Most kedvem támadt ide írni. Nem tudom miért, abszolút irreális vágy, mert egy átlagos napomon reggeltől estig a klaviatúrát pofozom, és ha lehet, mostanság nem fogalmazok többet a kelleténél. Hogy csinálják mások?

Pedig néha azért volna mit idepötyögni, mert gondolatok akadnak. Azt hiszem, az lehet az oka, hogy megvan az a szerencsém, hogy életem jelenlegi szakaszában nagyon sok oda-vissza is aktív kapcsolatom van az emberekkel. Ez egyrészt sok időt vesz el, de ezzel együtt alaposan kielégíti önkifejezési igényeimet. Sok embernek tudom elmondani legalább azt, hogy hogy vagyok (ennek kb. a felét tényleg érdekli is), habár kifejezetten nem szeretem a kérdést, csak valahogy el kell kezdeni egy beszélgetést. :)

De nem kevés ismerősöm kíváncsi az egyéb gondolataimra is, ami megtisztelő, és általában élek is a lehetőséggel, hogy megosszam azokat. Ezért általában se időm, de késztetésem se marad arra, hogy a blogra írjak. És e pusztán pszichológiai folyamat miatt az az egy-két blogolvasó most nem kap ezekből, én belül mégis kielégítve érzem gondolatkieresztési igényeimet.

De nem csak a közvetlen emberi kapcsolatok miatt. Hanem az is kielégíti ezt az igényt, hogy tudom, hány ezer olvasója van A Szívnek. Persze, lövésem sincs, hogy az én cikkeimet hányan olvassák, de a tudat, hogy hány megrendelő van, még inkább kielégíti önkifejezési igényeimet, sőőőőt, már-már zavarba hoz, és felelősséget ébreszt bennem, ha belegondolok a számok nagyságába. Nem mindegy hát, hogy mit és hogyan írok le, mert  akár több ezer ember is elolvashatja azt.

A másik ok, amiért nem írok - és ennek erőssége az előbbi indokkal nagyjából egyenértékű - hogy semmi időm nincs rá.

Írtam pár sorral feljebb a személyes kapcsolataimról, amikből most hála Istennek sok van. Viszont a munka és a suli miatt szinte rájuk is alig van időm, mondhatni nincs is igazán, csak esténként az MSN-en vagy a Skype-on, és nagyon ritkán (több hetente egyszer) egy-egy találkozás.

Ennek oka leginkább a suli:
Rövidtávon sajnos / hosszútávon szerencsére alaposan feladják a leckét az egyetemen. Egy héten legalább két, de inkább átlagosan három beadandót kell megírni. Igaz, ezek hosszúsága nem több 5-10 oldalnál (másfeles sortávval), de az utánajárás, a forrásanyag beszerzése, a könyvtárazás, a fénymásolás, vagy éppen az interjúalannyal való időpontegyeztetés és találkozás, majd pedig maguknak a házi feladatoknak a megírása minden szabadidőmet felörli. Mert mindemellett órákra is kell járni, és hogy el ne sorvadjanak az izmaim, edzésre is.

És akkor még nem dolgoztam semmit. Ezért a cikkek írása általában az órák közti szünetben történik, néha az unalmasabb órákon, vagy a vonaton hazafelé. Esetleg itthon egy kis levezetésként a statisztikai adatok böngészése és értelmezése után.

Na meg a Szentjánosbogár. Ezt persze szívvel-lélekkel űzöm, és alapvetően nem leterhel, hanem felszabadít, ha ezt csinálhatom, ezért ebből nem engedek. :) De azért itt is van meló. Most épp:
- március 7-9, április 18-20: vezetőképző (+ előtte felkészülés, és az új vezetők "felkészítése")
- május 10: métabajnokság (szerencsére nem én vagyok most a főszervező, csak a bírókat kell összeszednem és aki nem ért hozzá, azt közös erővel felkészíteni.)
- minden szombat délelőtt bogárklub. Ez viszont a legkevésbé sem szív le agyilag, hanem totálisan feltölt, szóval ez minden körülmények között marad, és ha rajtam múlik, ameddig lehet, csináljuk is Czannával.

No meg Szováta, ahová néhány havonta el-elmegyek egy hétre. De legközelebb csak nyáron, ha a párt is úgy akarja.

Igen, azt hiszem ennyi.

De ez most nem önsajnáltatás akart lenni, mert jól érzem magam így. A suli néha sok, de hosszútávon az is csak nekem jó.