Érdemes elolvasni ezt a cikket.

Nem tudom, hogy itt a blogon hol, de szerintem már egyszer nagyon ajánlottam elolvasásra Francis Fukuyama Bizalom c. könyvét. Vagy csak akartam? Mindegy. Nagyon sok mindenre rádöbbent a mi társadalmunk jelenlegi állapotával kapcsolatban.

A lényege - baromira leegyszerűsítve -, hogy ha nincs bizalmunk sem egymás, sem az igazságszolgáltatás, sem a Parlament felé, nem lehet egyről a kettőre lépni.

Én ezt inkább csak mikrokörnyezetben elemeztem egyszer egy egyesület életében, amely egyre nagyobb és nagyobb lett az alapítási év után. A tagok egyre többen lettek az ország különböző pontjairól, és egyre kevésbé ismerték egymást. Így aztán elkezdett növekedni az egymás felé való bizalmatlanság is, és elkezdődtek azok a folyamatok, amelyek miatt lassabb lett minden ügymenet, nehezebben lehetett előre lépni, a bürokrácia szükségszerűen megnőtt, és minden velejárójával együtt egyre bizalmatlanabbak lettek a tagok egymás felé is, így pedig elkezdte elveszíteni kezdeti közösségi varázsát.

Magyarország esetében persze nem várható el, hogy mindenki ismerjen mindenkit, és mindenki vakon bízzon mindenkiben. Nem is erre gondoltam, nem ezt akartam kihangsúlyozni, csak azt, hogy mindaddig, amíg nem változtatunk ezen a hozzáállásunkon, és nem bízunk meg legalább egymásban (az államban egyelőre tényleg nehéz, azon nekik kell változtatni, bár az állam is mi vagyunk... :), addig minden túlbürokratizált marad, és gyengül a versenyképességünk. Mindenről kell valamilyen igazolás, papír, bevallás, két tanú aláírása stb...

A cikkben elég rémisztően hangzik, amit Ralf Dahrendorf német-brit szociológus mond, aki szerint "diktatórikus politikai rendszert demokratikussá átalakítani hat hónap, centralizált gazdaságból piacgazdaságot teremteni hat év, a társadalom mentalitásának átalakításához pedig hatvan év kell".

Én feloszlatnám az egész mai parlamentet, de még a pártokat sem engedném újra indulni. Totál előlről kéne kezdeni szerintem ezt a 3. köztársaságot új pártokkal, új arcokkal. Persze, honnan tudjuk, hogy ők nem lesznek ilyenek? Nem tudom. De akkor legalább lenne esélyünk kilábalni ebből az egészből, hogy legalább a dédunokáinknak jobb legyen.

Na most ez egy kicsit összeszedetlen lett, de máskülönben túl hosszú lett volna... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr5739901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brahi 2008.10.30. 13:32:57

Lassan beindulhatnának az "akkora birka vagy..." viccek.
Pl.
Akkora birka vagy, hogy
-szavazol az országgyűlési választásokon
-van olyan politikus, akit képes vagy dícsérni
-elmész politikai rendezvényekre.

Szerintem jogos ma a totális bizalmatlanság.

God save the Queen 2008.10.30. 13:33:52

Hiába minden.
Nem lesz soha "jó". Nem is ez a cél. Csak magadat szomorítod , ha ilyeneken gondolkodsz.
A te egyetlen életed felett csak te magad rendelkezel. Nem tetszik itt ? Úgy gondolod, hogy itt nem tudsz soha boldogulni ? Csak lehúznak és kihasználnak ? Örülj akkor annak, hogy legalább most EL LEHET MENNI innen !!!
Ne országokban gondolkodj vagy vallásokban vagy nemzetekben. Ezek mind azt a célt szolgálják, hogy elérjék azt amitől már most rosszul érzed magad. Hát engedd meg magadnak, hogy továbblépj. Ne toporogj itt... hajrá !!!

Tuskó Hopkinsz 2008.10.30. 13:34:34

Egyetértünk maximálisan.

Roth Mano 2008.10.30. 13:39:04

új arcoknak esélye sincs, amiig 5% a parlamenti küszöb...

Álompolgár 2008.10.30. 13:40:14

Sajnos, amíg a magyar mentalitás alapja a "hogyan csináljuk meg okosba", addig nemigen változik semmi...

nyomasek 2008.10.30. 13:42:34

A probléma gyökere az, hogy a politika és az ország, azon belül az emberek érdekei nem egy irányba mutatnak. Ez törvényileg van belekódolva a parlamenti rendszerünkbe.

Ez vagyok 2008.10.30. 13:43:54

Én is egyetértek. DE csak úgy lenne értelme, hogy aki eddig aktív párttag, politikus volt el kéne tiltani örökre.

lifelike 2008.10.30. 13:45:04

az osszes jelenlegi politikust bortonbe kellene kuldeni
kb. 10 evre
akkor az uj garnitura komolyabban venni a dolgat

mert egyelore siman csak biznisz politikusnak lenni, semmi mas, nem az orszag erdeke lebeg a szemuk elott, hanem a sajatjuk
csupa szemet alak

Ez vagyok 2008.10.30. 13:46:21

Ja, ja :)

a17d12is 2008.10.30. 13:48:40

Az uj emberek ugyanabbol a szocializacios hatterbol kerulnenek ki, mint amiben minden agyar ember is. Nem sok remeny arra, hogy egy tiszta lap utan mindent jobban lehetne csinalni.
Ez sokkal inkabb egy fajdalmas folyamat eredmenye lesz majd. A polgari tarsadalmat, a polgari gondolkodast (nem az egyik nagy part alatl kepviselt 'polgari'-ra gondolok, hanem amolyan a koz dolgai irant erzekeny es tenni akaro, igenis szocialis erzekenyseggel rendelkezo polgarokra) nem 18 ev alatt teremtodott meg sem Hollandiaban, sem a mai Egybesult Kiralysagban es sem a tobbi mai Nyugat Europai orszagban, akiknek az eletszinvonalara torekszunk, de tenni - olyba tunik - nem nagyon akarunk, csak akarjuk, hogy meglegyen nekunk is.

Huszárvégjáték (törölt) 2008.10.30. 13:53:27

nyomaseknél az igazság.
Sajnos kialakult egy - hogy is fogalmazzam meg finoman - fehérgalléros galeri, sorai közt az országos és települési politikai elittel, az államigazgatás középvezető+ rétegével, valamint a sleppekkel. Ez a pár 10.000 ember csodásan él, és elemi érdeke, hogy a helyzet ne változzon. Sajnos ők azok, akik változtathatnának :-(

GSQ: a hócipőm tele van az ilyen "húzzunk el innen" típusú nyikhajokkal. Húzzál el. Ha a feleségeddel összebalhézol, akkor elválsz? Ha a gyereked felesel, akkor kidobod? Te érzelmi fogyatékos, te.

nyomasek 2008.10.30. 13:58:16

Megoldás: cenzus bevezetése, listás mandátumok törlése, valamint a képviselők visszahívhatósága.

IS 2008.10.30. 13:59:07

teljesen támogatom nyomaseket. legyen még egyszer:

"A probléma gyökere az, hogy a politika és az ország, azon belül az emberek érdekei nem egy irányba mutatnak. Ez törvényileg van belekódolva a parlamenti rendszerünkbe."

Új közjogi rendszer kell. Kétharmados törvények száma minimumra, közigazgatási rendszerből még a tanácsi is jobb, mint ami anarchia ma van, regionalizáció, az állam visszaerősítése (ma az állam direkte szétdarabolt a félreértelmezett fékek és ellensúlyok miatt, jogosítványok hiányától szenved). A választott politikai állások száma max. 5000 (önkorm, korm.; ma kb. 15000).

Bobby 2008.10.30. 13:59:51

Álompolgár 2008.10.30. 13:40:14

de miért ilyen a metalitás? mert ha tisztességesen, legálisan számolsz el mindent, adózol, előbb-utóbb inkább előbb) éhenhalsz. vagy nem halsz éhen, csak nagyságrendekkel alacsonyabb életszínvonalat tudsz elérni. ki akarja ezt? ki ellensége saját magának?
ilyen adórendszer mellett az adócsalás/adóelkerülés közgazdaságilag racionális magatartás. Ezt kellene már felérni ésszel a politikusoknak és tenni ellene. Azzal sosem jutunk előre, hogy lefüleljük a csalókat, mert a magyar találékony. Az okot kéne megszüntetni, amiért csalnak. Azaz radikális adócsökkentés.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.30. 14:00:15

Kurva jó ez a bejegyzés, meg a kommentek is. Kb. a az alkoholisták törzskocsmáiban hangzanak el olyan érvek, mint pl.:

-"az osszes jelenlegi politikust bortonbe kellene kuldeni
kb. 10 evre"


-"aki eddig aktív párttag, politikus volt el kéne tiltani örökre."

Zseniális. Egyéb demagóg marhaság?

Ez vagyok 2008.10.30. 14:01:29

Madeirán az elnök megmondja a frankót. Tíz év alatt "felújították" a szigetet. Picit is kvalifikált munkát csak helyi vállalhat. Multi egy sincs. Igaz, hogy ez egy diktatúraféle, de minden a madéraiak fejlődését, jólétét szolgálja. Csak olyan eu-s elvárást teljesítenek, ami nekik megfelel. Minimális a rezsiköltség. Az elnöki rezidencia egy egyszerű épület.

a17d12is 2008.10.30. 14:02:02

God Save the Queen:
Szerintem is menjen az aki ugy erzi tele a hocipoje es jobbra vagyik de allandoan falba utkozik. Ha nem vetkozzuk le a nemzeti buszkesegunket, akkor nem jutunk sehova.

Mindig hallani, hogy a Johnny Weismuller magyar, a Westfield Shopping Centre tulaja magyar, a Metro Goldwyn Mayer mind magyar. A 20th Century fox magyar, a Tony Curtis magyar. Hat nemtom, en nem akarok olyan magyar lenni, aki mihelyt elhagyta az orszagot (mindegy milyen okbol) es sikeres lett (ez utobbi nem fenyeget) akkor rogton magyar.

tanyasi 2008.10.30. 14:02:13

Ácsi! Az azért nem igaz, hogy széles e hazában nincsenek hiteles emberek. Csak őket nem engedik a tűzhöz, vagy ha véletlenül mégis odajutnak, pillanatok alatt kígyót-békát mondanak rájuk. A bebambult társadalom meg tűri ezt egészen addig, amíg le nem megy kutyába. Mert akkor ugatni fog.

Ez vagyok 2008.10.30. 14:04:20

Dino: te hogyan képzeled el a változtatást ugyanazokkal, akik ezt bírták létrehozni?

SorokinV 2008.10.30. 14:06:41

-"aki eddig aktív párttag, politikus volt el kéne tiltani örökre."

Ez mintha 90'-ben létező projekt lett volna, de elkúrták a végén. :)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.30. 14:13:10

Ez vagyok!

Azt kell megnézni, akik mindezt létrehozták. Ha konkrétumra vagy kíváncsi, azokat kell megnézni, akik létrehozták, hogy egy idegbeteg országban élünk és hogy épp Pakisztánnal karöltve kuncsorgunk segítségért (segítséget nem kaptunk, hitelt igen. nem ugyanaz). Nem szabad összemosni a felelősséget, nem a parlament tehet róla, nem az összes politikus tehet róla. Ki jöjjön? Honnan? Van valami szupercsapat? Börtön, örökös eltiltás a választhatóságtól...röhej...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.30. 14:14:00

Kedves posztíró!

Akkor ez a kezdeményezés neked szól:

"Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az OVB korábbi határozatát, ami megengedte, hogy aláírásgyűjtésbe kezdjenek a parlament feloszlatásáért. Ha 50 ezren aláírják, akkor a parlamentnek napirendre kell vennie önmaga feloszlatását."

index.hu/politika/belfold/ab5459/

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.10.30. 14:15:57

Nahát, úgy látszik mindenki rájött a Corvinus docensétől kezdve az utolsó szakmunkásig, hogy mi a baj az adórendszerrel.

Vajon a parlament rájött-e ezekre a dolgokra? Persze, hogy rájött. De akkor miért nem változtat rajta?

Mert nem akar. Mást akar...

QM 2008.10.30. 14:17:32

Mondhatok én is egy demagógot? Csatlakoznék, ehhez: "Megoldás: cenzus bevezetése, listás mandátumok törlése, valamint a képviselők visszahívhatósága", és kiegészíteném az alkotmány eltörlésével az alkotmány bírósággal együtt.
Olyan alkotmányra építeni nem lehet, amelyik kimondja a munkához, egézséghez való jogot, de ha nem jut, akkor nem jut. NEM! Ne legyenek hazugságokkal tele az alaptörvény! Akkor inkább ne legyen. AZ angolok is nagyon jól elvannak alkotmány nélkül, azt valahogy mégis csak elüzemelget az országok. Hazug alkotmányból csak hazug "igazságok" vezethetők le. Más kérdés, hogy ebből nagyon jól megél az Alkotmány Bíróság, meg egész jól elbohóckodik a parlament. Ki a f@sz kiváncsi ezekre az okoskodásokra?
A ledemagógiázás az viszont kúrva jó érv. Ha nem tudsz ész érveket felhozni valami ellen, akkor felsőbbrendüséged biztos tudatában, a szokásos variációk:
1 demagóg
2 kommejnista
3 fasiszta, trappista

Üdv.: Egy KB alkoholista :-)

Ez vagyok 2008.10.30. 14:22:00

Dino: Tudja valaki egyáltalán, hogy "Ki jöjjön? Honnan? Van valami szupercsapat?" Így úgy gondolom, hogy már az is egy előrelépés, hogy akik eddig ügyetlenkedtek az emberek, de ügyesek voltak a saját érdekükben, ne folytathassák ezt.

Hóvirág 2008.10.30. 14:22:02

Fel lehet oszlatni a parlamentet, de itt nem fog változni semmi sem.
Elöször is mind a politikusok, mind pedig az emberek fejében kellene változás, mégpedig nagy. Elborzadok attól, amit olvasok újságokban, hallok, látok a médiában, hogy milyen sötétség uralkodik sok ember fejében. Hát ezektől nem sok változás várható

QM 2008.10.30. 14:24:29

Fedor
Ez pusztán annyit jelent, hogy napirendre kell tűzniük.
Napi rendre tűzik. Kérdés: Te feloszlatnád magad, ha még két évig melegedhetnél a húsosfazék mellett?

Álompolgár 2008.10.30. 14:27:10

Bobby 2008.10.30. 13:59:51

Nem elsősorban az átlagemberre erre gondolok, hanem kedvenc politikusainkra és a többi említettre.
Amíg ők nem mutatnak példát és gondolkodnak úgy amire a posztjuk kötelezné őket addig a pénz nyilván elfolyik és magas marad az adó, mi meg ügyeskedünk hogy megélhessünk.
Aki esetleg bejut közéjük rájön a dolog ízére, hogy az ügyeskedés folytatásával nagyot ugorhat az életszínvonala, ezért akarva akaratlanul folytatja a dolgot. Ördögi kör...

Szóval először azokban a körökben kéne rendet tenni a fejekben.
Én például úgy tudom, az "átkosban" a képviselő elvtársak nem is kaptak tiszteletdíjat meg mindenféle extra juttatást mint ma, de legalábbis nagyságrenddel kevesebbet.
Szerintem ha sokkal-sokkal kevesebb lenne a juttatás előkerülnének azok az emberek, akik nem
csakis a meggazdagodás miatt csinálnák.

Meg miért van pl. 300+ parlamenti képviselő?
Sok olyan képviselő ül ott évek óta, aki még hozzá se szólt a dolgokhoz, talán még nem is szavazott a kötelező mennyiségen kívül(ha van ilyen) és olvassa az újságját egész nap, meg nyomkodja a laptopját amit ugyancsak ingyen kapott, az én pénzemből is.
Abból a korból jött ez a létszám, mikor még nagy Magyarország volt. Most meg kicsi van. Nem kell itt nagyot álmodni, azt kell normálisan, és legalább nagyjából becsülettel vezetni, ami van.
De ez még valóban legalább 52 év...

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.30. 14:28:26

Valóban, akik eddig ügyetlenkedtek, azok menjenek. Talán a választók is így gondolkodnak majd 2010-ben. Ez a maximum.

Voltak ám már próbálkozások...Emékezhetünk még a baromira centrumpárti Centrum Pártra, amellyel néhány naív szavazót sikerült megtéveszteni. Nem a politikai elitet kell seggberúgni, hanem csak azt részét, amely miatt Togó szintjén állunk. Ez szerintem egy jól behatárolható kör.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.30. 14:30:17

"Meg miért van pl. 300+ parlamenti képviselő?"

Mert nagy a Parlament és pont befér annyi ember. Más magyarázatot én sem tudok.

Lecsó 2008.10.30. 14:31:51

A múlt héten aláírást gyűjtöttek egy téren 'Lehet máshogy is kormányozni' címen.Ez egy új szakértőkből álló valami lenne....
Néztem egy darabig az embereket, kb 100-ból 1 ment oda érdeklődni, hogy mi is ez.
Ez van.Mindenki csak nyafog aztán a másiktól várja a megoldást, meg 'úgysem lesz abból semmi' felszólítással elmegy mellette mert nem ér rá mert kezdődik a mónikasó..meg a győzike..A magyarok 90%-a egy irigy,pesszimista,rosszindulatú,kapzsi,buta,
szánalmas f@sz....

Huszárvégjáték (törölt) 2008.10.30. 14:32:24

+ csatlakoznék TótaW egy korábbi óhajához, szűntessük meg az általános választójogot. Valami gyorsítottIQ tesztet aki nem hoz minimumra, az ne szavazzon.
Sok milliónyi sötét embert kell jelenleg megnyerni ma ahhoz, hogy kormányozhasson valaki :-(
Ezt felismerve, nekik játszva muzsikálnak politikusaink.
Itt is az okot szűntessük meg. Aki sötét, az ne szólhasson bele az én/mi életembe/életünkbe.

nyekk 2008.10.30. 14:32:47

Hol lehet aláírni!? (Mellesleg: ha az alkotmányos, meg jogszerű, hogy az erkölcsi nulla képviselők (vagy bárkik) döntsenek a saját magukat érintő kérdésekben, akkor az a jog, meg az az alkotmány egy rakás szr.)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.30. 14:33:47

Tóta W. hitelesebben jártathatná a száját, ha nem kormányzati pénzen asszisztált volna Feriék nagyívű reformjaihoz.

Dr. Kocsis lászló · http://naczivadasz.blogspot.com/ 2008.10.30. 14:34:41

Elképesztő, hogy mik kerülhetnek ki az Index címlapjára.
Ez a blog is egy tipikus szélsőjobboldali rágalom hadjárat. Orbánista szófordulatokkal, kirekesztő eszmékkel.

A jelen politikai felállás soha nem volt jobb, csak a sok náczi másként gondolkodó, mint jelen blog szerzője is, bizonytalanná teszi a közéletet.

Nem hogy örülne, hogy végre felelős kormány van hatalmon, aki foglalkozik az elburjánzó fasizmus megfékezésével.

Legalább annyit tennének meg ezek a szélsőségesek, hogy néznék az Magyar Tv reggeli műsorát. Csak hogy egy kicsit képben legyenek, mi az igazság.

Ehelyett asszimilálódik a látens náczik közé. Elrettenti, összeborzolja a békéstöbbség idegeit.

Hát köszönjük, náczikám, nem akarunk újabb tömeg mészárlásokat, százszor inkább Ference, mint bárki más náczi.

Következő posztodban meg azt fogod firtatni, hogy szegény megélhetési romáknak miért jár a segély, dolgozzanak meg érte?

Elhatárolódom tőled! Undorító szélsőséges vagy!
Az ilyeneket plusz adóval kéne terhelni, vagy börtönbe zárni, amíg nem késő!

Huszárvégjáték (törölt) 2008.10.30. 14:35:44

dino, és melyik ügyeskedett az elmúlt 18 évben szerinted? Most hirtelen a Bokroson kívül nem tudnék épkézáb politikust mondani, aki csinált is valami értelmeset ...

QM 2008.10.30. 14:38:06

"Valóban, akik eddig ügyetlenkedtek, azok menjenek. Talán a választók is így gondolkodnak majd 2010-ben. Ez a maximum."
Igazad is van, nehogy már 2010 után estleg egyénileg kelljen vállalni a megmérettetést, jó az a pártlista. Éljen a megbonthatatlan korrupció melegágya sokáig.

Huszárvégjáték (törölt) 2008.10.30. 14:38:08

dinokám, az ilyen böffenetekkel nem tudok mit kezdeni. A fikázáson kívül valami tartalmi mondandót is elsüthetnél, hátha beletrafálsz :-)

Schäffer Tamás 2008.10.30. 14:38:37

Na és honnan vennél új arcokat? És vajon ezek az új arcok nem-e az átlagos magyar mentalitást vinnék-e magukkal? Miért hisznek emberek a mesékben, hogy akkor ezek az emberek hirtelen szentebbek lesznek, és még véletlenül sem kacsintanak a pénz felé, még véletlenül sem akarják stabilizálni a hatalmukat, és még véletlenül sem ragad bennük semmi a jó magyar dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitásból.
Ez az elvárás hogy majd lesz valaki aki megcsinálja tipikus. CSak nehogy nekem kelljen dolgozni érte, én csak élvezni akarom. Egy IGAZI demokrata azt mondaná jövök és megcsinálom!

Lecsó 2008.10.30. 14:41:05

drkocsislászló!
"felelős kormány van hatalmon" !! Te jó vagy vazze???
Ráérsz reggel tv-t nézni?
Biztos te is azoknak a bátraknak az egyike vagy aki névtelen köpködős sms-t küld a tv-be.
A véleményed alapján nem vagy 100-as az tuti..

Ez vagyok 2008.10.30. 14:43:30

Dr. Kocsis László
Eddig ez volt a legagresszívebb, leggyomorfelfordítóbb hozzászólás. A kutya is akkor vicsorog a legjobban, ha a húsosfazekát el akarjuk venni.

Thyb 2008.10.30. 14:44:57

Sajna a politikai elit megfertőzte a köznépet, aki ki is vonul utcára hol köveket dobál, hol zászlót mos. Nagyon szomorú az a tény, hogy emberek ilyen szinten nem képesek reálisan gondolkodni, csak az általuk preferált politikai nézetnek hitt hülyeségeket szajkózzák, még ha semmi értelme nincs is az egésznek.
Egy idős ismerősöm mondta egyszer, hogy birka nemzet voltunk, s maradtunk is. Birkák a csucson, s birkák alant. Megyünk arra amerre a kutyák hajtanak. Elvegetálunk legelészve, majd megannyiszor már elég gyapjut gyüjtünk magunkra, akkor jön valaki s megkoppaszt bennünket.
S valahol igaza volt. Nemzeti identitásunk (akinek nem inge ne vegye magára) kimerül abban, hogy valakit utálni kell, valakit felelőssé tenni saját tehetetlenségünkért. Könnyebb egymásra mutogatni, mint értelmesett cselekedni, persze ehez az is hozzá tartozik, hogy szépen beágyazódtak cégekkel, vállalkozásokkal, rokonokkal abba a szférába amely a legtöbbet tudja kitépni az államkasszából.
Ugyanakkor, ha mindenkit elküldenénk (amit már régóta mondogatok), akkor vajon ki ülne a helyükre?

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.30. 14:45:33

"dinokám, az ilyen böffenetekkel nem tudok mit kezdeni. A fikázáson kívül valami tartalmi mondandót is elsüthetnél, hátha beletrafálsz :-)"

Igazad van, nem bántom Árpit. Olyan jól oszt mindenkit. De ha megvalósul az ötlete, akkor az általad nagyra tartott Bokros Lajos utódai nem sokáig kormányozhatnak (lehet, hogy már így sem).

Giga Fika · http://gigafika.blog.hu 2008.10.30. 14:47:06

A bal oldal béna, a jobb oldal meg folyamatosan odatett a bizalmatlanságnak - lásd szavazatok újraszámlálása, illegitim kormány, kossuth téri beszédek stb. Több oldal nincs, a liberalizmushoz még éretlen az ország, meg az szdsz is, az MDF papírnehéz normalitása meg nem éri el az ingerküszöböt. Egy esetleg leendő zöld pártot leszarna a vidék, egy gazdásos vidéki pártot leszarnának a városiak. Én nem látok kiutat. Hogy lesz ez?

QM 2008.10.30. 14:48:34

"Aki sötét, az ne szólhasson bele az én/mi életembe/életünkbe. "
Jó,jó. De ki dönti el, hogy ki a sötét?
Még senkitől nem hallottam, hogy de sötét vagyok, ne is hallgassatok rám.
TWA pedig nem a legjobb példa. Pusztán a gazdaság szempontjából lehet isteníteni Bokros maffiózót, csak egy normális társadalomban, a gazdaságnak kéne szolgálnia a társadalmat. Bokros teóriája, a társadalom van a gazdaságért. Húljon a férgese, akiből nincs hasznunk(és itt a nagy ? jel, hogy kiknek is legyen hasznuk, és kinek a kárára), attól szabadúljunk. Dobjuk ki a nehezéket a léghajóból.

Ja, bocsi ez megint góg és demagóg fia. Olyan sötét vagyok, hogy nem is megyek szavazni. Nehogy megzavarjam az I.Q. bajnokokat.

Meszaros 2008.10.30. 15:02:22

Nem a politikusaink szarok, hanem mi magunk, a NÉP! A politikusok csak azt brekegik amit mi hallani akarunk. Szar bevallani, de parasztok vagyunk. Na nehogy már a politikuson kérjük számon, hogy miért dobálod el a csikket, miért köpködsz, miért csalsz adót, miért szarsz mindenkire. Ilyenek vagyunk és kész. Gondolod ha holnap jópéldát mutat egy politikus, akkor te is másként kezdesz viselkedni? Ugyan már királylány, te még hiszel a mesében? Ide korbács kell!!!!

lyukrafutó 2008.10.30. 15:13:09

nem nekünk kéne elmenni innen, hanem nekik

Smurfette 2008.10.30. 15:14:52

Giga Fika:
a kiut arrafele van, hogy a koznepezes meg a birkazas helyett rajovunk arra, hogy a PROBLEMAINK KOZOSEK. kit erdekel, hogy szelsobalos vagy ultrahippi vagy gazda vagy gardatag, az adozas aranytalansaga, a kozhivatalok fenntarthatatlansaga es a korrupcio mindannyiunkat erint. akkor meg minek azt kerdezni hogy libsi vagy ballik vagy jobbant. a politikai spektrum egy jol mukodo demokraciaban lenne erdekes, ahol tenyleg az a legfontosabb kerdes, hogy emeljek-e a munkanelkuli segelyt 1%-kal, vagy, hogy megvaltoztassak-e a kreszt, mert a robogok tul gyorsan mennek a bicikliutakon. itt minden, ami nem a valodi problemakrol szol, szavazatgyujtesre iranyulo onmarketinges szajtepes.
reszemrol politikai hovatartozasomtol fuggetlenul szavaznek arra a partra, amelyik a fenti problemakra ajanlott, konkret megoldastervvel kampanyolna, legyen az turul part, hippi part, szentharomsag part, hatokor part, komenista part. ha a nagy 'hiaba', meg 'ugy se lesz jobb', meg 'jajjaj, ilyen a magyar' dolgokbol kineznetek, lehet, hogy hasonlo kovetkeztetesre jutnatok? es talan akkor egy uj partnak lenne is eselye legyozni azt az 5%-os kuszobot.

szamarhegy 2008.10.30. 15:15:41

Két parlamenti ciklusnál ne lehessen többet kitölteni, 8 év, legalább lenne remény, hogy a szinte bűnszövetkezetként összefonódott politikai elit sorai, kapcsolatai összezavarodnak egy kicsit.

Lilyom 2008.10.30. 15:17:21

Szerintem az magyar szégyelheti a pofáját aki egy egyetlen elkeseredett magyart is elűzne innen amikor még nagyon menni sincs hová. Ez is Ránk jellemző.
De utálom már ezt a ha nem tetszik fel is út le is út. Ez nem a Roncsfilm, s te sem vagy a Sántha Gizi :DDDD
Ez a cikk 100%. Igaz lényegretörő a tartalma.

A mocskos hazug bábok a parlamentben meg velünk játszanak a mi adónkkal játszanak társasjátékot.

Ezt sosem kéne elfeledni hogy őnekik kedves szép és gazdag e táj kihasználható és az emberekre meg ráuszítjuk a rendőrséget néha ej nem olyan finom a kifli hideg vízzel ej...

szamarhegy 2008.10.30. 15:17:56

Kampányolni csak a köztévében, közrádióban, rögzített időmennyiségben, új pártok kapják az idő 50%-át.

Muhahaha 2008.10.30. 15:18:00

Ez a "mindenki hibás" amolyan kiábrándult mszp-szdsz szavazó-duma benyomását kelti. Már csak egy üveg kisüsti kell mellé tescos vislivel oszt tölkéletes is a kép.

Az mszp (akinél a kormányzati pozíció van és viseli a kormányzás felelősségét) elkúrta (az országgyűlés képviselőinek valamivel több, mint a felét érinti), oszlassuk fel az egész parlementet, kurvára logikus.

QM 2008.10.30. 15:20:49

Mészaros:
"Nem a politikusaink szarok, hanem mi magunk, a NÉP!"
1.) Ajánlott iromány: Konfuciusz állam tanai.
Zanzásítva: Az állam(császárság Kina) fenntartásának 3 pillére. Hadsereg, kaja, hiteles vezető (meglepő módon a császár).
Ha gebasz van. Akkor le lehet mondani előszőr a kajáról, a maradék kettővel még műkszik a rendszer.
Még nagyobb gebasz van, le lehet mondani a hadseregről is. Hiteles vezettővel még mindig talpon lehet maradni.
Egyet nem lehet nélkülözni, a hiteles vezetőt.
MIÉRT?
Mert hiteles vezető nélkül nem tudják a KÖZSZOLGÁK, hogy mi a dolguk, saját fejük után, saját érdekei szerint össze-vissza fogják írányítani a TÖMEGET. A tömegek szintúgy csak a pillanatnyi érdekeik szerint stb. Az állam széthull darabjaira.

Ismerős? Ha már az IMF mondja meg mit csináljunk, akkor hol az önrendelkező állam?

2.) Magyar közmondás : A fejétől bűzlik a hal. (Nem pedig fordítva. Igazad van. Mi magunk is szarrá lettünk. Megfelelünk, "nagyjaink" elvárásának.

Lecsó 2008.10.30. 15:23:34

Meszaros!

Kb 90%-ot javulna a Magyar morál, ha a parlamentben azok a seggfejek nem ütnék egymást.
Most sok idióta választ magának egy vezetőt akire szavaz, és meg van győződve, hogy az ő vezetője a faszagyerek, az összes többi hülye akinek nem az a véleménye mint neki.Képzeld el mi lenne, ha Fletó meg Viktor minden nap mosolyogva kezetfognának a tv-ben és ezt mondanák: Igazad van Viktor én mondtam rosszul....mire a másik: Nem, nem Ferikém neked van igazad...
A sok idióta akkor is azt csinálná amit a választott vezetője...
+ Most pedig azért is lop,csal, hazudik mindenki mert ezt látja tőlük is és azt mondja: Rohaggyá meg akkor lopok én is.
Ha azt látták volna az emberek, hogy a parlamentben mindenkitől megvonnak minden kedvezményt(nincs szolgálati autó,nincs költség elszámolás csak max egy havibérlet,stb)és mindenkit felelősségre lehet vonni az elcseszett intézkedéseiért, nagyon sokan másképpen gondolkodnának.Remélem.

ahabkapitany 2008.10.30. 15:24:17

Huszárvégjáték

Azért megmondtad a frankót, nem semmi!
Én is gondolkozom azon, h tiplizni kellene.
Sok szempont szerint végiggondoltam, és arra jutottam, hogy itthon olyan -gyakorlatilag mindenben érezhető- közhangulat van, ami ha átragad rám, akkor semmire sem fogok jutni.

Megpróbálok egy pár példát mondani, lehetőleg ne ezeket savazzad le, hanem próbáld meg a lényegét megfogni

-leroggyan a 6os villamos, pótlóbusz, tömeg, 40 fok. mellettem a mamó fennhangon sóhajtozik, és jön az "ebben az országban" kezdetű monológ. Képtelenek az emberek bármilyen kis kellemetlenséget méltósággal, netán jókedvvel elviselni.

-egyetemen egyszerűen nem bírok semmire sem jutni, pedig (úgysem hiszed el, de mindegy) nagyon sokat tanulok, barátnőmet alig látom, barátaimról ne is beszéljünk, idagbaj szélén egyensúlyozva.
Ennek semmi eredménye nincs, és nem azért, mert idióta vagyok, hanem mert pár kiskirály a szemétdombon úgy érzi, hogy itt nem a tudás megszerzése a cél, hanem valami lelki kiképzés, mert úgysincs más választásunk, itt kell végigcsinálnunk.

-több ismerősöm csinálja a már többször említett "trükkösködést", és igazából baromira nem tudom őket elítélni, mert a munkát nem becsülik meg, tehát másból kell megélni, a kétkezi munka értékéről már ne is beszéljünk

attól félek, hogy a rengeteg ilyen dologba bele fogok fásulni...

hirtelen ennyit sikerült, most alázz

Ez vagyok 2008.10.30. 15:24:42

Smurfette: nekem is tökmindegy, hogy milyen párt, csak konkrét megoldásterve legyen és aztán meg is csinálja. A be nem tartott ígérgetésekből is már legyen elég.

Meszaros 2008.10.30. 15:25:52

Mit vártok egy új parlamenttől? Kinő a földből egy csomó hi-tec egyetem? 5.20lesz a kenyér? Nem lesz kátyús az út? Faszomat azokba, akik mindig mástól várják a megoldást, akik pattogatott kukoricát zabálnak és várják a messiást.

Giga Fika · http://gigafika.blog.hu 2008.10.30. 15:26:07

Muhahaha! Azért a fidesz is vastagon benne van abban hogy itt tartunk.

Roy 2008.10.30. 15:26:33

Az a baj, hogy egy új parlamentnek, kormánynak nem jutna a tortából semmi. Már megették a mostani pártok.
Külömben is akik közel kerülnek a tűzhöz, azokat már a kisember nem érdekli. Ez egy jól bevált magyar tulajdonság.

Fekete Gyalog 2008.10.30. 15:26:51

Nemrég olvastam bele száz évvel ezelőtti képviselőtestületi szabályzatba. A testület a követkeőkből állt: 1. választott képviselők. 2. ugyananyi számban a legtöbb adót fizetők. 3. Hivatalból testületi tagok. (Polgármester, jegyző, stb)

Nem állítom, hogy ugyanilyen arányban, de vissza kellene hozni a legjobb adózókat a képviselőtestületekbe. Legalább lenne ott ember, aki nem csak ugatja a gazdaság működését. Másrészt ezen legjobb adózók közösségüknek és önmaguknak is tartoznak a helyi-országos ügyekben való részvétellel.

Alf (törölt) 2008.10.30. 15:29:35

szerintem nem jogos a totális bizalmatlanság, de megértem, hogy sokakban ez van.

A fidesz - éra kritikájában soha nem beszélnek elhibázott intézkedésekről, hanem leginkább hazudozásról, ígérgetésről, lopásról, populizmusról, olyan dolgokról amelyek egy részét-jó részét a média képes volt belesulykolni az emberekbe.

A fidesz 4 évig kormányzott a rendszerváltás óta eltelt 18-ból.

Az mszp 10 évig. az utolsó 6 tele van hibákkal. Egyértelműen váltani kellene.

Én a problémát nem a bizalmatlanságban látom, hanem abban a zsigeri ellenállásban, amely érzelmi alapon születik, és amely apáról fiúra száll magyarországon.

Nálunk nagyon ritka, hogy valaki másra szavazna, mint a szülei. Ezen érdemes elgondolkozni. Vajon valóban racionális a szavazók döntése, vagy inkább az érzelmek vezérelnek minket. (hallgass a szívedre?-inkább az eszedre)

Nem lehet mindent elölről kezdeni.


De érdem

Ez vagyok 2008.10.30. 15:31:36

Roy: lehet, hogy mégiscsak a régiek a jók, mert azok "már jóllaktak"? :) Lehet, hogy az újak is a "jóllakással" kezdenének? (Bármilyen rosszul állunk, nekik még jutna.)

Smurfette 2008.10.30. 15:34:57

Ez vagyok:
Igen, az vicces, hogy a Vanish-t meg lehet buntetni, mert nem is tunteti el a kakaoport, pedig azt reklamozza - ezen az alapon az osszes partot hatalmas karterites kifizetesere lehetne kotelezni. Nem vonatkozik a kampanyolasra a reklamtorveny, vagy valami ilyesmi?
Amig nem sokpolusu a demokracia, addig nem mukodokepes, viszont ahhoz eloszor nekunk (nepnek) kell hinnunk abban, hogy a helyzet lehet jobb is - mert ha 'ugysem jut be' alapon szavazunk, akkor a vegen vikiba es feriba fogja valtogatni egymast az 5%-os varfal mogott, amig a vilag vilag.

Thyb 2008.10.30. 15:37:11

Alf - abban nagy igazság van, hogy az MSZP mostmár 10 éve csinálja a hülyeséget, mig a Fidesz ezt csak 4 évig tette, DE egy parlamentnél nemcsak a kormány tud ellehetetleniteni dolgokat, hanem az ellenzék is. Kivonulunk, juszt azért sem .... Had ne soroljam. Teljes egésszében egyetértek, azzal, hogy az MSZP-nek hatalmas volt a felelőssége abban, hogy idejutottunk, de ebben az ellenzék sem hibás kevésbé. Legalább is az én rálátásom szerint. Ha fel kell osztanom a felelősséget azért ahol most vagyunk, akkor MSZP 55% Fidesz 45%. Bár a többiek is ott voltak, véleményem szerint mindehez csak aszisztáltak.

Thyb 2008.10.30. 15:38:35

Ez vagyok: Szerinted Kapolyi mikor fog jóllakni? S a többiek még hol vannak ahoz !!!

Ez vagyok 2008.10.30. 15:46:10

Thyb: jó kérdés :)
Őszintén én nem igazodom ki a jobb meg a baloldaliság között. Van, hogy az mszp jobb-, a fidesz meg baloldali szólamokat hirdet. Az előbb Dr. Kocsis egy igazi agresszív náci dumát írt és a végén elképedtem, hogy "ferenchívő". Hát, ilyenek vagyunk, sokfélék még a saját fejünkben is.

Dr. Kocsis lászló · http://naczivadasz.blogspot.com/ 2008.10.30. 16:05:49

@Lecsó:

Fejezd be a mocskolódást, szavaidból áramlik a gyűlölet.
Igen is felelős kormány van, és minden rosszat a szélsőséges prefasisztoid ordas nácziknak köszönhetünk. a jobbosoknak. De védjed csak a félelemkeltő bakancsokban masírozó, véres gárdásaidat, meg a Viktort! Te utolsó kuka gyújtogató!

ahabkapitany 2008.10.30. 16:10:35

Dr Kocsis

:D
Ezzel csak az a baj, hogy van aki tényleg olyasmi szinten van, mint ahogy most kifigurázod:D

Dr. Kocsis lászló · http://naczivadasz.blogspot.com/ 2008.10.30. 16:14:08

@ahabkapitany:

Én azon röhögök, hogy képesek komolyan venni, azaz tényleg sokan olyan szinten vannak, ami nekem csak karikatúra, és már fel sem tűnik, hogy ez nem normális.

QM 2008.10.30. 16:17:43

De jó! Én tényleg sötét vagyok.
Azt hittem Dr. Kocsis , egy a TWA zsidózos paródiájához hasonlót adott elő(, ezért nem is értettem a felhördülést ellene) :
"Hát köszönjük, náczikám, nem akarunk újabb tömeg mészárlásokat, százszor inkább Ference, mint bárki más náczi."
Mert ebből az sejtetődött, hogy Ferenc is náczi.
De nem ez komoly! Jól van. Meg vagyok nyugodva.
Itthon vagyok....Sohasem lesz vége... Tényleg nem érdemlünk jobbat...

Thyb 2008.10.30. 16:18:53

Ez vagyok:
igen, nagyon is észrevehető, az a politikai nézetváltás ami a jobb és baloldalt jellemzi az elmult években. A bal oldal keményiteni akar és üzletszerű (kicsit kapitalista) ideákat akar bevezetni (ami szerintem 1:1-ben a jobb oldali politikai irányvonalnak felel meg), míg a jobb oldal folyamatosan az adakozó, osztjuk a zsét eszmével kampányol, ami viszont a baloldali liberális eszméknek felel meg. Na, de igy lehet ellenzéki szekéren ülve a szegény rétegből szavazókat toborozni. Aztán gondolom a választások után jönne a nagy rácsodálkozás. Még rémlik bennem amikor 2004-ben az MSZP lett betapsolva. Sokan azt hitték, hogy a váltások után az emberekre szakdt piacgazdasági modell révén utcára és szegénységbe került tömeg, majd visszakapja a jóléti életet, ha visszahozza a volt kádereket. Hát nem kapta. Sőtt jött 1 (azóta egyre többeknek világossá és jogossnak nyilvánitott) Bokros csomag, ami még nagyobb terheket rótt ki a pógárokra. De a gondolatmenet, hogy vissza a hatalmat azoknak akik jól éltettek bennünket 40 éven át kissé szatirikus volt számomra, bár azok akik akkor utcára kerültek, s nincstelenné váltak valszeg utolsó szalmaszálnak tűnt.

Gyulabá 2008.10.30. 16:19:42

Csak néhány apróság. Milyen erők állnak mögötted, kérdezték a véleményedet és egyező véleményen vannak veled? Esetleg úgy képzeled,, hogy majd te egyedül ...? :)

QM 2008.10.30. 16:21:31

Most akkor sötét vagyok, vagy nem? Valaki gyújtson má! világot.

hkf 2008.10.30. 16:23:20

Nocsak. Hasonló témákat feszegetve egyre több józan gondolatot olvasok. Néhány éve szinte kizárólag csak bal-jobb oldali csaták és hangzatos jelmondatok voltak. Ez mára mintha kezdene megváltozni. Mintha egyre több értelmes ember lenne. Hogy honnan, nem tudom.

A magyar társadalom minél széles rétege mielőbb bevallja magának, hogy ő maga az összes gondjának okozója annál előbb kezdhetünk gondolkodni valamiféle fejlődésen.

Én azt gondolom, hogy a magyar szavazók százalék-döntő többsége kapitális idióta, aki vagy egyszerűen sötét és megszokásainak rabja, vagy bálványimádó elvakult agyatlan barom.

Vegyük észre végre, hogy ebben az országban nincsenek politikai értelemben vett oldalak, kizárólag megosztó választék van, amely viszont tökéletesen betölti szerepét immár 18 éve.

Szerintem érdemes minden releváns hír, esemény esetén feltenni a kérdés, hogy ez kinek áll érdekében és gyakorlatilag kinek jövedelmez? Mert a mai világ meghatározó részének kizárólagos mozgatója az anyagi haszonszerzés minden lehetséges szinten. A hal talpától a fejéig. Ha látod a gazdasági érdeket, akkor tudni fogod majd az okát annak amit nem értesz.

Dr. Kocsis lászló · http://naczivadasz.blogspot.com/ 2008.10.30. 16:33:18

@QM mi tudunk biztosítani neked okmányt a nem sötétségedről. Amit világszerte elfogadnak. Mennyit érne meg neked?

QM 2008.10.30. 16:35:45

Ö ö ö ö... Egy világost. Világos?

Dr. Kocsis lászló · http://naczivadasz.blogspot.com/ 2008.10.30. 16:42:44

Na, le is szedték ezt a blogot az index címlapjáról, belátták hogy egy szélsőjobboldali maszlag, menetelő bakancsokkal, és nyilas-sávos zászlókkal.

Kozonithy 2008.10.30. 16:44:32

WoW!!! Egy kicsit elmegyek dolgozni, és ennyi mindent írtok... Köszönöm szépen! Végigolvastam! Tanúságos volt látni a véleményegyezések és -ellentétek összességét.

Nem válaszolok mindenkinek, ha nem haragudtok meg. (ha megharagudtok, akkor sem), csak néhányra.

Pl. országelhagyás:
Igen, választhatom én is, hogy elhagyom a süllyedni látszó hajót, mint ahogy teszik azt oly sokan. Megértem őket is.
De nekem nem fog menni. Nincs kedvem, nem akarok elmenni innen. Itt érzem otthon magam, még akkor is, ha máshol jobban élhetnék. Egyrészt úgy gondolom, hogy ha ide kerültem, akkor itt van valamilyen dolgom az életemmel, és terveim is vannak. Persze nem világmegváltók (már megváltották egyszer, nekem nem menne olyan jól), de amennyire csak tőlem telik, szeretnék tenni azért, hogy ez a földdarab legalább megmenthető legyen a további nemzedékek számára. Remélem, hogy ez a néhány évtized csak egy ideiglenes mélyrepülésként marad meg a történelemben, és leszünk még jobb helyzetben is, még ha valószínűleg nem is élem meg!

Megoldás a helyzetre? Jó lenne találni. Jobb híján szimpatizálok a szakértői kormány gondolatával, mint a sok rossz megoldás talán egyik jobbikával. Csak tartok tőle, hogy az sem állan objektív, pártsemleges emberekből.

Vannak a radikálisabbak (Dr. Kocsis: most nem rólam van szó), akik azt mondják, szét kéne szőnyegbombázni ezt az országot, és előlről kezdeni mindent. De szerintem tényleg rajtunk múlik.

Én a magam részéről nem várom a sültgalambot, mint megoldást. Tenni mindenki úgy tud érte, hogy a szűkebb értelemben vett környezetében (ameddig csak elér a keze) emberségesen, tisztességesen viselkedik az emberekkel, és igyekszik mindenhez pozitívan, méltósággal hozzá állni. Tudatosan fogyaszt, tudatosan vásárol, rámosolyog az emberekre, bizalmat önt másokba, nem hőzöng mindenen, és örül annak, aminek csak örülni lehet az életben. Ez ragadós, csakúgy, mint a negatív érzések.
Ezzel, és a már régebbi postomban írt önkéntes munkáimmal próbálok tenni ezért az országért. Mindenki, ahogy tud. Nem kell megszakadni bele, de ha mindenki csak egy kicsit igyekszik javítani az ország hangulatán, már egész jól állunk...

Dr. Kocsis. Veled meg nem akarok vitába szállni, mert elnézve a blogodat elég fanatikusnak látszol, és a tapasztalatom szerint meddő vita lenne arról beszélgetnünk, hogy náci vagyok-e vagy sem. Kérlek, határolódj el tőlem, attól én is nyugodtabb leszek... utólag is köszönöm, hogy ezt már megtetted!

Úgy en bloc mindenkinek köszönöm az értelmes, jó gondolatokat! Főleg hkf-nek...

Kozonithy 2008.10.30. 16:47:31

Dr. Kocsis :) Komolyan, fényt viszel az éjszakába, színt a szürkeségbe. Állati jót derülök rajtad! Írj még ilyeneket!

Amúgy nem leszedték a blogomat, hanem a blog.hu bal felső sarkába mindig a frissebb írások kerülnek. Jöttek frissebbek. Ennyi.
A másik, kérlek mutass egy menetelő bakancsot, vagy egy nyilas-sávos zászlót a blogon. Előre is köszi!

Ez vagyok 2008.10.30. 16:58:10

Dr. Kocsis ahogy leírta amit akart akár lehet benne jó gondolat is, az ember összerezzen olvastán. Váltsál hangnemet gyorsan, nehogy mégtöbben eltanulják tőled. Van épp elég sivárlelkű agymosott enélkül is.

Dr. Kocsis lászló · http://naczivadasz.blogspot.com/ 2008.10.30. 17:29:55

Kozonithy 2008.10.30. 16:44:32
"WoW!!! Egy kicsit elmegyek dolgozni"

Ugye tudjuk kik szoktak dolgozni?

Először eljárogatunk dolgozni, a másik nap már tüntetgetünk az adóemelések ellen, nem sokkal később elkezdi csípni a szemünket a nem dolgozó csendes többség, aztán bakancsot húznunk és beállunk a gárdába kisebbséget mészárolni...

Nem szégyelled magad?

emmausz 2008.10.30. 19:56:33

Csak az utolsó kommenthez kívánok hozzászólni, annyira kényszeresnek tapasztalom. A Bolondok hajója c. film egyik gegjével próbálok rá reflektálni:
- Nem a post írója náci, hanem a biciklisták.
- Miért éppen a biciklisták?
- Miért éppen a post írója?
Egyebekben örülök annak, hogy sikerült széthúzni a betűket a kommentekben, bár egynémelyiket inkább sűríteném.
süti beállítások módosítása