Ritka pillanat, amikor az ember megteheti azt, hogy csak úgy van, és direkt, de legalábbis szánt szándékkal nem csinál semmit egésznap. Mondjuk úgy, aktívan pihen...

Az elmúlt hét talán a legkeményebb volt az eddigi évben, amit nem sok ellenségemnek kívánok (miért, vannak ellenségeim?). De szóval hajtás volt, mentális hardcore.

Pénteken társtöri szigorlat, ami eleve nem a kedvenc szocos témám. De előtte szerdán és csütörtökön a nyári duplaszám lapzártáját kellett intézni (tehát kétszer annyi munka, mint a megszokott), és mindennek a tetejébe egy extra adag konfliktuskezelés, problémamegoldáson való gondolkodás, ami igazán várathatott volna magára még egy hetet. De nem várt.

6 napot tanultam a szigóra, napi 4-6 óra mennyiségben. A lapzárta is úgy folyt, hogy hol tanultam, hol lapot zártam felváltva, vagy ahogy a telefon csörgött. Csütörtökön, miután leadtam a rovatot a tördelőnek, könyvtárba húztam, közben jött a telefon az "extra adag problémával", aminek a megoldási folyamata azóta is tart, és még tartani is fog egy ideig. Közben megpróbáltam azért odafigyelni arra, amit olvasok. Több-kevesebb sikerrel ez ment is, csak tényleg egyfolytában pörgött az agyam.
Végül pénteken a 3 szóbelis szigorlaton az egyikből elhasaltam. UV kéthét múlva. Az élet amúgy szép, csak néha lehetne lassabb.

Ma éppen lassabb, mert elhatároztam, hogy sok-sok hét után ma nem foglalkozom mással, csak amivel ÉN akarok. Eddig sínen vagyok...