Korunk nagy problémája elfogadni másokat és önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Nem olyannak, amilyenekké válhatnánk is akár, hanem azokkal a tulajdonságainkkal, amelyekkel születtünk. A legtöbben sokszor alulértékeljük egymást és önmagunkat is, képességeinket, tulajdonságainkat. Szerencsések, akikre ez nem igaz, és nem győzte meg őket e „tévedésükről” a társadalom hozzáállása.

Az ember hajlamos inkább a másik hibáira felfigyelni, amitől könnyen kialakul egy kezdeti bizalmatlanság, az pedig hatással lehet a további kapcsolatra, ha megmarad egyáltalán. Bár nem kérte, nem is pumpálta senki senkibe, mégis a Szentjánosbogarak izmosodó közösségében olyan hallgatólagos megállapodás született, miszerint amennyire csak tőlünk telik, kölcsönösen olyannak fogadjuk el egymást, amilyenek vagyunk. Ez a közvetlenség és nyitottság, őszinte érdeklődés a másik iránt, a feltétlen bizalom és a kezdeményező készség tette könnyűvé, hogy bálokon, táborokban – és aztán bárhol az életben – bátran és minden feszengés nélkül képesek legyünk megszólítani egymást, bevonni a beszélgetésbe a másikat. Hogy sose érezze egyedül magát senki közöttünk. Ha pedig mégis rosszat tapasztalunk, nem felesleges szidással, saját igazunk hangsúlyozásával oldjuk meg a felmerülő problémát, hanem asszertíven, az arany középutat, a kompromisszumot keresve, a másik gondolatmenetét is átgondolva.

Valahol ezt neveztük el családiasan, egy szóba sűrítve bogár-feelingnek, bogár-életérzésnek.

Szívből kívánom, hogy Isten, aki a legjobban, mindennél és mindenkinél jobban ismer minket, segítsen felismerni a magunkban és az egymásban rejlő minden értéket és jót! Isten nem teremt csak úgy, hobbiból, nem teremt hiába, nem teremt tévedésből. Tudta, hogy leszünk, számolt velünk! Akarta, hogy legyünk! Éppen ez a legcsodálatosabb az egész teremtésben, hogy Isten minden embernek ezt mondta és mondja folyamatosan: „Jó, hogy vagy! Akarom, hogy legyél!”, és ez ránk is vonatkozik! Csak meg kell hallani, ha nem is mindig sikerül! Bízzunk Benne… bízzunk egymásban!