Erdélyi gyermeksorsok

2006.11.07. 23:09

Közel sem a teljesség igényével írom ezt a postot. Csupán szeretnék egy csekély kis "ízelítőt" adni azokból a szomorú történetekből, amelyeket erdélyi árvaházi gyerekektől vagy a nevelőiktől hallottam. In medias res:

Egy nevelő mesélte, hogy csak az ő "családjában" (egy nevelőre kb. 8-10 gyereket bíznak, ők egy "család") 3 olyan gyermek van, akik azért kerültek oda, mert mindegyikőjük apja felakasztotta magát.

De beszélgettem olyan gyerekkel is, akinek az édesapját a szomszédjuk verte agyon egy baltával az udvarukon.

Egy másikat (most 6 éves) az anyja annak idején napokra bezárta "az ágya alá", és napokig nem kapott se enni, se inni, majd az utcára tették, és csak a túlélési ösztönétől hajtva maradt életben: kukázva gyűjtött kaját magának. Viszont ennek hatására ez a gyerek most a legrendszeretőbb ebben a "családban". A legolcsóbb kaját is kincsként becsüli.

Három testvér pedig azért került be az otthonba, mert az anyjuk otthagyta őket egy pályaudvaron egy lepukkant autóban úgy, hogy az egyikük még csak újszülött volt... Egy hét elteltével tűnt fel valakinek a 3 kisgyerek, aki szólt az illetékes szerveknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr1825349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.