Szeretettel könnyebb

2006.04.11. 19:08

Gray Chapman: Egymásra hangolva c. könyvéről.

Azzal, hogy az Olvasó elolvasta a címet, és bele is kezdett a cikkbe, valószínűnek tartom, hogy arra gondol, már megint egy közhelyes téma, amit milliószor kiveséztek mindenféle okos és bölcs emberek. Írók, költők, teológusok, filozófusok, pszichológusok, és még sorolhatnánk hány és hány ember írt róla értekezést valamilyen ismert formátumban. Könyvek, esszék, cikkek ezrei szólnak nekünk arról, hogy a szeretet mindennél fontosabb az életünkben. De talán pontosan emiatt, a mai korra jellemző adatdzsungelnek köszönhetően, sokszor elmegyünk a legtöbb ilyen jellegű írás mellett, valahogy így: „Jó, ezt már tudom, persze! Szeressem felebarátomat, mint önmagamat… vágom! Meg szeretettel legyek minden embertársam iránt, hogyne! Mert anélkül nem megy, persze-persze…” – majd nyugodt lelkiismerettel otthagyjuk. Hasonlóképpen jártam a minap, mikor esküvőre készülő barátom Gray Chapman az életünkben megtapasztalható öt szeretetnyelvről szóló, Egymásra hangolva című könyvét ajánlotta elolvasásra. Valószínűnek tartom, hogy csak a fent leírt reflex miatt foglalkoztam vele hónapokkal később, miután megmutatta, de akkor meg is értettem, miért fontosak számára a benne leírtak.A pszichológus szerző szerint alapvetően öt szeretetnyelv létezik, amelyek mindegyike megvan bennünk valamilyen szinten, de egy (néha kettő, ritkán több is) sokkal dominánsabb a többinél. Melyek is ezek?

1. Elismerő szavak
2. Szívességek
3. Ajándékozás
4. Fizikai érintés
5. Minőségileg együtt töltött idő.

Hogy mit is jelentenek ezek? Hogyan élhetünk ezek tudatában boldogabb párkapcsolatot, házasságot? Ezt írja le közérthető nyelven és rengeteg példával Gray Chapman.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr6925761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.