Bogár-Bosi határátlépés

2007.01.17. 23:43

Egy kis határátlépést követtünk el a közelmúltban. Történt ugyanis még a távoli múltban, hogy vezetővé lettem felkérve a Szentjánosbogár vezetőképzőjéhez, csak úgy, ahogy annak rendje és módja szerint a macska is fel van mászva a fára.
Aztán egyre-másra születtek a saját monitorra, majd újságpapírra vetett gondolataim is, meg másoktól is gyűjtögettem a "csoportvezetéshez még alkalmas lehet" féle tanulmányokat, linkeket stb-t. Végül olyan méretű adathalmazt halmoztam már föl egy nagy file-halomba, hogy idővel honlapot is nyitottam mindennek. Egy szó, mint száz: ezt megtalálta a Bosi, ők pedig felkértek minket: osszuk meg velük gondolatainkat, tapasztalatainkat a csoportvezetésről.

Így történt, hogy Ritával kidolgoztuk a Szentjánosbogár első, még csak 0.1-es alfa verziójú "idegenben" tartott vezetőképzőjét. Témáink: a konfliktus, a kommunikáció és a Bogár játékpedagógiája. Még elgondolás tárgya, hogy ha mindkét időponton túlleszünk, folytatjuk-e ezt a tevékenységünket a Bogáron kívül is, vagy maradunk bévül. Mindenesetre én nem zárkóznék el előle és kíváncsian várom az 1.0-ás verzió létrejöttét... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr3529241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.