Legyél te is nagyágyú!

2008.10.04. 16:44

Legtöbben ismerünk legalább egy olyan embert, akire felnézhetünk, és úgy érezzük, soha nem érünk fel azokig a magasságokig, ahol ő áll. Példaképünk lehet sportoló, színész, zenész, történelmi személy, vagy bárki más, aki folyamatosan letesz valami elismerésre méltót az asztalra. Az ilyen embereket nevezzük „nagyágyúknak”. Ha rájuk gondolunk, nagyot sóhajtunk, majd kifújva a levegőt megyünk tovább abban a kishitűségben, hogy mi csak apró halak vagyunk és túl szürkék ahhoz, hogy bármivel is kitűnjünk mellettük.

Hadd áruljak el valamit: A nagyágyúk valójában kis pisztolyok, akik folyamatosan lőnek.

Elgondolkodtató idézet ez Christopher Morley-től. De mit is jelent? Először is tisztázzunk egy esetleges félreértést. Ezzel a mondattal nem a példaképeidet akarom lealacsonyítani a szemedben, sőt! Csupán arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy semmivel sem vagy kevesebb, mint azok, akiket „bálványként” emelünk magunk elé, akár érdemesek rá, akár nem. Ők is ugyanolyan hús-vér emberek (kis pisztolyok), mint te vagy én. No de akkor mi miért nem vagyunk olyanok, és a valóban rátermett, hiteles életet élő, elismert személyek hogyan csinálják? Sokkal egyszerűbb a válasz, mint gondolnánk.

Aki tulajdonságaiban, tetteiben hozzájuk hasonló szeretne lenni (akár látványosan, akár csendesen megbújva), annak először is befelé kell fordulnia, és észrevennie, hogy az alkotásra való termettség mindenkiben ott lapul, de mindenkinek magának kell eldöntenie, él-e ezzel a lehetőséggel vagy sem. Ha élni kíván vele, akkor legyen büszke mindarra, amit eddig elért, valamint higgyen abban, hogy még ennél is többre képes!

Előfordulhat, hogy úgy érezzük, nincs mire büszkének lennünk, mert még semmi értékelhetőt nem tettünk le az asztalra. Sokan már csak emiatt feladják. Ilyenkor ne azzal mérjük magunkat, amit eddig elértünk, hanem azzal, amit elérhettünk volna, csak még nem indultunk el! Ha begyakoroljuk ezt a hozzáállást, máris feloldottuk az előrehaladást gátló „behajtani tilos” táblát egy „egyirányú” táblával, amely előre mutat, és nem enged visszafordulni, csak visszanézni, ha szükséges.

Egy kínai közmondás szerint aki hegyet akar elmozdítani, kis kövek elhordásával kezdi. A „nagyemberek” sem teszik másképp. Többnyire nem egyetlen tettükkel érték el, hogy felnézzünk rájuk, hanem felismerve képességeiket, megfelelő életmódot választva egyik téglát a másikra téve építik fel életművüket. Vegyük például Teréz anyát, aki egy szerzetesrendet és vele világméretű „segélyszervezetet” hozott létre, ám ő sem a szervezet megalapításával kezdte munkáját, hanem azzal, hogy egyenként lehajolt a rászoruló, beteg, haldokló emberekhez, és jutalmat nem várva etette, gyógyította, segítette őket.

Alapvetően a mi feladatunk is ez. Példaként felmutatható, boldog életet élni azokkal a képességeinkkel, amelyeket ajándékba kaptunk. Valamint folyamatosan, napról napra egy-egy téglát beépíteni életünk házának falába. Hogy aztán kinek lesz nagyobb a hírneve, nem  számít igazán. Annak hite számít, hogy te is lehetsz „nagyágyú”. Hogy ne essünk át mégsem a ló túloldalára, megelőzhető, ha megtartjuk a grafikus művész, Simon András jó tanácsát: Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak. Egyszerűen csak szeress, és fontos leszel.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr21696025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.