Nem tudom, miért, ma igen erőst elgondolkodtam a hivatásomon. Az-e, amit gondolok, úgy-e ahogy gondolom. Végül ezügyben megnyugtattam magam, valszeg jó felé haladok, viszont mosolyogtam egy jót, amikor eszembejutottak, hogy - sok más embertársammal együtt - mennyi minden szerettem volna már lenni. Igyekeztem ezeket csokorba rendezni:

Álomszakmáim növekvő számsorrendben:
- Az első emlékem az ovihoz köthető, amikor Andival akartam összeházasodni még, és szentül hittem, hogy asztronauta leszek. Pedig még csak Gagarint sem ismertem, hogy példaképem legyen a szocreál ovimban.
- Általános suli alsó tagozatában aztán intellektuálisabb foglalkozások után néztem. Először kutató akartam lenni (igaz, témám még nem volt, csak egy szakmákról szóló gyermekkönyvben találtam rá a "kutatóra". Talán ő volt a legjobban megrajzolva? Nem is tudom, mindenesetre sokáig kitartottam emellett.)
- Aztán a bélyeggyűjtési szenvedélyem odáig fajult, hogy postás kívántam lenni, de nyugi, ez csak pillanatnyi elmezavar volt.
- Végül sokáig kitartottam a csillagász szakma mellett is, és töviről hegyire ismertem az Ég és Föld című könyv összes fényképét.
- Aztán komolyodni kezdtem, és mivel elsőre megtanultam minden sütisütési és palacsintakeverési technikát édesanyumtól és Zsuzsa nővéremtől, mi sem volt egyértelműbb a számomra: cukrász és szakács leszek saját éteremmel. Történt mindez 4-6-os korom között kb. És ezt már tényleg komolyan fontolgattam, és sütni azóta is nagyon szeretek (mégha sort nem is kerítek rá túl sűrűn).
- Aztán megjött az első számítógép itthonra: IBM 486-os, Windows 3.11-el, 140 MB-os tárhellyel, 640 Khz-es proceszorral. Még szép, hogy informatikussá kívántam válni, főleg, amikor kaptam egy leselejtezett pentium I-est is. (8. és 9. osztály - emelt szintű matekra is jártam.)
- No és végül az eddigi leghosszabb ideig tartó vágyálmom: hogy egyszer pszichológus leszek. Ez a szerelem 2000 őszétől 2005 nyaráig tartott, amikor is harmadszori próbálkozás után sem vettek fel, ezért végül mást választottam (nem is rosszul, most már látom). Az egész ott kezdődött, hogy 15-16 éves koromtól kezdve valamiért elkezdtem a suliban nagyon sok ember lelki szemetesládájává válni. Furcsáltam először a helyzetet, de azt vettem észre, hogy egyáltalán nem zavar és baromi jól esik, hogy többen bennem látták azt a személyt, akinek letehetik a terheiket, én pedig - mivel nem vettem magamra őket, de nekik sem kezdtem el osztani az észt - könnyedén viseltem ezt. Nem nyomott el. No persze ennél sokkal többet is jelentett számomra a pszichó a megannyi szakirodalom átolvasása után. Leginkább a gyermeklélektani, a szociálpszichológiai és az álomkutatások nyűgöztek le.
- Az első sikertelen felvételi után sajtótechnikus szakra mentem a Pázmány szakképző sulijába. Őszintén szólva (összemérve a valódi szerkesztőségi munkával) szakmai szempontból semmit sem ért az ott töltött két év. Mindenesetre megtetszett a tördelők munkája, így 2003 őszétől egészen máig bennem van a vágy, hogy valamikor elvégezzek egy tördelőszerkesztői tanfolyamot is. Ha éppen nem lesz megfelelő munkám, mellékkeresetnek mindig jól jöhet majd ez is.
- Szociológus: Ide járok már másfél éve, és alternatívaként jelöltem meg a pszichológia mellett. Sajnáltam is, hogy nem oda vettek fel, de csak az első pár hétben. Aztán magával ragadott mindaz a lehetőség, amit ebben látok. Nem fejtem ki bőven, de ebbe beletartozik most a gyermek- és ifjúságvédelemben, az árvaügy vagy a kriminálszociológia. Ezeken a területeken foglalkoznék főleg veszélyeztetett gyerekekkel.

+1 adalék: Most harmadállásban (vagy hogy nevezzem) egy újság ifjúsági rovatát szerkesztem. Érdekes, hogy az újságíró-suli megkezdése előtt igazából soha nem akartam zsurnaliszta lenni, de még csak eszembe sem jutott. Viszont szabályosan idepofozott a sors, mert én a vizsgáimon kívül egy fűszálat nem tettem keresztbe ezért a munkáért. A pontos okát még ma sem tudom, hogy miért lökődtem rá erre a pályára is, ugyanis nem érzem magam jó fogalmazónak (és ez nem szerénység vagy álszerénység... talán Ti is látjátok! :). Mindenesetre fel sem ocsúdtam, még le sem államvizsgáztam, máris megtörtént, rovatvezető lettem. Mindenesetre élvezem persze, csak sosem terveztem komolyan. Várom Istentől a megvilágosítást arra a kérdésemre, miszerint: Tulképpen mit is akarsz velem ezen a pályán???

Anyum vagy Apum, ha olvassátok: Akartam más is lenni ezeken kívül? :)