Megint eltelt egy év azóta, hogy erről egy éve is megemlékeztem ugyanitt, éppen ebben a percben, április 23-án 00:36-kor. Nagyon szerencsés napon születtem, Béla és Adalbert napján, mivel egy ilyen nevű ismerősöm sincs, tehát nem kell velük osztozkodnom e napon. Csak Tomi (21), Péter (29), Orsi (26) és Dani (16) ismert embertársaimmal ünneplek együtt. Éltesse őket az Isten! – de ha már itt tartunk, akkor minden blogomolvasót is, mert miért is ne...

Bár – hogy megmondjam az őszintét – annyira nem is izgat ez az egész. Érdekes, de pár éve valahogy egyáltalán nem tartom nagy számnak, hogy 20-szor vagy 23-szor kerülte meg a Föld a Napot, azóta, hogy a világra jöttem. És már furán érzem magam, amikor engem ezért ünnepelnek és gratulálnak, mintha sikeresen vizsgáztam volna, de még a nevem napján is, sőt, akkor még többen is.
Túl földhöz ragadt vagyok talán, és okokat keresek arra, hogy engem (vagy bárkit) miért is kéne ünnepelni ezen a napon. Tulajdonképpen egy fűszálat sem tettem keresztbe azért, hogy megszülessek. Igaz, én voltam a leggyorsabb ebihal a sokmillióból, ami persze nem kis teljesítmény, de ezen kívül nem tettem sokkal többet.

Inkább a szüleimet illetné az ajándék, a pezsgő meg a gratula. Ők vállalták be az összes  nyűgöt, amit okoztam, és minden hülyeségemet, amit az eddig eltelt 201 480 órában el találtam követni. (Leszámítva azt a 67 160 órát, amit ebből – napi 8 órával számolva – átaludtam.)

Ha már szociológusnak tanulok, van egy tippem a marha gyenge magyar gyermekszaporulat erősebbé tételére: Születésnapokon ünnepeljük meg a szülőket (is)! Így talán jóval több gyermek is születne, mint ahány, mert annyival többet ünnepelnénk a szüleinket, akik – főleg, ha szeretik ünnepeltetni magukat – bevállalnának még egy-kettőt! Talán nyomna ez az új népszokás pár ezreléket a termékenységi arányszámon.
(Ugyanis jelenleg a teljes termékenységi arányszám 1,29 Magyarországon, azaz átlagosan ennyi gyermeket szül egy magyar nő az élete során. (2004-es adat) A népességszám egyszerű reprodukciójához pedig legalább 2,1-2,2-re lenne szükség.) – Na ez most tök olyan, mintha fejből nyomtam volna, pedig nem is, mert közben az ölemben volt az Andorka féle Bevezetés a szociológiába. De akár így, akár úgy, fogyunk, és ez rossz... No meg tényleg nem érzem kiérdemeltnek az ünneplésem, akárhányan is vagyunk az országban.