Abortusz, mint emberi jog?

2008.11.04. 08:24

Sokat vitáztunk már itt pro és kontra az abortuszról. Három bejegyzés a múltból itt és itt és itt.Most nem gondoltam hosszan írni róla, már megtettem, egyszerűen csak annyi, hogy aki egyetért azzal, hogy az ENSZ ne ismerje el emberi jogként az abortuszt, itt aláírhatja a Catholic…

Csak hó, csak csend…

2008.11.02. 02:14

Sosem tudtam eldönteni igazán, melyik a kedvenc évszakom. Ha jól érzem magam, akkor az, amiben éppen járunk, de mindig kitalálok egy indokot arra is, hogy miért egy másik. Így vagyok a október végi, de inkább novemberi őszi-téli átmenettel is. Hideg van, iskola van, közeledő…

IgazságTALANszolgáltatás

2006.09.26. 16:07

Mindössze 6 évre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt az ipsét, aki (5 éve már!!!) brutális bántalmazás és kegyetlen megbecstelenítés útján megölte feleségét. Mindazzal együtt, hogy kiderült, a 25 éves házasságuk alatt többször is bántotta, megverte az asszonyt. Ilyen…

13 év az előszobában...

2006.09.04. 16:05

Viszonylag távoli rokonunk, Samuel 13 évesen pár napja meggondolatlanul motorra szált, amelynek a következménye az lett, hogy túl gyorsan belehajtott egy kanyarba, így nem tudta bevenni, fának ütközött és kómába esett. Tegnap este halt meg a kórházban. Földi szemmel tekintve…