Szeretem a klubunkat!
2008.03.17. 12:56
Tegnapelőtt egy eszméletlen jó klubot abszolváltunk a gyárekekkel. Én legalábbis nagyon elvoltam. Főleg azért, mert majdnem minden úgy sikerült, ahogy terveztem. Amúgy sosem sikerül úgy, mert mindig imprózni kell valami miatt, hiszen nagyon száraz és autokratikus lenne, ha mindig úgy történne minden, AHOGY ÉN AKAROM, és nem alkalmazkodnék semmilyen körülményhez, igényhez, szóval ez így van rendjén, mert nem iskoláról van szó...
Vittünk egy új imát a klubnak, mert úgy gondoljuk, hogy már vagyunk elég nagyok ahhoz, hogy ne csak a régi játszós imánkat mondjuk...
Aztán a két hete együtt megnézett filmről, a "Corina Corináról" beszélgettünk, és lényegében ez volt a klub fő témája. (Röviden arról szól, hogy van egy kislány, akinek meghal az anyuja, és hetekig nem szól egy szót sem, teljesen magába fordul szegény, DE jön egy új dadus, aki aztán úgy képes megszólítani, hogy neki mégis megnyílik. Ez pedig kísértetiesen hasonlít a bogártáborokban tapasztalható jelenségre, ahol nagyon meg tudnak nyílni a gyerekek és a felnőttek egyaránt...)
Igyekeztem párhuzamot találtatni velük a "Szentjánosbogár életmód" és a filmben kiélezett "pedagógiai módszer" között – persze nem ilyen szavakkal dobálózva –, és azt megmutatni nekik, hogy hogyan lehet a mi itteni kis világunkban is így odafordulni az emberekhez. Szerintem átment nekik. Remélem ki is csírázik az elszórt magocska idővel.
Utána még játszottunk egy "elnök-titkárt", ahol nekem kellett először elnöknek lennem, hogy jól letaszíthassanak a trónról, és a fennmaradó negyed órában esélyem se legyen visszakerülni... :) Sikerült nekik! :)
Végül egy rövid záró ima volt, amit elbolondoztak (és ezért mérges is voltam), aztán haza együtt azokkal, akik a vonat felé laknak.
Igazából valahol ezek a séták tetszenek a legjobban. Amikor kötetlenül vagyunk együtt (ilyen volt a szilveszterünk is), és nagyon közvetlen a hangulat, és közben hülyéskedünk, szórjuk a poént, meg-megölelgetjük, szóval szeretjük egymást...
Aztán Czannával még kirándultunk egy nagyot... na jó, nagyon nagyot... viszont azt már nem írom meg a nagyvilágnak, de nagyon jó volt! :)
Vittünk egy új imát a klubnak, mert úgy gondoljuk, hogy már vagyunk elég nagyok ahhoz, hogy ne csak a régi játszós imánkat mondjuk...
Jöjj el Jézus, légy vendégünk,...hanem nőjünk egy szintet, és vegyük komolyan azt is, hogy lassan "kamaszodni kezdünk", komolyabban kell venni a sulit is, és lassan a jövőn, a hivatásunkon is el kell kezdeni gondolkodni:
Játszótársunk és vezérünk!
Taníts, oktass szépre, jóra,
Veled öröm minden óra.
Játsszunk együtt, maradj velünk,
Legyen Tiéd az életünk! Amen!
Istenem, minden bölcsesség forrása!Aztán játszottunk "Gyere hozzám úgy, mint..."-et a poén kedvéért, amikor úgy kell odamenni a veled szembenálló emberhez, ahogy ő kéri (ezek lehetnek teljesen elvont fogalmak is, vagy szinte utánozhatatlan tárgyak, állatok. A lényege, hogy jót röhögjünk és feloldódjunk.) Nosztalgiáztunk is, és elővettünk egy 3, vagy talán már 4 éve nem játszott játékunkat, a "Te vagy Goofie?"-t, de ezt most nem magyarázom el.
Te adtál nekem értelmet, hogy kutassam
és felfedezzem a világ titkait.
Add, hogy tanulmányaimban
a Szentlélek segítségével előrehaladjak,
és jelenlétedet mindenben felismerjem:
a világban, az emberekben és a szívemben!
Vezess, hogy az értelem fényénél
rátaláljak a teljes igazságra,
és növeld szeretetemet,
hogy tudásomat továbbadva,
derűsen teljesítsem hivatásom,
földi pályafutásom! Amen!
Aztán a két hete együtt megnézett filmről, a "Corina Corináról" beszélgettünk, és lényegében ez volt a klub fő témája. (Röviden arról szól, hogy van egy kislány, akinek meghal az anyuja, és hetekig nem szól egy szót sem, teljesen magába fordul szegény, DE jön egy új dadus, aki aztán úgy képes megszólítani, hogy neki mégis megnyílik. Ez pedig kísértetiesen hasonlít a bogártáborokban tapasztalható jelenségre, ahol nagyon meg tudnak nyílni a gyerekek és a felnőttek egyaránt...)
Igyekeztem párhuzamot találtatni velük a "Szentjánosbogár életmód" és a filmben kiélezett "pedagógiai módszer" között – persze nem ilyen szavakkal dobálózva –, és azt megmutatni nekik, hogy hogyan lehet a mi itteni kis világunkban is így odafordulni az emberekhez. Szerintem átment nekik. Remélem ki is csírázik az elszórt magocska idővel.
Utána még játszottunk egy "elnök-titkárt", ahol nekem kellett először elnöknek lennem, hogy jól letaszíthassanak a trónról, és a fennmaradó negyed órában esélyem se legyen visszakerülni... :) Sikerült nekik! :)
Végül egy rövid záró ima volt, amit elbolondoztak (és ezért mérges is voltam), aztán haza együtt azokkal, akik a vonat felé laknak.
Igazából valahol ezek a séták tetszenek a legjobban. Amikor kötetlenül vagyunk együtt (ilyen volt a szilveszterünk is), és nagyon közvetlen a hangulat, és közben hülyéskedünk, szórjuk a poént, meg-megölelgetjük, szóval szeretjük egymást...
Aztán Czannával még kirándultunk egy nagyot... na jó, nagyon nagyot... viszont azt már nem írom meg a nagyvilágnak, de nagyon jó volt! :)
De miért böjtöljek?!
2008.03.14. 22:14
Sokat rágódtam és rágódom néha még ma is azon, miért kér tőlünk az egyház (vagyis rajta keresztül Isten) önmegtartóztatást ebben-abban, például egy párkapcsolatban, vagy bizonyos időszakonként, ahogy nagyböjtben is.
A böjtölés önként vállalt mértékletesség, amely úgy szerepel a köztudatban, hogy ilyenkor a húsról kell leginkább lemondanunk. Pedig ennél azért többről van szó: egyáltalán nem csak az étkezésben kell böjtölnöm. (Pedig milyen mázlisták lennének a vegetáriánusok!) A böjtnek és a tudatos lemondásnak – azt hiszem – nem az a célja, hogy kevesebb legyek, és nem csupán annyi, hogy szenvedjek valamicskét azért, mert Jézus is szenvedett értem. Hanem az is, hogy hosszú távon képes legyek felfigyelni azokra az akadályokra, amelyek utamat állják, hogy még jobb ember legyek. Úgy vélem, rossz elképzelés az, hogy a keresztény csak akkor jó keresztény, ha minél többet szenved és nélkülöz. Az élet célja ennél sokkal több, leegyszerűsíthető talán arra, hogy boldogan éljem le az életem, de Isten jelenlétében, és ez a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást! A böjttel tehát életmódbeli irányváltásra kapok lehetőséget, hogy meghaladjam bizonyos gyarlóságaimat, amelyek meggátolnak, hogy közelebb kerüljek Istenhez. Ez persze nem mindig sikerül, sőt, hosszú gyakorlás vár még rám. De a böjt elősegítheti, hogy végre jobban figyeljek Istenre, komolyabban vegyem a Jézussal való barátságomat. Hogyan? Alapvetően nem nehéz Őt közel engedni, egyedül az „akarással” vannak gondjaim, illetve azzal, hogy gyakran eszembe sem jut azon gondolkodni, vajon éppen most mit gondol rólam, vagy arról, amit épp teszek? Pedig szeretném tudni, hogy ha kritizálok valakit, vajon mit szól hozzá. Ha nézem a tévét, tudni szeretném, mit gondol az éppen látott jelenetről. Jó lenne meghallgatni, mi a véleménye akkor, amikor a számítógép előtt töltöm a fél napot. És jól jönnének a tanácsai akkor is, amikor éppen másokkal beszélgetek. Szóval az életem minden percében. Nem olyan nehéz meghallgatni Őt, de tőlem függ, hogy nyitottá válok-e rá vagy sem. Azt hiszem, nekem ebben segít a böjt, ha valóban komolyan veszem: összeszedettebbé válhatok általa. Fokozottan segíthet felfigyelni az igazi értékekre, és arra, akinek ezek köszönhetők. Nem fogyókúrázni akarok, hanem Isten jelenlétében szeretném szemlélni az életemet, és ennek nem feltétlenül kell tehernek lennie, hanem inkább egy áldott, Jézussal együtt megélt időszaknak. Csak rajtam múlik…
Valamit azért mégis...
2008.03.03. 10:19
Most kedvem támadt ide írni. Nem tudom miért, abszolút irreális vágy, mert egy átlagos napomon reggeltől estig a klaviatúrát pofozom, és ha lehet, mostanság nem fogalmazok többet a kelleténél. Hogy csinálják mások?
Pedig néha azért volna mit idepötyögni, mert gondolatok akadnak. Azt hiszem, az lehet az oka, hogy megvan az a szerencsém, hogy életem jelenlegi szakaszában nagyon sok oda-vissza is aktív kapcsolatom van az emberekkel. Ez egyrészt sok időt vesz el, de ezzel együtt alaposan kielégíti önkifejezési igényeimet. Sok embernek tudom elmondani legalább azt, hogy hogy vagyok (ennek kb. a felét tényleg érdekli is), habár kifejezetten nem szeretem a kérdést, csak valahogy el kell kezdeni egy beszélgetést. :)
De nem kevés ismerősöm kíváncsi az egyéb gondolataimra is, ami megtisztelő, és általában élek is a lehetőséggel, hogy megosszam azokat. Ezért általában se időm, de késztetésem se marad arra, hogy a blogra írjak. És e pusztán pszichológiai folyamat miatt az az egy-két blogolvasó most nem kap ezekből, én belül mégis kielégítve érzem gondolatkieresztési igényeimet.
De nem csak a közvetlen emberi kapcsolatok miatt. Hanem az is kielégíti ezt az igényt, hogy tudom, hány ezer olvasója van A Szívnek. Persze, lövésem sincs, hogy az én cikkeimet hányan olvassák, de a tudat, hogy hány megrendelő van, még inkább kielégíti önkifejezési igényeimet, sőőőőt, már-már zavarba hoz, és felelősséget ébreszt bennem, ha belegondolok a számok nagyságába. Nem mindegy hát, hogy mit és hogyan írok le, mert akár több ezer ember is elolvashatja azt.
A másik ok, amiért nem írok - és ennek erőssége az előbbi indokkal nagyjából egyenértékű - hogy semmi időm nincs rá.
Írtam pár sorral feljebb a személyes kapcsolataimról, amikből most hála Istennek sok van. Viszont a munka és a suli miatt szinte rájuk is alig van időm, mondhatni nincs is igazán, csak esténként az MSN-en vagy a Skype-on, és nagyon ritkán (több hetente egyszer) egy-egy találkozás.
Ennek oka leginkább a suli:
Rövidtávon sajnos / hosszútávon szerencsére alaposan feladják a leckét az egyetemen. Egy héten legalább két, de inkább átlagosan három beadandót kell megírni. Igaz, ezek hosszúsága nem több 5-10 oldalnál (másfeles sortávval), de az utánajárás, a forrásanyag beszerzése, a könyvtárazás, a fénymásolás, vagy éppen az interjúalannyal való időpontegyeztetés és találkozás, majd pedig maguknak a házi feladatoknak a megírása minden szabadidőmet felörli. Mert mindemellett órákra is kell járni, és hogy el ne sorvadjanak az izmaim, edzésre is.
És akkor még nem dolgoztam semmit. Ezért a cikkek írása általában az órák közti szünetben történik, néha az unalmasabb órákon, vagy a vonaton hazafelé. Esetleg itthon egy kis levezetésként a statisztikai adatok böngészése és értelmezése után.
Na meg a Szentjánosbogár. Ezt persze szívvel-lélekkel űzöm, és alapvetően nem leterhel, hanem felszabadít, ha ezt csinálhatom, ezért ebből nem engedek. :) De azért itt is van meló. Most épp:
- március 7-9, április 18-20: vezetőképző (+ előtte felkészülés, és az új vezetők "felkészítése")
- május 10: métabajnokság (szerencsére nem én vagyok most a főszervező, csak a bírókat kell összeszednem és aki nem ért hozzá, azt közös erővel felkészíteni.)
- minden szombat délelőtt bogárklub. Ez viszont a legkevésbé sem szív le agyilag, hanem totálisan feltölt, szóval ez minden körülmények között marad, és ha rajtam múlik, ameddig lehet, csináljuk is Czannával.
No meg Szováta, ahová néhány havonta el-elmegyek egy hétre. De legközelebb csak nyáron, ha a párt is úgy akarja.
Igen, azt hiszem ennyi.
De ez most nem önsajnáltatás akart lenni, mert jól érzem magam így. A suli néha sok, de hosszútávon az is csak nekem jó.
Pedig néha azért volna mit idepötyögni, mert gondolatok akadnak. Azt hiszem, az lehet az oka, hogy megvan az a szerencsém, hogy életem jelenlegi szakaszában nagyon sok oda-vissza is aktív kapcsolatom van az emberekkel. Ez egyrészt sok időt vesz el, de ezzel együtt alaposan kielégíti önkifejezési igényeimet. Sok embernek tudom elmondani legalább azt, hogy hogy vagyok (ennek kb. a felét tényleg érdekli is), habár kifejezetten nem szeretem a kérdést, csak valahogy el kell kezdeni egy beszélgetést. :)
De nem kevés ismerősöm kíváncsi az egyéb gondolataimra is, ami megtisztelő, és általában élek is a lehetőséggel, hogy megosszam azokat. Ezért általában se időm, de késztetésem se marad arra, hogy a blogra írjak. És e pusztán pszichológiai folyamat miatt az az egy-két blogolvasó most nem kap ezekből, én belül mégis kielégítve érzem gondolatkieresztési igényeimet.
De nem csak a közvetlen emberi kapcsolatok miatt. Hanem az is kielégíti ezt az igényt, hogy tudom, hány ezer olvasója van A Szívnek. Persze, lövésem sincs, hogy az én cikkeimet hányan olvassák, de a tudat, hogy hány megrendelő van, még inkább kielégíti önkifejezési igényeimet, sőőőőt, már-már zavarba hoz, és felelősséget ébreszt bennem, ha belegondolok a számok nagyságába. Nem mindegy hát, hogy mit és hogyan írok le, mert akár több ezer ember is elolvashatja azt.
A másik ok, amiért nem írok - és ennek erőssége az előbbi indokkal nagyjából egyenértékű - hogy semmi időm nincs rá.
Írtam pár sorral feljebb a személyes kapcsolataimról, amikből most hála Istennek sok van. Viszont a munka és a suli miatt szinte rájuk is alig van időm, mondhatni nincs is igazán, csak esténként az MSN-en vagy a Skype-on, és nagyon ritkán (több hetente egyszer) egy-egy találkozás.
Ennek oka leginkább a suli:
Rövidtávon sajnos / hosszútávon szerencsére alaposan feladják a leckét az egyetemen. Egy héten legalább két, de inkább átlagosan három beadandót kell megírni. Igaz, ezek hosszúsága nem több 5-10 oldalnál (másfeles sortávval), de az utánajárás, a forrásanyag beszerzése, a könyvtárazás, a fénymásolás, vagy éppen az interjúalannyal való időpontegyeztetés és találkozás, majd pedig maguknak a házi feladatoknak a megírása minden szabadidőmet felörli. Mert mindemellett órákra is kell járni, és hogy el ne sorvadjanak az izmaim, edzésre is.
És akkor még nem dolgoztam semmit. Ezért a cikkek írása általában az órák közti szünetben történik, néha az unalmasabb órákon, vagy a vonaton hazafelé. Esetleg itthon egy kis levezetésként a statisztikai adatok böngészése és értelmezése után.
Na meg a Szentjánosbogár. Ezt persze szívvel-lélekkel űzöm, és alapvetően nem leterhel, hanem felszabadít, ha ezt csinálhatom, ezért ebből nem engedek. :) De azért itt is van meló. Most épp:
- március 7-9, április 18-20: vezetőképző (+ előtte felkészülés, és az új vezetők "felkészítése")
- május 10: métabajnokság (szerencsére nem én vagyok most a főszervező, csak a bírókat kell összeszednem és aki nem ért hozzá, azt közös erővel felkészíteni.)
- minden szombat délelőtt bogárklub. Ez viszont a legkevésbé sem szív le agyilag, hanem totálisan feltölt, szóval ez minden körülmények között marad, és ha rajtam múlik, ameddig lehet, csináljuk is Czannával.
No meg Szováta, ahová néhány havonta el-elmegyek egy hétre. De legközelebb csak nyáron, ha a párt is úgy akarja.
Igen, azt hiszem ennyi.
De ez most nem önsajnáltatás akart lenni, mert jól érzem magam így. A suli néha sok, de hosszútávon az is csak nekem jó.
Ma ez tetszett meg...
2008.01.19. 23:18
A menyországgal nincs közvetlen összeköttetés. Ha Istennek akarsz írni, emberhez címezd, mert őbenne lakik az Isten.
– Werenfried von Straaten
Bár vitatható álláspont, mert akkor mivégre a mennyországban lakó Istenhez szóló közvetlen imádság, de mindenesetre a mondanivalója helyén való.
...
2008.01.01. 18:49
"Ne vitatkozz hülyékkel, mert lesüllyedsz a szintjükre, ott pedig legyőznek a rutinjukkal."
Milyen ajándékot szeretsz?
2007.12.27. 02:06
Az idei karácsonyom az ajándékozás terén (is) kifejezetten jól telt. Minden kapott holmi célba talált. Remélem, eképpen gondolják az általam megajándékozottak is, és bocs, ha nem, a szándék megvolt! :)
Régen volt egy elég lúzer szokásom. Ajándékozásom specialitása abban rejlett, hogy azt adtam az embereknek, ami nekem megtetszett. Ezt megspékeltem azzal az indokkal, hogy így magamból adok egy darabot. De egyre inkább azt vettem észre az embereken, hogy ez nem mindig jött be nekik. Idővel azt is észrevettem, hogy míg valaki él-hal az egyik ajándékozási módért (pl. a kézzel készített mütyürökért), addig a másik pont azt nem szereti. Kezdtem kétségbeesni, nem akartam rosszul ajándékozni. Így aztán öntudatlanul is elkezdtem megfigyelni az embereket, és fiókokba kezdtem rendezni őket "kedvelt ajándékkapási mód" alapján, merthogy véleményem szerint mindenkinek más ajándék jön be! Mindenki más típus!
És ezt annyira ritkán vesszük észre! Kevés emberrel találkoztam, aki ajándékozás terén képes akár teljesen elrugaszkodni a saját igényeitől. Mert van olyan ember, aki pl. csak készíteni szeret, és neki szentségtörés, ha vásárolni kényszerül, mert nehezen hiszi el, hogy van olyan ember, aki jobban örül egy – otthon általában nehezen elkészíthető – háztartási gépnek, mint egy egész héten át készülő, ámbár az ajándékozott fél számára kvázi használhatatlan kispárnának.
Talán nehéz elfogadni, hogy más ember másfajta ajándékot szeret kapni?
Mint mondtam, próbálom az embereket besorolni. Most itt tartok: (persze ezek csak végletek, általában mindig keverednek bennünk ezek az igények):
a) Mindegy, mit kap, csak kézzel készüljön, tehát a hangsúly a kézművességen van. (az ilyen ember általában maga is kézzel, aprólékos munkával készít ajándékot.)
b) Mindegy, mit kap, csak szívből jöjjön. Tehát lehet vásárolt is, a lényeg azon van, hogy mennyire tudja úgy odaadni, hogy a másik pocsolyává olvadjon közben. Itt nagyobb hangsúly van a körítésen is.
c) Mindegy, mit kap, csak egyértelműen előzetes figyelmességen alapuljon. Tehát derüljön ki, hogy egy féléve véletlenül elejtett félmondat ihlette meg az ajándékozót. (bár ez a "c" pont szerencsés, ha szinte mindegyik mással is párosul.)
d) Mindegy, mit kap, csak hasznos legyen. Tehát nem a csomagolás, az ajándék esztétikai szépsége, az elkészítés / a beszerzés módja, vagy a körítés a lényeg, hanem, hogy mennyire van szüksége erre az ajándékra az illetőnek. (én pl. leginkább ilyen vagyok. A hasznos dolgokat szeretem a legjobban. Ilyen értelemben hasznos egy fénykép is, ami passzol a szobámhoz, és ki tudom tenni, de hasznos egy csomag írható DVD is! Persze örülök a többinek is, csak ez dominál. Pl. a gyerekrajz is a gyengém, vagy egy közös emlék, még akkor is, ha nem tudom "használni", csak eltenni.)
e) Nem mindegy, hogy mit kap, inkább legyen előre megbeszélve, nehogy félreértés legyen, vagy nehogy ne tetsszen az illetőnek. Esetleg igénye lehet arra is, hogy együtt vásárolják meg, vagy kifejezetten erre kapjon pénzt az illető, hogy pont a megfelelőt válassza ki.
f) És nem egy olyannal is találkoztam már, aki legjobban azt szereti, ha pénzt kap. Tudja, hogy illúzió romboló, meg nincs meg a kicsomagolás feelingje, de az okozza neki a legnagyobb ajándékélményt, ha minél nagyobb összeget kap, azzal az indokkal, hogy úgyis arra költi, amire szüksége van.
De ezek tényleg csak végletek, és általában mindenkiben több is megvan kisebb-nagyobb mértékben.
Tudsz még ilyen típusokat?
Régen volt egy elég lúzer szokásom. Ajándékozásom specialitása abban rejlett, hogy azt adtam az embereknek, ami nekem megtetszett. Ezt megspékeltem azzal az indokkal, hogy így magamból adok egy darabot. De egyre inkább azt vettem észre az embereken, hogy ez nem mindig jött be nekik. Idővel azt is észrevettem, hogy míg valaki él-hal az egyik ajándékozási módért (pl. a kézzel készített mütyürökért), addig a másik pont azt nem szereti. Kezdtem kétségbeesni, nem akartam rosszul ajándékozni. Így aztán öntudatlanul is elkezdtem megfigyelni az embereket, és fiókokba kezdtem rendezni őket "kedvelt ajándékkapási mód" alapján, merthogy véleményem szerint mindenkinek más ajándék jön be! Mindenki más típus!
És ezt annyira ritkán vesszük észre! Kevés emberrel találkoztam, aki ajándékozás terén képes akár teljesen elrugaszkodni a saját igényeitől. Mert van olyan ember, aki pl. csak készíteni szeret, és neki szentségtörés, ha vásárolni kényszerül, mert nehezen hiszi el, hogy van olyan ember, aki jobban örül egy – otthon általában nehezen elkészíthető – háztartási gépnek, mint egy egész héten át készülő, ámbár az ajándékozott fél számára kvázi használhatatlan kispárnának.
Talán nehéz elfogadni, hogy más ember másfajta ajándékot szeret kapni?
Mint mondtam, próbálom az embereket besorolni. Most itt tartok: (persze ezek csak végletek, általában mindig keverednek bennünk ezek az igények):
a) Mindegy, mit kap, csak kézzel készüljön, tehát a hangsúly a kézművességen van. (az ilyen ember általában maga is kézzel, aprólékos munkával készít ajándékot.)
b) Mindegy, mit kap, csak szívből jöjjön. Tehát lehet vásárolt is, a lényeg azon van, hogy mennyire tudja úgy odaadni, hogy a másik pocsolyává olvadjon közben. Itt nagyobb hangsúly van a körítésen is.
c) Mindegy, mit kap, csak egyértelműen előzetes figyelmességen alapuljon. Tehát derüljön ki, hogy egy féléve véletlenül elejtett félmondat ihlette meg az ajándékozót. (bár ez a "c" pont szerencsés, ha szinte mindegyik mással is párosul.)
d) Mindegy, mit kap, csak hasznos legyen. Tehát nem a csomagolás, az ajándék esztétikai szépsége, az elkészítés / a beszerzés módja, vagy a körítés a lényeg, hanem, hogy mennyire van szüksége erre az ajándékra az illetőnek. (én pl. leginkább ilyen vagyok. A hasznos dolgokat szeretem a legjobban. Ilyen értelemben hasznos egy fénykép is, ami passzol a szobámhoz, és ki tudom tenni, de hasznos egy csomag írható DVD is! Persze örülök a többinek is, csak ez dominál. Pl. a gyerekrajz is a gyengém, vagy egy közös emlék, még akkor is, ha nem tudom "használni", csak eltenni.)
e) Nem mindegy, hogy mit kap, inkább legyen előre megbeszélve, nehogy félreértés legyen, vagy nehogy ne tetsszen az illetőnek. Esetleg igénye lehet arra is, hogy együtt vásárolják meg, vagy kifejezetten erre kapjon pénzt az illető, hogy pont a megfelelőt válassza ki.
f) És nem egy olyannal is találkoztam már, aki legjobban azt szereti, ha pénzt kap. Tudja, hogy illúzió romboló, meg nincs meg a kicsomagolás feelingje, de az okozza neki a legnagyobb ajándékélményt, ha minél nagyobb összeget kap, azzal az indokkal, hogy úgyis arra költi, amire szüksége van.
De ezek tényleg csak végletek, és általában mindenkiben több is megvan kisebb-nagyobb mértékben.
Tudsz még ilyen típusokat?
Digitális rózsafűzér
2007.12.23. 13:26
Régebben, ha valami kiakasztott, azt mondtam, hogy ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni. De idővel megszoktam, hogy mindig van lejjebb.
Megjelent egy újabb üdvösségipari termék, a digitális rózsafűzér.
Édesapám egyik kedvenc ironikus elképzelése, hogy lassan megjelennek az olyan telefonok és egyéb mütyürök, amelyekbe csak beírom a nevem, megnyomom a startgombot és leélik helyettem az életem.
Nos, jelen esetben majdnem itt tartunk. Megnyomom a startgombot a digitális rózsafűzéren, és az kellemes női hangon mindennap elimádkozza a Miatyánkot, az Üdvözlégyeket és Dicsőséget.
Mindezt potom 29,95 $-ért.
Megjelent egy újabb üdvösségipari termék, a digitális rózsafűzér.
Édesapám egyik kedvenc ironikus elképzelése, hogy lassan megjelennek az olyan telefonok és egyéb mütyürök, amelyekbe csak beírom a nevem, megnyomom a startgombot és leélik helyettem az életem.
Nos, jelen esetben majdnem itt tartunk. Megnyomom a startgombot a digitális rózsafűzéren, és az kellemes női hangon mindennap elimádkozza a Miatyánkot, az Üdvözlégyeket és Dicsőséget.
Mindezt potom 29,95 $-ért.
Képeim jobbra lent
2007.12.03. 00:10
Kitettem egy rakat képemet egy amolyan gördíthető megoldással jobbra... lent... középtályt... Szóval ott. Na mindegy. Nagy vagy, oldd meg... :)
Félsz a csöndtől?
2007.11.22. 23:15
Hallgattam ma este a "Rádió-Q"-t a neten. Érdekes jelmondatuk van: Rádió-Q! Ha félsz a csöndtől...
Csak ez alapján nem az én rádióm a Rádió-Q, mert baromira örülnék, ha egy darabig tényleg lenne egy kis csendem... mármint minden téren. Egy olyan nap, amikor nem kell a közeljövő (pl. egy hét) miatt izgulni. Naptárilag ilyen legkorábban nyáron lehetséges... :) De ahogy magamat ismerem, akkor sem...
Ma akaratlanul szabadnapos voltam. Lekéstem a vonatot az egyetemre menet. 4 és fél év alatt másodszorra, de az első is csak azért, mert kb. 4 perccel korábban jött, és többen lekéstük. Most viszont én kaptam későn észbe... Na mindegy... Ennek örömére aztán jól nem csináltam itthon semmit.
Tegnap pontot tettem egy 38 oldalas dogám végére, ami volt már 50 oldalas is, csak kihúztam belőle felesleges részeket. És ma valahogy jogosnak éreztem, hogy halogassak feladatokat. Bár nem terveztem, mert mindig azt mondogattam, hogy jó-jó mindjárt neki kezdek (ez a legszarabb állapot amúgy!), de végül mostanáig nem kezdtem bele.
Pedig lenne minek nekifogni. Dec 5-6: lapzárta, készülni kéne rá: 2-3 cikk, +1 interjú. El kell mennem kérdőívezni két civil szervezethez. Be kell adnom két recenziót Szoctöri XX. század, meg Max Weber szemcsire, készítenem kell egy mélyinterjút szociocsoport gyakorlatra, ami attól mély, hogy nem 1 óra... (és még sok minden más miatt), ezt aztán elő is kell adni. Kutatást kell vezetni a szakkoliban, meg közben illene csinálnom a sajátomat is, ha már a többieket rugdalom (igaz, elég lightosan), meg az edzőmnek is ígértem egy cikket a ninjutsus hírlevélbe. :)
És még biztos van valami... Ja igen, kéne nyereményeket venni egy játékhoz...
Megoldom, mert nagy vagyok...
Csak ez alapján nem az én rádióm a Rádió-Q, mert baromira örülnék, ha egy darabig tényleg lenne egy kis csendem... mármint minden téren. Egy olyan nap, amikor nem kell a közeljövő (pl. egy hét) miatt izgulni. Naptárilag ilyen legkorábban nyáron lehetséges... :) De ahogy magamat ismerem, akkor sem...
Ma akaratlanul szabadnapos voltam. Lekéstem a vonatot az egyetemre menet. 4 és fél év alatt másodszorra, de az első is csak azért, mert kb. 4 perccel korábban jött, és többen lekéstük. Most viszont én kaptam későn észbe... Na mindegy... Ennek örömére aztán jól nem csináltam itthon semmit.
Tegnap pontot tettem egy 38 oldalas dogám végére, ami volt már 50 oldalas is, csak kihúztam belőle felesleges részeket. És ma valahogy jogosnak éreztem, hogy halogassak feladatokat. Bár nem terveztem, mert mindig azt mondogattam, hogy jó-jó mindjárt neki kezdek (ez a legszarabb állapot amúgy!), de végül mostanáig nem kezdtem bele.
Pedig lenne minek nekifogni. Dec 5-6: lapzárta, készülni kéne rá: 2-3 cikk, +1 interjú. El kell mennem kérdőívezni két civil szervezethez. Be kell adnom két recenziót Szoctöri XX. század, meg Max Weber szemcsire, készítenem kell egy mélyinterjút szociocsoport gyakorlatra, ami attól mély, hogy nem 1 óra... (és még sok minden más miatt), ezt aztán elő is kell adni. Kutatást kell vezetni a szakkoliban, meg közben illene csinálnom a sajátomat is, ha már a többieket rugdalom (igaz, elég lightosan), meg az edzőmnek is ígértem egy cikket a ninjutsus hírlevélbe. :)
És még biztos van valami... Ja igen, kéne nyereményeket venni egy játékhoz...
Megoldom, mert nagy vagyok...
Gondjaid vannak a matematikával?
2007.11.22. 20:16
0-lg3*2-ln3*'2*10!-(sinß/cos
A percdíj csak (7*sinß)'(4,6*5)+(12cosß)*10'2 Ft + ÁFA.
(a napi vicces percek alapján)
Csernus blogol
2007.11.20. 00:44
Én is bírom (bár közel sem a TV-műsora miatt, mert az nagyon nem jött be...)
Nos most blogol: