Nagy magyar-e vagy?

2008.09.16. 20:33

A Konzervatóriumon megjelent cikkem (azóta kicsit pontosítva – nem javítva – néhány adatot).

http://konzervatorium.blog.hu/2008/09/16/nagy_magyar_e_vagy_1

Évekig nagyon szívesen tartoztam azon néptömeg közé, amely magát jobboldalinak kikiáltva attól érzi magát igazán magyarnak, hogy szívesen vesz fel „nagymagyarországos”, turulos, árpádsávos, szentkoronás kitűzőket, pólókat, szeret bekiabálni a tüntetéseken, és végtelen örömmel telt szívvel érzi az együtt vagyunk, itt és most, mi, MAGYAROK! életérzést. Végül hazamegy, vagy meginni pár sört a cimborákkal, és úgy gondolja, most valami egészen nagyot tett a hazáért, mert megmutatta a ballereknek, hogy sokan van… hangos… és erős...

Aztán meguntam.

Valahogy éreztem, hogy hiába ordítok, hiába teszek ki magamra szimbólumokat, hiába nagyobb tőlem egy fővel a tömeg, nem változik tőle a világ, és én sem tolom előrébb a magyarság szekerét. Kevésnek éreztem, amit „tettem”. Lassan a szónoklatokban és az ideológiákban is csalódni kezdtem, mert nem történt semmi azok puszta meghallgatásától. Semmit sem tettem ezek meghallgatásával az országért. Cselekedni akartam végre, de nem céltalanul, hanem látni is akartam, ahogy a saját kis építőtégláim egymás után beépülnek a nagy egészbe, amelyet azokkal építünk, akik a hangemberekkel ellentétben inkább cselekednek. (Tisztelet azon szónokoknak, akik legalább ugyanannyit tesznek a magyarságért, mint amennyit beszélnek!) Úgy szerettem volna igazán magyar lenni, hogy le is teszek valamit az asztalra. De mit tehet az egyszerű ember?

A cselekvésigényemet végül az önkéntesség elégítette ki. Az, hogy az időmet, a pénzemet és az energiámat adhattam más emberekért. Akkor éreztem rá minderre legelőször, amikor az egyetemünkön először mentem el vért adni, aztán, amikor árvíz idején én is utaltam át pénzt a megfelelő számlára, vagy mikor néhány barátommal először elmentünk egy erdélyi gyermekotthonba, hogy néhány napot, később pedig heteket adhassunk oda az életünkből a határon túli, nagy ínségben élő gyermekeknek. Vagy azzal, hogy itthon fiatalok csoportvezetője lehettem egy egyházi közösségben. Ezektől kezdtem el azt érezni, hogy most már tényleg tettem valamit. Így éreztem először büszkének magam, és nem a kitűzőktől vagy a magyarságomat különböző módon bizonyító pólóktól. Továbbá, és egyáltalán nem utolsó sorban, hivatástudattal is felruházott.

Természetesen erre nagyon sokan azt mondják, nincs rá idejük, pénzük, energiájuk a munka, a család vagy az iskola mellett. Megértem őket, hiszen az önkéntességet az emberek többsége valami egészen nagy tevékenységnek képzeli, és olyanokat lát maga előtt, ha erre a fogalomra gondol, akik szélsőséges körülmények között végzik ingyenmunkájukat pénzkereső állásuk mellett. Ehhez kevésnek tartják magukat, és inkább nem is gondolkodnak azon, hogy ők hogyan tehetnék hozzá saját építőtéglájukat egy-egy kezdeményezéshez. Pedig ha nagyon tágan kezeljük az önkéntesség fogalmát, rájövünk, hogy nekünk is szinte mindennap lehetőségünk van tevékenyen részt venni a közösségért folyó munkában, és nem csak arról beszélni, hogy „másoknak mit kéne tennie”. Csupán azzal, hogy pénzt dobunk a templom perselyébe, küldünk egy emelt díjas SMS-t valamilyen közérdekű cél eléréséhez, elmegyünk egy jótékonysági koncertre, de még azzal is, ha bevásárolunk a szomszédban lakó idős hölgynek. Ez ugyan nem teljesen egyenlő a formális értelemben vett önkéntes fogalommal, de nem áll messze tőle, és valahol el is kell kezdeni.

Azt is megértem, hogy valaki nem szeretne „ingyenmunkát” végezni. Ők higgyék el, az önkéntesség csupán anyagi értelemben véve ingyenes. A fizetség, azaz a temérdek hála, a közös munka élménye, a (nem ritkán szakmai) tapasztalat, saját kompetenciáink felmérése, az önismeret, és az érzés, hogy most valóban letettem valamit az asztalra, pénzben aligha mérhető, és annál jóval többet is ér. Ha valakit ez nyugtat meg: Nem csak néhány unatkozó félőrült hóbortja az önkéntesség. Magyarországon formálisan (tehát szervezeteken belül) közel 440 000 önkéntes tevékenykedik kisebb-nagyobb óraszámban rendszeresen vagy alkalmanként (2006-os KSH-adat), ezzel (2006-ban) 42 milliárd forintnyi megtakarítást elősegítve a jótékony, közérdekű célokat szolgáló civil szervezetek számára, rajtuk keresztül pedig a rászorulók és a társadalom számára. Nem beszélve a nem formálisan tevékenykedő, de tudatos önkéntesek számáról.

Hogyan foghatok neki?

Hogy én se legyek megmondó ember, konkrét javaslatokat is teszek, melyek jó része  általam vagy közeli ismerőseim által kipróbált lehetőség.

Ha ismerünk olyan egyesületet vagy alapítványt, amely szimpatikus számunkra, bátran keressük meg őket, és kérdezzük meg, tudunk-e valamit segíteni számukra. Idővel körvonalazódik, melyik társadalmi munka fekszik nekünk leginkább.

Ha nem ismerünk ilyen szervezetet, akkor is jó tudni, hogy az ország egész területén rengeteg nonprofit szervezet vár önkénteseket, de pénz vagy erre fordítható energia híján nem hirdeti folyamatosan a lehetőségeit, pedig nagy szükségük volna az önkéntes munkára (legyen az gyermekfoglalkozás, ételosztás vagy akár csak adminisztrációs munka). Az egyes régiók önkéntes központjai (www.onkenteskozpontok.hu), vagy a www.onkentes.hu/kereskinal oldalon található folyamatosan frissített adatbázis segítségével bárki megtalálhatja és kiválaszthatja a számára legszimpatikusabb munkát, szervezetet.

Amennyiben nem egy szervezet önkéntes munkatársaként szeretnénk dolgozni, úgy is rengeteg lehetőségünk van: Például a véradás (www.veradas.hu). Ma már abszolút nem kellemetlen, hanem kifinomult eszközökkel dolgoznak a véradásokon, és egy alkalommal akár három balesetet szenvedett ember életét is megmenthetjük.

De az is jó buli, ha néhány barátunkkal összeállunk, és elmegyünk kirándulni, csak éppen nagy szemetes zsákokkal felszerelkezve, és az utunkba kerülő kisebb-nagyobb szemétkupacokon megbotránkozva most már nem hagyjuk ott azokat, hanem összeszedjük mindazt, amit mások szétdobáltak. A nap végén látva a 3-4 zsák szemetet, garantált a büszkeség érzése. (Ugyanezt a lakókörnyezetünkben is megtehetjük, amitől talán a többi lakónak is megjön az esze, és nem dobálják el a szemetet többször.)

Ha pedig kiönt a Duna vagy a Tisza, ne csak szörnyülködjünk a TV-ben látottakon, hanem menjünk ki valamelyik nap, és töltsük mi is a zsákokat! Ha hívők vagyunk, akkor a nagy keresztényi összetartásról való beszédek helyett inkább tartsunk is össze ténylegesen: vagy azzal, hogy a helyi plébániánkon aktívabb szerepet vállalunk, vagy azzal, hogy egy nagyobb mozgalomban válunk aktív szereplőkké.

Végül vannak olyanok is, akik valamilyen oknál fogva (például egészségügyi vagy más okokból) semmiképp nem akarnak vagy nem képesek önkéntes munkát végezni. Ők is tudnak segíteni, többek között adományokkal. Persze van, aki csak néhány száz, esetleg ezer forintot tud felajánlani egy hónapban, ezért inkább meg sem teszi. Pedig ezer forintból annyi mosogatószer vehető, hogy egy gyermekotthon 10-12 fős szociális „családja” egy hónapig tiszta tányérból eszik utána. Az ennél nagyobb összegekből pedig még többet is ki lehet hozni. Ennél többet is tehetünk, például a www.fogadjorokbe.hu oldal segítségével, amelyen támogatói lehetünk egy-egy általunk kiválasztott magyar (vagy akár külföldi) árvának, ezzel is elősegítve az ő tanulmányait, testi-lelki fejlődését.

Remélem, felkeltettem az olvasók érdeklődését a Konzin és itt is!

egy önkéntes

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr86666750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

proteus · http://taxismundi.blog.hu 2008.09.17. 11:28:27

így már jó lesz. :-)
gratulálok!

(ahhoz a fotóhoz is!)

Zsófi 2008.09.19. 11:05:32

nem pont tartozik ide, csak meglepődtem, mert ezt a turulos-bekiabálós vonaladat nem tudtam. Vagy nem akartam tudni? Mindegy. Csak az jutott eszembe, hogy remélem, amikor a magyarság szekerét mondod, abban az énfélék is benne vannak. És nyilván nem a politikai irányultságomra gondolok. Bár arra is.
meg, hogy egyszerűen nem megy a fejembe, hogy a politikai és vallási türelmetlenség hogy fér meg a kereszténységgel. ezek jutottak nekem eszmebe. tudom, hogy nem a szöveg lényegi elemeire reflektáltam :)
Zsófi

Geri_lgfx · http://fgsfg.sfgsfg.sfsfg 2008.10.07. 18:16:20

Évekig nagyon szívesen tartoztam azon néptömeg közé, amely magát bloggernek kikiáltva attól érzi magát igazán bloggernek, hogy szívesen ír le „megmondóemberes”, prolkorrekt, modernt, európai bejegyzéseket, hozzászólásokat, szeret politizálni az oldalán, és végtelen örömmel telt szívvel érzi az együtt vagyunk, itt és most, mi, EURÓPAIAK! életérzést. Végül hazamegy, vagy meginni pár sört a cimborákkal, és úgy gondolja, most valami egészen nagyot tett a pártért, mert megmutatta a mindenkinek, hogy sokan van… hangos… és erős...

Aztán abbahagytam az ivást.