Ezt is túléltük...

Az itthoni tanulós szilveszteri party helyett az utolsó 24 órában szerveztünk egy - végül 7 fős - rövid házi összeröffenést Piliscsabán. Kocsival mentem és vittem a többi szigorlatra és egyébvizsgákra készülő nebulótársakat, akik pár órára hajlandók voltak lemondani sürgős agytömésükről.

Aztán 2-kor haza, hogy a többség ma reggel frissen és üdén folytathassa ott, ahol abbahagyta. Piliscsabát elhagyva már csak erősen reméltem, hogy mindenki frissen és üdén fog felkelni holnap, hiszen szinte azonnal, Csaba területéről kiérve frontálisan beleütköztünk a falszerűen előttünk ágaskodó ködfelhőbe. Olyan hirtelen és váratlanul ért, hogy 70-ről azonnal visszakapcsoltam 40-50-re, és ködlámpa nem lévén 3-5 méteres látótávolságban araszoltunk előre Ágival a szélvédőre tapasztva fejünket, hogy 30 centivel is előrébb lássunk.

Vörösvárig volt a legkeményebb, komolyan kiszáradt a szám a megfeszített útfigyeléstől (hogy milyen összefüggés van a nyáltermelés és a figyelem között, azt nem tudom.) Túl lassan nem mehettem, mert még belénk talált volna jönni valaki, de 40 fölé sem szívesen eresztettem a kocsit, főleg, amikor egy-egy felhőgomolyag úgy eltalálta a szélvédőt, hogy még azt sem láttam, ami közvetlen a kocsi előtt volt. Szerencsére éppen akkor semmi és senki nem volt ott... Vörösváron Ági megúszta a továbbiakat, mert a házuk előtt szerencsésen kiszállt. Márti ült mellém, ő figyelte az esetlegesen jobbról bevágó sündisznókat és csigákat, nehogy tömegbalesetet okozzunk.

Aztán Pilisvörösvár után sem volt szebb az élet a 10-esen. Vészvillogóval vágtam utat a felhőbe és vadul figyeltem a szaggatott vonalat, hogy tartani tudjam az irányt. Hirtelen feltűnt valami az út szélén, mintha beértünk volna egy kocsit... Ja nem, sok kocsit. Az út szélén álltak és bikából világított mindegyik a lámpájával, majd üvegszilánkokon hajtottam keresztül. Nem rég történhetett, mert rendőr és mentő még sehol, csak néhány telefonáló fel-alá sétáló. Aztán 1-2 km után ugyanez: Az út szélén összetört kocsik, telefonáló utasaik, üvegszilánkok az úton. A legdurvább az, hogy úgy 20-30 méterrel előttünk kezdett csak derengeni az első álló autó fénye.

Ürömön aztán fellélegezhettünk, 80-100 méter volt a látótávolság, de Óbudára beérve ugyanez visszacsökkent 10-20 méterre. Na de az utcalámpák már hazatereltek.

Ja és mindez nyári gumival, ködlámpa nélkül és egy nagy T-betűvel az autó hátulján.

Hálás vagyok, hogy a lassacskán felkelő napot a saját ágyamban érhetem meg! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr6925387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.