Az abortusz súlyos lelki törést okoz, sokan komoly támogatásra szorulnak a beavatkozás után. Andrea 29 éves, egyedül neveli hatéves kislányát, megtérése óta önkéntes segítőként dolgozik a Válságterhességi Tanácsadó Központban. 

– Kiegyensúlyozott párkapcsolatban éltél az eset megtörténtekor?

– Már négy éve éltem együtt egy fiúval, akit nagyon szerettem. Örültem, hogy kisbabánk lesz, ő azonban kevésbé, sőt, egyre határozottabban ellenezte. Választásra kényszerültem: vagy a fiúm vagy a gyermekem. Közben édesanyám és a nővérem is helyeselték az abortuszt. Azt mondták, a férfi úgyis tíz évvel idősebb, hogy nem lesz semmi bajom, csak 23 éves vagyok, bőven lehet még gyermekem. Elmentem hát orvoshoz, kaptam is időpontot mindjárt, a párom kifizette a műtétet. Még elküldtek a családsegítőhöz, ahol egy félórát szántak ránk. Újra jelentkeztem az orvosnál, hogy rendben, megyek. A megadott időpontra azonban nem bírtam megjelenni, fölhívtam a nőgyógyászt, aki újabb dátumot adott, és annyit jegyzett meg, hogy ez lehet az utolsó lehetőségem, mert utána már nem végezhető el a beavatkozás.

– A beavatkozás hogyan érintett?

– A félórás műtét után megállíthatatlanul sírtam, végtelen űrt éreztem magamban, szerettem volna nem élni tovább. Egy hónapig mély depresszióban éltem, de orvoshoz nem mentem. A fiú csak azt hajtogatta, nem érti, miért értékelem túl az esemény jelentőségét. Én viszont semmi másra nem tudtam gondolni. Próbáltam gyászolni, gyertyát gyújtottam…

– Hogyan kerültél kapcsolatba a központtal?

– Egyszer kezembe került egy hirdetés a Válságterhességi Tanácsadó Központról, eltettem a papírt. Hamarosan hihetetlen erővel tört föl bennem, hogy azonnal gyermeket akarok. Féltem attól, hogy talán soha nem szülhetek többé. Egy évre rá ismét várandós lettem. Három hónapos terhes voltam, amikor a fiú megint arról próbált meggyőzni, hogy vetessem el a kisbabámat.

– Ő nyilván nem sokat tanult az esetből...

– Ekkor már határozottan tudtam, hogy ilyet soha többé nem teszek. Elkeseredésemben előkerestem a Válságterhességi Tanácsadó Központ címét, és felkerestem őket. Bergs Zsuzsával beszélgettem először, aki egy anyaotthonba irányított, amit egy gyülekezet tartott fent. Az ottani hívők befogadtak, támogattak.

– Mikor történt a fordulat az életedben?

– Már a legelső igehirdetés mélyen megérintett, és leborultam Isten elé. Hét hónapos kismama voltam ekkor. A központ a kicsi megszületése után is segített. Majd eljártam bibliaiskolába, elvégeztem a tanácsadó tanfolyamot, és beálltam a szolgálatba, önkéntes segítő lettem. Most egyedül élek a kislányommal, de sokakra számíthatok, mert a jó döntéseket megáldja Isten.

– Úgy érzed, megszabadultál a fájdalomtól?

– A gyógyulás így is hosszú folyamat, de elvégeztem a Kiáltás az Életért Egyesület által indított abortusz utáni gyógyuló szemináriumot is. Ez segített, de nem lehet például egyik életet a másikkal pótolni, a kezdetben jó és gyors megoldás után még mélyebbre süllyedhet az ember. Sokak életében használt már Isten, elvette a fájdalmamat is, nyilván az emléke nem tűnik el soha, majd csak az Úrnál, a Mennyországban.

Forrás: mindennapi.hu / Sz. Kiss Mária

A bejegyzés trackback címe:

http://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr872525592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.