Nemrég olvastam az UNICEF friss jelentésének egy kivonatát (ha jól emlékszem 2005-ös). Elképedtem azoktól a számoktól, amelyeket még elképzelni sem tudok:

1. A föld népességének egyharmada gyermek (azaz 2,1 milliárd 18 éven aluli él köztünk.)
2. Közülök minden harmadik (700 millió fő) nyomorog, és minden negyedik (azaz több mint félmilliárd) él olyan családban, ahol a napi jövedelem nem üti meg az 1 dollárt (204 Ft – 2006 10. 31.)
3. A jelentés kivonata szerint: ha ez a tendencia folytatódik, akkor a közeljövőben a 2,1 milliárd gyermekből 399 millió (19%) nem jut majd egészséges ivóvízhez; ebbe körülbelül 2 millió gyermek hal bele; 357 millió (17%) pedig soha sem lesz beiskolázva.
4. De mi sem drámaibb, mint az a tény, hogy a Föld nevű bolygón naponta körülbelül 30.000 gyermek hal éhen ma. Nem, nem az egészségtelen víztől, hanem attól a puszta ténytől, hogy nincs mit enniük. (Ezt már nem az UNICEF-nél olvastam, hanem azt hiszem, hogy ENSZ-adat.)
5. És akkor most csak a gyermekekről beszéltünk...

Szép új világ, mit tehetünk mi, akik benne vagyunk a felső 10-20%-ban?!

A 4. pont megtapasztalásához amúgy nem kell messzire menni. Itt vannak a szomszédban Erdélyék, ahol közel sem olyan fejlett a szocpol és a gyermekvédelem, mint nálunk. (Mellékesen megjegyzem, hogy a magyar szocpol rendszer ugyan világszerte példaértékű, csak pénz nincs benne. Azaz olyan, mintha lenne egy mindent tudó autónk benzin nélkül.) Böjte Csaba könyvében egészen hihetetlen gyermeksorsokról számol be a városok gettóiból és a falvak utolsó házainak lakóiról.

Egy nap múlva nekem is lehetőségem lesz tanulni és tapasztalni a nehéz sorsú erdélyi gyermekektől, akiknek volt annyi szerencséjük, hogy bekerültek Csaba testvér szovátai gyermekotthonába. Hajnalban kimegyünk nyolcan egy hétre segíteni, csoportfoglalkozásokat tartani és jó sokat játszani azokkal a szovátai gyerekekkel, akikkel még ma is rendszeresen előfordul, hogy nem kapnak reggelit, ebédet vagy vacsorát. Persze nem büntetésből, hanem mert nincs miből...

Majd beszámolok...

PS.: Ha valaki hibát lát az adatokban és tudja a megfelelő infót, kérem írjon, ha lehet hivatkozással együtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr8225343

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: descargar imagenes gratis de amor 2018.02.26. 15:18:02

Zenei szivárvány – A brazil MPB története a kezdetektől napjainkig - Recorder

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.