Szováta II. rész

2008.08.29. 11:50

Na... hello!

Érdekes tényleg ilyen kevés gyerekkel lenni. Vannak pillanatok, amikor effektíve nem történik semmi. A gyerekek kaptak egy nagyon masszív gumiasztalt védőhálóval, és tényleg bírja a nyüstölést. Azon ugrál egyszerre vagy 5-6 gyermek. A többi 10 is el-elvan.
Most úgy néz ki egy reggel, hogy 7:45-kor keltem a gyerekeket (előtte Évával kávézok :), 8-kor reggeli, utána mindenkinek kis takarítás a lakásában, ezután kb. 1 óra játék, majd 1 óra tanulás (olvasás, tolbamondás többnyire), és megint játék ebédig. Ebéd után aztán változó. Volt, hogy kirándultunk, azt már írtam. Tegnap a lányok és a fiúk elmentek a Medve-tóhoz pancsolni, mi pedig a fiúnevelők és Márton az új rózsafák mellé vágtunk karónak való fákat, délután aztán azokat hántottuk, hogy szép fehér legyen.
Ma is ezt csináltuk a takarítás után.

Közben elbúcsúzott tőlünk Czanna, este pedig Berna, Zsófi és Mariann (egy másik önkéntes) megy haza, de így is elleszünk. A tegnap esti imánál már 5 gyerek és 6 nevelő volt a mi családunkban, szóval enyhén szólva sokan vagyunk.

Amúgy ez az olvasás tényleg gáz dolog. Nem érzem úgy, hogy haladnának, és azt vettem ma észre, hogy R., akivel olvastam, mindig kicserél bizonyos betűket így:
Az sz-t z-nek mondja, a z-t sz-nek, az á-t a-nak, az a-t á-nak, az é-t e-nek és fordítva, az u-t ű-nek, az ű-t u-nak... Pedig szerintem tudja ő, csak nem bízik magában, és mivel nem hisz magának, inkább a rosszat mondja, én pedig ráteszek még egy lapáttal azzal, hogy kijavítom a hibáját. Ötlet, javaslat?

Ma Bercivel azon tanakodtunk, hogyan lehetne egy-két dolgot helyrehozni a házban. Láttuk, hogy többszáz kiló ócskavas van a raktárban itt-ott. A vasas itt van 100 méterre és 50 banit ad kilójáért. Ha egy szekérrel elvinnénk, egész sok pénzt kaphatna érte a ház + helyet a raktárban. Na meg ott van egy rakat ócskafa, törött székek, szekrények, amiket már nem érdemes javítani. Tök jól el lehetne tüzelni. Na ezek csak ideák voltak, nem komoly.

Na... megyek lassan, mert oltári nagy vihar közeledik. Amúgy gyönyörű az idő az én szememmel nézve (a vihart nagyon szeretem).

Na most ennyit. Bocs, hogy nem tudtam izgalmasabb hírekkel szolgálni, de azt hiszem, nem sok mindent tudnék most kisajtolni magamból.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr38653616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása