték el, hogy felnézzünk rájuk, hanem felismerve képességeiket, megfelelő életmódot választva egyik téglát a másikra téve építik fel életművüket. Vegyük például Teréz anyát, aki egy szerzetesrendet és vele világméretű „segélyszervezetet” hozott létre, ám ő sem a szervezet megalapításával kezdte munkáját, hanem azzal, hogy egyenként lehajolt a rászoruló, beteg, haldokló emberekhez, és jutalmat nem várva etette, gyógyította, segítette őket.

Alapvetően a mi feladatunk is ez. Példaként felmutatható, boldog életet élni azokkal a képességeinkkel, amelyeket ajándékba kaptunk. Valamint folyamatosan, napról napra egy-egy téglát beépíteni életünk házának falába. Hogy aztán kinek lesz nagyobb a hírneve, nem  számít igazán. Annak hite számít, hogy te is lehetsz „nagyágyú”. Hogy ne essünk át mégsem a ló túloldalára, megelőzhető, ha megtartjuk a grafikus művész, Simon András jó tanácsát: Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak. Egyszerűen csak szeress, és fontos leszel.

Mert azért van neki negatívuma is. Hogy nem jár érte pénz, hogy anyagi értelemben ingyenes a munka, azt most nem számítom ide, mert valahol ez az alapja. Teljes mértékben megkapjuk érte a magunk fizetségét, a tapasztalatot, a közösségi élményt, az együtt dolgozás élményét, az önelégültséget, a jogos büszkeség érzését, a tudatot, hogy most tényleg letettünk valamit az asztalra... Viszont úgy veszem észre, hogy mindezek a "jutalmak" - mámorító tulajdonságuknál fogva - függőséget okozhatnak, és akkor is csinálni akarom, amikor tulajdonképpen nem is lenne rá szükség (ekkor jönnek az új ötletek a már meglévő programok mellé, ami még oké, ez kell az innovációhoz), de a munkám, az egyéb feladataim mellett is csinálni akarom. És ez néha gáz...

A másik, hogy ha már életmóddá vált az önkéntesség, előbb-utóbb azon kapod magad, hogy mindent elvállalsz... ingyen. Bármit leteszel az asztalra, úgy érzed, ezért nem jár fizetség semmilyen értelemben, mert így szoktad meg. Akkár szellemi javat termelsz (pl. tanulmányt írsz, ötletrohamokkal szórod meg a céged vezetőit), akár a munkahelyeden túlórázol (pl. hézagokat látsz a munkamenet falán, amiket hősiesen nekiállsz betömni), nem érzed úgy, hogy ezért pénzbeli jutalom járna, mert így szoktad meg...

De nem csak a munkahelyen, hanem a baráti körben is. Szívesség szívesség hátán, a haverok tudják, hogy "azt az apróságot úgyis bevállalod nekik" - és megszokják.

Aztán csak azt érezni, hogy valami nincs rendben így. Talán rá is jövünk, hogy a nagy nemeskedésben elfelejtettünk nemet mondani.

Pedig milyen jól mondja Charles Haddon Spurgeon:

Tanulj meg nemet mondani! Többet érsz vele, mintha beszélnél latinul.

Mindezt azért írtam le, mert úgy érzem, én már észrevettem ezt a negatívumát az önkéntességnek, és próbálok tenni ellene valamit, például megtanultam "nem"-et mondani, akárhogy is fáj másoknak (vagy épp nekem) néha. DE!!! mindezt csak azoknak írtam igazából, akik már tényleg függőségben "szenvednek", azoknak, akik szinte mindennap ebben élnek, de legalább minden másnap végeznek valamilyen önkéntes munkát otthon vagy máshol.

Akik nem, azok menjenek csak önkénteskedni! Jó muri ám, de arról majd később...

Önkéntes blog, ami vagyok

2008.10.01. 07:03

Vicces...

Mivel szeretem az önkéntesség intézményét, és magam is elég sok önkéntes munkát végzek (számításaim szerint évi 700 és 1000 óra között.... de rohadt sokat keresnék, ha csak 4-500 forintos órabérért tenném! - sebaj, majd beírom a CV-be, jól fog mutatni), gondoltam, hogy vannak olyan önkéntesek, akik munkájukról blogot vezetnek. Ez az elképzelésem nem volt alaptalan, hiszen a KSH szerint 400-440 000 között van a  formális  keretek között dolgozó önkéntesek létszáma, akikkel biza évi kb. 42 milliárd forint hasznot hozunk társadalmunk számára! [taps]

Biztos voltam hát benne, hogy néhányunk van olyan lelkes és aktív, hogy erről blogot is vezet. Kíváncsi voltam rájuk, szívesen olvasnám, hogy más önkéntesek mit írnak magukról. Beírtam hát így s úgy a Google-be, hogy "önkéntes blog". Mit ad a Google? Hát az első helyeken nem én jövök ki? De... És nem is nagyon van más. Sőt, szinte egyáltalán nincs, csak egy-kettő. Pl. a napokban indult: http://zoli-onkentes.blog.hu, ahol a blogíró indiai önkéntes munkájáról fog beszámolni.

Bár nem céltudatosan, de annyit írtam már az önkéntességről ilyen-olyan értelemben, hogy első helyre kerültem. Persze, ha csak annyit írsz be, hogy "önkéntes", már más a helyzet, de akkor is.

Mindenesetre meglepő, hogy más, magát tudatosan önkéntesnek valló nem ír blogot munkájáról, pedig érdemes lenne, ha az a célunk, hogy a tudatos önkéntes hozzáállás a Ny-ihoz hasonló legyen nálunk is.

Lehet, hogy eztán kicsit többet írok arról, hogy milyen is ez... Ha már ilyen jó helyre pozícionáltam magam ebben a témakörben - akaratlanul is. :)

Most pedig önként felállok a géptől és elmegyek szociális munka, ill. nonprofit tevékenységi területek I. órára.

Szerző: Kozonithy

1 komment

Címkék: önkéntes

Nagy magyar-e vagy?

2008.09.16. 20:33

A Konzervatóriumon megjelent cikkem (azóta kicsit pontosítva – nem javítva – néhány adatot).

http://konzervatorium.blog.hu/2008/09/16/nagy_magyar_e_vagy_1

Évekig nagyon szívesen tartoztam azon néptömeg közé, amely magát jobboldalinak kikiáltva attól érzi magát igazán magyarnak, hogy szívesen vesz fel „nagymagyarországos”, turulos, árpádsávos, szentkoronás kitűzőket, pólókat, szeret bekiabálni a tüntetéseken, és végtelen örömmel telt szívvel érzi az együtt vagyunk, itt és most, mi, MAGYAROK! életérzést. Végül hazamegy, vagy meginni pár sört a cimborákkal, és úgy gondolja, most valami egészen nagyot tett a hazáért, mert megmutatta a ballereknek, hogy sokan van… hangos… és erős...

Aztán meguntam.

Valahogy éreztem, hogy hiába ordítok, hiába teszek ki magamra szimbólumokat, hiába nagyobb tőlem egy fővel a tömeg, nem változik tőle a világ, és én sem tolom előrébb a magyarság szekerét. Kevésnek éreztem, amit „tettem”. Lassan a szónoklatokban és az ideológiákban is csalódni kezdtem, mert nem történt semmi azok puszta meghallgatásától. Semmit sem tettem ezek meghallgatásával az országért. Cselekedni akartam végre, de nem céltalanul, hanem látni is akartam, ahogy a saját kis építőtégláim egymás után beépülnek a nagy egészbe, amelyet azokkal építünk, akik a hangemberekkel ellentétben inkább cselekednek. (Tisztelet azon szónokoknak, akik legalább ugyanannyit tesznek a magyarságért, mint amennyit beszélnek!) Úgy szerettem volna igazán magyar lenni, hogy le is teszek valamit az asztalra. De mit tehet az egyszerű ember?

A cselekvésigényemet végül az önkéntesség elégítette ki. Az, hogy az időmet, a pénzemet és az energiámat adhattam más emberekért. Akkor éreztem rá minderre legelőször, amikor az egyetemünkön először mentem el vért adni, aztán, amikor árvíz idején én is utaltam át pénzt a megfelelő számlára, vagy mikor néhány barátommal először elmentünk egy erdélyi gyermekotthonba, hogy néhány napot, később pedig heteket adhassunk oda az életünkből a határon túli, nagy ínségben élő gyermekeknek. Vagy azzal, hogy itthon fiatalok csoportvezetője lehettem egy egyházi közösségben. Ezektől kezdtem el azt érezni, hogy most már tényleg tettem valamit. Így éreztem először büszkének magam, és nem a kitűzőktől vagy a magyarságomat különböző módon bizonyító pólóktól. Továbbá, és egyáltalán nem utolsó sorban, hivatástudattal is felruházott.

Természetesen erre nagyon sokan azt mondják, nincs rá idejük, pénzük, energiájuk a munka, a család vagy az iskola mellett. Megértem őket, hiszen az önkéntességet az emberek többsége valami egészen nagy tevékenységnek képzeli, és olyanokat lát maga előtt, ha erre a fogalomra gondol, akik szélsőséges körülmények között végzik ingyenmunkájukat pénzkereső állásuk mellett. Ehhez kevésnek tartják magukat, és inkább nem is gondolkodnak azon, hogy ők hogyan tehetnék hozzá saját építőtéglájukat egy-egy kezdeményezéshez. Pedig ha nagyon tágan kezeljük az önkéntesség fogalmát, rájövünk, hogy nekünk is szinte mindennap lehetőségünk van tevékenyen részt venni a közösségért folyó munkában, és nem csak arról beszélni, hogy „másoknak mit kéne tennie”. Csupán azzal, hogy pénzt dobunk a templom perselyébe, küldünk egy emelt díjas SMS-t valamilyen közérdekű cél eléréséhez, elmegyünk egy jótékonysági koncertre, de még azzal is, ha bevásárolunk a szomszédban lakó idős hölgynek. Ez ugyan nem teljesen egyenlő a formális értelemben vett önkéntes fogalommal, de nem áll messze tőle, és valahol el is kell kezdeni.

Azt is megértem, hogy valaki nem szeretne „ingyenmunkát” végezni. Ők higgyék el, az önkéntesség csupán anyagi értelemben véve ingyenes. A fizetség, azaz a temérdek hála, a közös munka élménye, a (nem ritkán szakmai) tapasztalat, saját kompetenciáink felmérése, az önismeret, és az érzés, hogy most valóban letettem valamit az asztalra, pénzben aligha mérhető, és annál jóval többet is ér. Ha valakit ez nyugtat meg: Nem csak néhány unatkozó félőrült hóbortja az önkéntesség. Magyarországon formálisan (tehát szervezeteken belül) közel 440 000 önkéntes tevékenykedik kisebb-nagyobb óraszámban rendszeresen vagy alkalmanként (2006-os KSH-adat), ezzel (2006-ban) 42 milliárd forintnyi megtakarítást elősegítve a jótékony, közérdekű célokat szolgáló civil szervezetek számára, rajtuk keresztül pedig a rászorulók és a társadalom számára. Nem beszélve a nem formálisan tevékenykedő, de tudatos önkéntesek számáról.

Hogyan foghatok neki?

Hogy én se legyek megmondó ember, konkrét javaslatokat is teszek, melyek jó része  általam vagy közeli ismerőseim által kipróbált lehetőség.

Ha ismerünk olyan egyesületet vagy alapítványt, amely szimpatikus számunkra, bátran keressük meg őket, és kérdezzük meg, tudunk-e valamit segíteni számukra. Idővel körvonalazódik, melyik társadalmi munka fekszik nekünk leginkább.

Ha nem ismerünk ilyen szervezetet, akkor is jó tudni, hogy az ország egész területén rengeteg nonprofit szervezet vár önkénteseket, de pénz vagy erre fordítható energia híján nem hirdeti folyamatosan a lehetőségeit, pedig nagy szükségük volna az önkéntes munkára (legyen az gyermekfoglalkozás, ételosztás vagy akár csak adminisztrációs munka). Az egyes régiók önkéntes központjai (www.onkenteskozpontok.hu), vagy a www.onkentes.hu/kereskinal oldalon található folyamatosan frissített adatbázis segítségével bárki megtalálhatja és kiválaszthatja a számára legszimpatikusabb munkát, szervezetet.

Amennyiben nem egy szervezet önkéntes munkatársaként szeretnénk dolgozni, úgy is rengeteg lehetőségünk van: Például a véradás (www.veradas.hu). Ma már abszolút nem kellemetlen, hanem kifinomult eszközökkel dolgoznak a véradásokon, és egy alkalommal akár három balesetet szenvedett ember életét is megmenthetjük.

De az is jó buli, ha néhány barátunkkal összeállunk, és elmegyünk kirándulni, csak éppen nagy szemetes zsákokkal felszerelkezve, és az utunkba kerülő kisebb-nagyobb szemétkupacokon megbotránkozva most már nem hagyjuk ott azokat, hanem összeszedjük mindazt, amit mások szétdobáltak. A nap végén látva a 3-4 zsák szemetet, garantált a büszkeség érzése. (Ugyanezt a lakókörnyezetünkben is megtehetjük, amitől talán a többi lakónak is megjön az esze, és nem dobálják el a szemetet többször.)

Ha pedig kiönt a Duna vagy a Tisza, ne csak szörnyülködjünk a TV-ben látottakon, hanem menjünk ki valamelyik nap, és töltsük mi is a zsákokat! Ha hívők vagyunk, akkor a nagy keresztényi összetartásról való beszédek helyett inkább tartsunk is össze ténylegesen: vagy azzal, hogy a helyi plébániánkon aktívabb szerepet vállalunk, vagy azzal, hogy egy nagyobb mozgalomban válunk aktív szereplőkké.

Végül vannak olyanok is, akik valamilyen oknál fogva (például egészségügyi vagy más okokból) semmiképp nem akarnak vagy nem képesek önkéntes munkát végezni. Ők is tudnak segíteni, többek között adományokkal. Persze van, aki csak néhány száz, esetleg ezer forintot tud felajánlani egy hónapban, ezért inkább meg sem teszi. Pedig ezer forintból annyi mosogatószer vehető, hogy egy gyermekotthon 10-12 fős szociális „családja” egy hónapig tiszta tányérból eszik utána. Az ennél nagyobb összegekből pedig még többet is ki lehet hozni. Ennél többet is tehetünk, például a www.fogadjorokbe.hu oldal segítségével, amelyen támogatói lehetünk egy-egy általunk kiválasztott magyar (vagy akár külföldi) árvának, ezzel is elősegítve az ő tanulmányait, testi-lelki fejlődését.

Remélem, felkeltettem az olvasók érdeklődését a Konzin és itt is!

egy önkéntes

Szováta II. rész

2008.08.29. 11:50

Na... hello!

Érdekes tényleg ilyen kevés gyerekkel lenni. Vannak pillanatok, amikor effektíve nem történik semmi. A gyerekek kaptak egy nagyon masszív gumiasztalt védőhálóval, és tényleg bírja a nyüstölést. Azon ugrál egyszerre vagy 5-6 gyermek. A többi 10 is el-elvan.
Most úgy néz ki egy reggel, hogy 7:45-kor keltem a gyerekeket (előtte Évával kávézok :), 8-kor reggeli, utána mindenkinek kis takarítás a lakásában, ezután kb. 1 óra játék, majd 1 óra tanulás (olvasás, tolbamondás többnyire), és megint játék ebédig. Ebéd után aztán változó. Volt, hogy kirándultunk, azt már írtam. Tegnap a lányok és a fiúk elmentek a Medve-tóhoz pancsolni, mi pedig a fiúnevelők és Márton az új rózsafák mellé vágtunk karónak való fákat, délután aztán azokat hántottuk, hogy szép fehér legyen.
Ma is ezt csináltuk a takarítás után.

Közben elbúcsúzott tőlünk Czanna, este pedig Berna, Zsófi és Mariann (egy másik önkéntes) megy haza, de így is elleszünk. A tegnap esti imánál már 5 gyerek és 6 nevelő volt a mi családunkban, szóval enyhén szólva sokan vagyunk.

Amúgy ez az olvasás tényleg gáz dolog. Nem érzem úgy, hogy haladnának, és azt vettem ma észre, hogy R., akivel olvastam, mindig kicserél bizonyos betűket így:
Az sz-t z-nek mondja, a z-t sz-nek, az á-t a-nak, az a-t á-nak, az é-t e-nek és fordítva, az u-t ű-nek, az ű-t u-nak... Pedig szerintem tudja ő, csak nem bízik magában, és mivel nem hisz magának, inkább a rosszat mondja, én pedig ráteszek még egy lapáttal azzal, hogy kijavítom a hibáját. Ötlet, javaslat?

Ma Bercivel azon tanakodtunk, hogyan lehetne egy-két dolgot helyrehozni a házban. Láttuk, hogy többszáz kiló ócskavas van a raktárban itt-ott. A vasas itt van 100 méterre és 50 banit ad kilójáért. Ha egy szekérrel elvinnénk, egész sok pénzt kaphatna érte a ház + helyet a raktárban. Na meg ott van egy rakat ócskafa, törött székek, szekrények, amiket már nem érdemes javítani. Tök jól el lehetne tüzelni. Na ezek csak ideák voltak, nem komoly.

Na... megyek lassan, mert oltári nagy vihar közeledik. Amúgy gyönyörű az idő az én szememmel nézve (a vihart nagyon szeretem).

Na most ennyit. Bocs, hogy nem tudtam izgalmasabb hírekkel szolgálni, de azt hiszem, nem sok mindent tudnék most kisajtolni magamból.

Szováta 1-2 és feledik nap

2008.08.27. 11:25

Sziasztok!

Nem tudom, ki tudja, ki nem, de megint Szovátán vagyunk (Czanna, Berna, Szemenyei Gyöngyvér (új), Lencsés Albert (szintén új), Koltay Elvira, én), és többeknek is megígértem, hogy megírom ismét, milyen itt.

Nos... nyugis. Irtó kevés gyerek van. Mindössze másfél családnyi. 5 fiú és kb. 10 lány, mert mindenki el talált menni táborozni, nyaralni stb... velünk együtt kb. 12 nevelő van itt: összesen 7 önkéntes és 5 nevelő. Szóval fel is tettem a nagy kérdést, kellünk-e mi ide most egyáltalán? De akár igen, akár nem, mivel a repjegyünk hétfőre szól, addig maradunk. Meg legalább most egyenként is többet tudunk foglalkozni a gyerekekkel, csak tényleg fura, hogy 1 nevelőre nem 10-12, hanem kb. 1 gyerek jut, de néha zavar, hogy egyszerűen nem tudok mit csinálni, pedig az unalom szó nem igazán ismert Szovátán, de most mégis sok az üresjárat. Most például az a feladatom, hogy netezzek, amíg az 5 fiú nézi mellettem a Tüskevárat, mert odakint iszonyúan tűz a nap, és könnyen megszúr bárkit, tehát bent vagyunk.

Na de sorrendben:
Repcsivel jöttünk. Szép élmény volt, még soha nem repültem nappal, csak egyszer éjjel. De izgultam, mert nem volt egyértelmű, hogy hogyan jutunk Szovátára a reptérről. Nem is lehet egyértelmű, mert a közlekedés magánkezekben van, sok pici, egy-két kisbuszos cég utaztatja fél Romániát, és nincs sehol egy egységes menetrend, 5 emberrel viszont nem akartam stoppolni. Végül segítettek nekünk helyiek, és találtak nekünk egy kisbuszt, ami bevitt Marosvásárhelyre, ahol éppen elértük a Szovátára menő másik kisbuszt. 17 lej/fő-ből megoldottuk.
De mivel utálom a bizonytalanságot, lehet, hogy jövőre megint buszozok Szovátára, nem bénázok a repülővel, még ha indulás után 3 órával már Szovátán is voltunk.

Mikor megérkeztünk, lényegében csak "ismerkedtünk", örültünk egymásnak, de semmi különös nem történt. Segítettünk a vacsinál, meg az esti fektetésnél. Tegnap egész délelőtt gyomláltuk a kertet a gyerekekkel. Jó muri volt, rengeteg gyomot kiszedtünk a zöldséges kertből, és már nem egy gazmezőnek tűnik az egész, hanem kezd veteményes formája lenni.
Délután aztán kirándultunk a Medve-gödör felé. Iszonyat eszméletlen gyönyörű volt a táj. Amolyan tipikus erdélyi. Csak most magasabbra mentünk, mint novemberben, ezért most még annál is szebb volt. Alaposan kifáradtak a csemeték, hamar be is dőltek az ágyba. Vicces volt az esti imánál, hogy annyian vagyunk igazi és önkéntes nevelők, hogy úgy álltunk körbe: 1 gyerek - 1 nevelő - 1 gyerek - 1 nevelő.
Este aztán kimentünk 6-an önkéntesek, meg Zsófi, Gyuri és Istu nevelőkkel a Szarvasba szalmapityókázni, malátaszörpözni.

Ma még csak kisebb takarítás volt, aztán tanultunk, olvastunk a fiúkkal. Csak gáz, hogy érzem, nem sok értelme van, mert szaktudás nélkül nem tudok mit kezdeni a diszlexiával, a dadogással, illetve a funkcionális analfabetizmussal, amikor ugyan kiolvassa a szöveget, de érezhetően fogalma sincs róla a gyereknek, hogy miről szól az olvasmány.
A lányok, nem tudom mit csinálnak, szerintem a játszótéren vannak.

Na üdv mindenkinek!

Front Page

2008.08.12. 01:46

No, ezt is megértem.

A www.photoblog.com oldalon (fotós blogok az egész világról) címlapfotós lett az alábbi képem! :) Most aztán ezt bambulja a világon egy-két napig, aki belép az oldalra.

Jófej szerelmi történet

2008.08.02. 13:44


A SHORT LOVE STORY IN STOP MOTION from Carlos Lascano on Vimeo.

Klubtábor

2008.08.01. 00:53

Kicsit kezdetleges a szöveg, itt-ott váltogatva a stílust, de az enyém... :)

5. éve él a bogárklubunk, és idén úgy gondoltuk, hogy vagyunk már elég idősek (10-14 évesek) ahhoz, hogy a bogártáborokon kívül is szervezzünk magunknak egy külön bogárklub-tábort. Szerveztünk.

Képek a táborról itt:

  2008.07.29-31. 3 napos klubtábor - Mica (és a klub) képei

  2008.07.29-31. 3 napos klubtábor - Czanna (és a klub) képei


Vázlatosabb leírás a hétvégéről pedig itt:
A tábort a Kő-hegyre szerveztük, 3 napra (2 éjszakára), ahol a Czibulka János Menedékház mellett néhány sátorban laktunk (www.kohegyihaz.hu). A helyet minden más klubnak, családnak, embernek szívesen ajánlom, ha elolvassátok, talán megértitek, miért... :)

Augusztus 29-én, kedden mentünk fel Pomáz felől gyalog a zöld jelzésen (4 km mindössze), amelyen a János forrás friss és jéghideg vizét is útba ejtettük, illetve a házhoz érkezés előtt a Petőfi kilátóban is elidőztünk negyed órát, annyira lenyűgöző a táj onnan.

Az első nap délutánjára sátorverést, rőzseszedést, és a hellyel való megismerkedést terveztük, majd pedig a fél délutánt át röpiztünk a házból kölcsönkérhető komplett röpipályával. A napot még színessebbé tette az esti órákban megérkező két lovas is (ld. képek), akik a Lipicai Ménesből származó gyönyörű lovaikkal ingyen körbevezettek mindannyiunkat a ház előtti réten, és rengeteget meséltek a lótartás szépségeiről. Ezzel alaposan előkészítették nekünk a másnapi - valóban tervezett - lovaglást, és így azok is várták már, akik amúgy féltek a lovaktól. Még azt is megtanították egy-két instrukcióval, hogy hogyan tudjuk egyedül is vezetni a lovat, így több kisbogarunknak is hatalmas élmény volt, hogy egy-egy kört egyedül tehettek meg, volt, aki még ügetni is megtanult pár métert.
Este, vacsi után még sütögettünk a tábortűznél, majd lefekvés előtt kinéztünk a kilátóból, ahol eszméletlen szép és megnyugtató volt a hegy aljában lévő Pomáz és a nagyon távoli, pici Budapest néma, foszforeszkáló fényeit nézni. Közben pedig a csillagokról, az éjszakai fények mivoltáról, "működéséről" beszélgettünk a gyerekekkel.

Másnap reggeli után a fenemód lusta (épp ezért teljesen veszélytelen) Csibészt ültük meg, akin a házban dolgozó nővérem, Kati, mindenkit elvitt 10-15 percre a hegycsúcs körüli rövid turistaúton. Aki még nem kirándult lovon, az most biztos kedvet kapott hozzá, hogy lóval menjen ezután bárhová, vagy szerepet kérjen egy kis westernfilmben, annyira hűűűűű...
Délben, ebéd előtt Boldival és Áronnal (két fiúbogarunkkal) lementem Pomáz felé a János forrásig megtölteni néhány kulacsot, de ez csak ürügy volt ahhoz, hogy lejöjjenek velem az időközben meglepetésként megérkező Czannát - és ajándékba vett dinnyéjét :) :) :) - felkísérni. Miután felértünk, és a gyerekek is visszaérkeztek a földre Czanna nyakából, megebédeltünk. Döfönyeként pedig íjászkodtunk félórát a közeli lovas tanya lovászával, aki egyébként lovas-íjász bemutatót is szívesen tart, ha előre egyeztetünk vele.
Délután pedig a gyönyörű, aranybarna Lindán lovagoltunk, akit szőrén ültünk meg, hogy azt is megtapasztaljuk, milyen érzés, ahogyan a ló mozog alattunk. Ezután pedig a csajok hálából befonták a sörényét nemzeti színű szalagokkal. Szép lett. :) - lásd a fotón.
Este lesétáltunk a közelben lakó kovácshoz és segédjéhez (aki amúgy Szabolcs atyához többször ment már misére Dobogókőre, így aztán névről a bogarakat is ismeri, és mosolyogva kérdezte, hogy "csak nem egy bogártábor van a környéken?!", mikor meglátta néhányunkat bogárpólóban feszíteni). Ők bő két és fél órán át csak velünk foglalkoztak, és mindent elmeséltek a kovács mesterségről, amit csak lehetett - szerintem. De persze nem csak meséltek, hanem közben meg is mutatták, mi hogyan működik, milyen forró fél méterről az 1800 fokos tűz, milyen színű az 1100 fokon izzó vas, és hogy azt hány tucat eszközzel lehet megművelni. Ki is próbálhattuk a kalapálást ki-ki egy-egy vasdarabon, amelyet aztán a mester és segédje meg is formáltak nekünk négyzetre, csigára, szívre, vagy éppen a "Réka" R-betűjére. Ez sem volt egy apró élmény.
Az estét szalonnasütéssel és spontán csillag-hullócsillag-műhold- és villámnézéssel zártuk a fűben feküdve, illetve a villámokat egy padon ülve néztük (ami azért volt nagy szám, mert mi a távoli felhők magasságából - kb. 500 méteren - néztük a 30-40 km-re lévő vihart, és teljes egészében láttuk oldalról, keresztmetszetben, ahogy a villámok a távoli település - talán Dunakeszi - felett becsapódtak a földbe hatalmasat cikázva előtte - ilyet is csak a National Geogpraphicon láttunk eddig...)

Csütörtök reggel kaja közben lódobogásra lettünk figyelmesek, de néhány másodperc múlva már fel is tűnt a lovas tanyáról az egy csapatként felvágtató 11 ló. Büszkén és délcegen vágtáztak el a sátraink előtt, ahol aztán legelni kezdték ők is a reggeliüket. Gyönyörű látvány voltak, és a lovásztól is jófej dolog volt, hogy miután összerámoltuk a sátrakat és meg is ebédeltünk, ránk bízta a lovait. Inni vittünk nekik, de azt is megmutatta, hogy hogyan terelhetjük őket száraz, zörgő levelű ágakkal, ha a nagyobb fű felé akarjuk küldeni őket, sőt mi több: Áronunk a karikás ostorral is úgy megtanult bánni, hogy csak úgy visszhangzott az erdő, ha használta. Szerintem nézett is egy nagyot az anyukája, mikor épp vele beszéltem telefonon, mikor kérdezte, hogy mikor érünk haza, én meg azt válaszoltam neki, hogy nem sokára elindulunk, de előtte Áron fiad áttereli a féltonnás lovakat a rét másik oldalára, hogy onnan is foggyon a fű - és közben csak úgy ropogott az ostor a telefonban.

Végül elbúcsúztunk a háziaktól és a lovaktól, de azt hiszem egyhangúan megegyeztünk a klubbal: jövőre is itt nyaralunk... :)

És egy kis reklám, ha bővebben érdekel a hely:
A ház honlapja: www.kohegyihaz.hu
A menedékház összkomfortos(nak tűnik: mi fürödtünk, főzettünk, egyéb infrastruktúrát használtunk benne - ez az 1000 Ft-os sátorhely/fő/éj árában benne van - házban alvás 4-6 ágyas szobákban 2000 Ft/fő/éj), de büfé is üzemel, ahonnan kisebb mennyiségben kaphatunk kaját és innivalót is (ha egyedül, vagy szűk családdal megyünk), de ha előre egyeztetünk, akkor a kajánkat és a vizünket is felhozzák dzsippel, és akár meg is csinálják megegyezés szerint, de magunk is bográcsozhatunk, süthetünk a réten. (minden igényt érdemes előre egyeztetni...)
A házból kölcsönkérhetők könyvek, szabadtéri és társasjátékok is (tollasok, komplett röpi pálya felszerelés, frizbi stb...)
- Na, ez volt a reklám helye! :)

Boldog Pantaleon napot!

2008.07.27. 00:39

Azért az igazságtalan, hogy mindig csak a sűrűbben előferdülő nevűeknek kívánunk mindenféle jót (Miklósként én se panaszkodok), de ma, július 27-én igenis éljen minden Liliána, Olga, Ajtony, Árvácska, Aurél, Bennó, Bertold, Beten, Celesztin, Celesztina, Gajána, Györe, György, Györk, Györke, Hugó, Kamilla, Keresztély, Keresztes, Konstantin, Krisztián, Lilian, Lilianna, Lilibella, Lilien, Liliom, Lucilla, Natali, Natália, Natasa, Noella, Pantaleon, Pentele, Rolf, Rudolf is! - már aki ma ünnepli ezek közül... :)