A kis ősember megérkezik a barlanghoz és átnyújtja a bizonyítványát az apukájának, aki végigolvassa, majd így szól:
- Nézd fiam, azt, hogy megbuktál vadászatból megértem, mert még kicsi vagy és nem bánsz jól a dárdával. Hogy ismételned kell földművelésből, elnézem, mert nem könnyű dolog, elég sok fáradságba kerül, hogy eredményes legyen. Hogy meghúztak barlangfestészetből, megbocsátom, mert még kicsi vagy, és a készséged nem fejlődött ki, DE HOGY TÖRTÉNELEMBŐL IS KARÓT KAPJÁL... AMIKOR ABBÓL MÉG CSAK KÉT OLDAL VAN!!!

Anno Domini 2003: kettesre érettségiztem matekból.
Erre a töri 5-ösömmel felvettek szociológiára, ahol az elviselhetetlennek tűnő és érzett keresztem biza a statisztika. Erről énekel nekünk most két fiatalember (köszi Ferinek, aki nélkül nem jött volna létre ez a post!):

"Hát a statisztika dick"

Mai gondolat híján egy régebbi:

Egyik kedvenc meseíróm, Bruno Ferrero valamelyik története egy családról szól, s ez a család az egyik éjjel füstszagra ébredt. Mindannyian kirohantak a szobákból, s a következő pillanatban már a fél ház lángokban állt. Mikor látták, hogy nincs esély a tűzoltásra, kifutottak az udvarra, de csak ott vették észre, hogy a legkisebb fiúcska a házban maradt, méghozzá az emeleti szobájában. Kiáltozni kezdtek, hátha előbukkan valahol, hisz visszamenni már senki nem tudott volna érte. Szerencsére az okos fiú ki is bújt az ablakon, onnan pedig a tetőre, hogy ott keressen alkalmi menedéket a tűz elől. Amikor meghallotta a többiek hangját, ő is kiáltozni kezdett, de a felfelé szálló füsttől nem látta a családját. Édesapja a fal mellé futott, épp a gyermeke alá, és kérlelni kezdte, hogy ugorjon a kezébe, majd ő elkapja. A kisfiú nem mert leugrani, és már sírva mondta: „Nem látlak, apukám!” Az édesapa tovább kérlelte a fiát: „Nem baj, ha nem látsz, csak ugorj! Bízz bennem, én itt vagyok és elkaplak, nem lesz semmi baj!” Így ment még egy darabig, aztán a fiúcska erőt vett magán, és leugrott a füstös sötétségbe, egyenesen az édesapja ölébe, akinél teljes biztonságban érezhette magát.

Elgondolkodtató sztori volt. Te is érezted magad néha olyan nagy sötétben vagy káoszban, hogy már nem is látszott, merre van a helyes út? Te is kerültél már a szakadék szélére, hátad mögött azzal, ami elől menekülsz, előtted pedig a sötét mélységgel? Érezted már úgy, hogy hiába kiabálsz, nem látsz senkit, aki a segítségedre sietne? Én már igen. A fenti mese pedig rávilágít arra, ami már nekem is többször segített ilyenkor. Ha már végképp nem látok megoldást egy problémára vagy egy konfliktushelyzetre, pedig mindent megtettem, ami a saját erőmből telik, akkor Istenhez még bőven fordulhatok segítségért. Nem látom Őt, pontosan azt sem tudom, mi a célja velem, vagy hogy milyen segítséget fog nyújtani, de tapasztalatból tudom, hogy ha hittel, nyugodt szívvel teszem le a gondjaimat és az életem az ő tenyerébe, akkor már nem fogok puffanni. Ebben biztos vagyok, hiszen ilyen helyzetekben eddig én is mindig az ölébe érkeztem, a fenti történet főszereplőjéhez hasonlóan.

Ha fontosnak tartod, tedd ki a blogodba Te is!

Csak ezt a HTML kódot másold be az oldalad megfelelő sablonjába:

<a href="http://www.veradas.hu" target=_blank><img src=http://teazo.freeblog.hu/files/adjvert.gif border="0"></a>

A számlámon ma reggel található 1167 Ft 91 Ft-ot kamatozott, de csak 73-at láttam belőle, mert az állam levont 18 Ft kamatadót. Így 1258 Ft helyett csak 1240 Ft-om van (plusz a KP a zsebemben.)

Az állam tehát elvette tőlem - szerencsétlen egyetemista diáktól - egy üres zsemle árát. Legalább, ha már a reformokra ment el, szeretnék rendelkezni róla: költsék tényleg zsemlére és adják oda egy másik szerencsétlennek, aki tényleg éhezik!

Pár perce azt csináltam, hogy találtam egy tök jó blogot. Ritka esemény ez. Általában nem szoktam blogokat böngészni, és kevés az olyan blog, amelyet rendszeresen olvasok. Általában nem fognak meg. Max. a külső, de mivel többnyire nem ismerem az illetőt, aki írja, nem túlzottan érdekel a textúra, legfeljebb a tematikus blogoké, ha érdekel a téma, amivel foglalkozik.

Most mégis találtam egy olyan blogot, amit felveszek az olvasni valók közé. Nem nagy szám, de mégis tetszik. Nem akarja megváltani a világot, hanem csak egyszerű kérdéseket tesz fel, amire az olvasók válaszolhatnak. Egész érdekes eredmények születnek.

A téma: "Mit csináltál, amikor ez és ez történt?", vagy: "Mi játszódott le benned, hogyan élted át ezt és ezt az eseményt?" Fura olvasni, hogy hányan hányféleképpen látták ugyanazt a történést.

Tegnap a jezsuitáknál voltam misén a Mária utcában, az esti 6-oson Vértesaljai SJ-nél. Voltunk vagy háromszázan.

A mise egyik különlegessége volt az első sorokban ülő 21 csángó gyermek, gyönyörű népviseletben. A virágvasárnapi mise extrája pedig, hogy minden templomban ezen a napon éneklik vagy mondják el a Passiót, talán a legdrámaibb evangéliumot. A passió végeztével Laci atya bölcsen szólt, miszerint ezen evangéliumi rész után nem is illik nagy prédikációba kezdeni, annyira egyértelmű, hogy miről szól. Csupán néhány gondolatot emelt ki.
Aztán megszólította az egyik csángó leánykát. Magdinak hívták. Megkérte őt, hogy álljon ki az oltár elé, és énekelje el a csángók egyik imádságát, amelyet ilyentájt szoktak énekelni, hiszen a nagyhétről szól. Magdi fel is ment az oltár mellé, az atya pedig felajánlotta a mikrofont, de a leány nemleges bólogatásával jelezte, nincs rá szüksége. Valóban nem volt. Hangja betöltötte a három hajós templomot, és mi is, akik a többszáz fős tömeg utolsó soraiban álltunk, tisztán értettük, miről énekel a kislány. Egy gyönyörű, megható, bő ötperces népdalnak (imádságnak) voltunk fültanúi, amelyet - bár a misék alatt nem szokás - hatalmas taps koronázott.

Laci atya hangján érezni lehetett a meghatódottságot. Hosszú hatásszünet után csak ennyi prédikációt mondott: "Magdi! Több vagy, mint száz pap együtt! Amen!"

Van benne valami. Ezek a gyerekek, és a nép, amelyet ők itt képviseltek tegnap valóban hatalmas és erőszakos elrománosítás áldozatai. Hogy voltak régebben ilyen román törekvések, azt maga a román kormány is beismerte pár hónapja. De a beismerés ellenére máig tart a folyamat. Például hiába kérik a csángók, hogy tarthassanak magyar misét, senki nem engedi nekik. Még a pápa is kérte a román egyházat, hogy engedjen a csángók kérésének. Voltak is ígéretek, természetesen, de végül nem történt semmi. Magyarul misézni és imádkozni a templomban tilos. Valami egészen eszement helyzet. Maximálisan keresztényietlen és erkölcstelen rendelet. Már-már ördögi.

És mindezek ellenére sok csángó erősebben kitart a hite mellett, mint mi, akiknek itthon összemérhetetlenül nagyobb vallásszabadságuk van. Talán erős a hasonlat, de sokan közülük valóban többet érhetnek, mint itthon sok pap együttvéve. Persze attól függ, melyik papokat tesszük egy csokorba. :)

Az a "jó" van ebben a napban, hogy úgy döntöttem, ma semmit teszek. Legalábbis semmi olyannal nem foglalkozom, amit mások elvárnának, hogy azzal foglalkozzak. Nem dolgozom, nem keresek pénzt, nem főszervezek egyszerre három programot, nem tanulok, de még rá sem gondolok, hogy kéthét múlva ZH-k jönnek szembe az én sávomban, illetőleg nem bosszankodom mások és a saját hülyeségeimen.
Ma egocentrikus módon csak magamért élek, és azokért akikért és amikért én akarok. Csak vagyok, és olyat teszek... de olyat teszek, ami nekem tetszik.

Kezdésnek kb. 10:30-ig aludtam, ami felettébb jól esett a lelkem világának.
Eztán pedig: Teát főztem (kettőt). Bablevest és véres hurkát ebédeltem (köszi Anyu!). Továbbá több hónap elmaradással renováltam a Golden Blog 2006-on gasztroblog kategóriában III. helyezettként végzett Teázómat. (Mondtam, hogy ma csúcsra hág az egocentricizmusom! - csak tudnám mire föl! :)
A folytatásban lesz még mise a jezsuitáknál Nikével, akivel aztán vendéglátóipari egységet látogatunk, és mérsékelten fogyasztunk.

Aztán hétfő...

Érdekes dolog ez.

Amikor gyakorolhattam volna SPSS-re az elmúlt 6 hétben (számítógépes adatelemzés egy statisztikai programmal), akkor nem volt kedvem, húztam az időt, meg "ááá minek, nem olyan nehéz ez..." Aztán holnap ZH, és úgy terveztem a ma estémet, hogy azért még jó pár órára nekiveselkedek és megcsinálom az összes gyakorló feladatot. Akkor talán belém égetődik valami. Erre azt írja ki a dög, hogy a processzor teljesítménye alacsony neki.
Hát a Programtervező áldja meg! Mi a jó életért éppen ma, éppen most találja ki ez a szerencsétlenség, hogy neki kevés a proci ereje? 2 Gigaherzes, tehát szinte biztosan merem állítani, hogy nem ez a baj, meg eddig ezzel nem is volt gondja.
De jó, leállítottam minden felesleges, háttérben futó alkalmazást, de úgy sem ment. Akkor lepucoltam minden kémprogramot, felesleges registry-t Ad-aware-el, Spybot search & destroy-al meg Easy Cleanerrel, de így sem.

Feladom hát. A szándék megvolt, és az időm is rá. Mosom kezeimet, persze a levét én iszom meg egyedül. Na mindegy. Egyetem. Nem hisztizünk egy karóveszély miatt.

Többen Szovátán önkénteskedünk szabad vagy szabaddá tett időnkben, és már adományokat is gyűjtöttünk pártfogoltjainknak.

Ámde olyan sok gyűlt össze a közelmúltban, amennyire álmunkban sem számítottunk, és raktározni is alig tudjuk.
Aggódni kezdtem amiatt, hogy hogyan szállítsuk el most mindezt 650 km-rel odébb a többiek március 31-i kimenetele alkalmával, mert mindössze egy személyautó áll rendelkezésünkre utasokkal és a csomagjaikkal együtt.
Kaptunk volna utánfutót, de a sofőrünk tapasztalat híján nem merte elvállalni. Próbáltam kisbuszt szerezni, de senki nem tudta vagy nem merte kölcsönadni a buszát egy hétre, érthető módon.

Feladva a próbálkozásokat imádkozni kezdtem, hogy jöjjön valami segítség, ha Isten is úgy akarja, hogy ezek az adományok célt érjenek minél hamarabb, mert nekem nincs több ötletem, a jelenlegi raktárunkat pedig ki kell ürítenünk.

Alig telt el egy óra, mire felhívott egy ismeretlen hölgy, aki valahogy éppen ma, éppen most szerezte meg a számom, majd elmondta, hogy jövő héten Szovátán keresztül megy Csíkba egy kombi személyautóval, és egész konkrétan azért hív, hogy ha netán lenne valami adományunk, amit elvinnénk az otthonnak, akkor fel tudja ajánlani a segítségét...

Az államat keresgéltem a földön, de rögtön tudtam, hogy a hölgy mellett még kinek kell hálát adnom a segítségért! :)

Majd mosolyogva tettem le a telefont: Még egy Isten-érv. :)

Eh... ma bordazúzó technikák voltak edzésen hanboval, avagy rövid bottal.
A legfincsibb a kyukucu kudari (?) vagy vmi hasonló nevű volt: hátulról bottal átfogva borda, tüdő és lélek kiszorítás volt. Eh...