Jelige

2007.05.15. 16:29

Folytatva "Keresztény médiumok az interneten" című sorozatomat:

http://www.jelige.hu

Az első benyomás feltételnül pozitív. Feltéve, ha van Adobe Flash Playerünk, hiszen az egész oldal egy az egyben flash-animációkból áll össze, úgy ahogy van. Megértem a fejlesztőket, hiszen szokatlanul látványos elemekkel tették élvezhetővé és izgalmassá az oldalt, de egy nagyobb hibát követtek el azzal, hogy nem gondoltak a számítógépes világban járatlan böngészőkre, akik nem merik vagy nem szánnak időt arra, hogy megértsék a flash szükségességét és telepítsék az Adobe falsh player-t a gépükre, ha még nincs fent. Még akkor sem, ha egy linkkel segítik azokat, akik mégis megpróbálkoznak vele. Továbbá nem gondoltak azokra sem, akik iskolából vagy munkahelyről próbálják megnézni az oldalt, ahol esetleg szintén nincsen a flash-animációk lejátszásához alkalmas plugin a számítógépeken vagy le is van tiltva, de mivel nem rendszergazdák, lehetőségük sincs telepíteni azt, így csalódottan otthagyják az oldalt. (Ilyenek a számítógépek a több ezer hallgatót számláló PPKE-BTK géptermeiben is.) A flash ellen szól még az is, hogy semmilyen szöveget nem tudok kijelölni az oldalon, hogy esetleg másnak megmutassam (bár ez jó szerzői védelem is), illetve csökken az esélye annak is, hogy a látogató rátaláljon a honlapról elérhető Fiatalok Krisztusért Mozgalom oldalára. (erről később)
Ettől eltekintve tényleg ízléses és dizájnos az oldal, csak nagy kérdés, hogy megéri-e ennyi flasht felhasználni. Persze annyira azért így sem vészes a helyzet, csak erre érdemes lehet odafigyelni.

Ha mégis van flash playerünk, akkor belépve az oldalon túlzás nélkül állíthatom, hogy egész frappáns, magával ragadó és egyedi látvány fogad. Szószerint belelapozhatunk az aktuális számba. Profi ötlet, sehol máshol nem láttam még ilyesmit. Ha saját ötlet, akkor tényleg csillagos 5-ös érte! A címek nagyon beszédesek, érdekfeszítők, és jól simulnak a mai fiatalok lazaságához. Mégsem bulvár sem külsőben, sem stilisztikailag. Ha valamelyik pedig jobban érdekel, akkor a nagyítóval beleolvashatok (azaz PDF formátumban jelenik meg az oldal) 10/10 pont az egész megvalósításért.

Nagyon pozitív élmény az olvasó számára, hogy az archívumból viszonylag sok régi szám letölthető ugyanígy lapozgatva, majd kinagyítható PDF formátumban! Találunk még on-line előfizetési, sőt ajándéknak szánt előfizetési lehetőséget is. Továbbá "ezerrel készül" a médiaajánló is, ami szintén ritka szolgáltatás a keresztény médiumoknál.

Fontos és példaértékű lehet, hogy a lap küldetését külön oldalon, egy bő mondatban is elolvashattuk a honlap előző verizójánál (mellette megtaláltuk ugyanezt bőven kifejtve is.) Most egyelőre átalakítás alatt van ez a rész is, mint a médiaajánló, de Már eleve az pozitív, hogy a lappal ismerkedők számára kiteszik a küldetési nyilatkozatukat, amelyből nagyon sok minden kiderülhet a lapból. Van, aki e szerint fogja kipróbálni az újságot.

A kapcsolat menüpont közvetlen e-mailírási lehetőséget biztosít, így nem kell külön megnyitni a levelező rendszerünket. Továbbá egy teljes impresszumot is találunk.

Az oldal jobb felső sarkában található link (Fiatalok Krisztusért Mozgalom: http://www.yfc.hu) nagyban teljesíti azt az „elvárást” is, amelyet még szívesen támasztanék egy keresztény médium számára: azaz lehetőséget ad a kommunikációra (vendégkönyv, közvetlen e-mailezési lehetőség, többnyelvű olvasási lehetőség) és főleg a fiatalok felé nyit az oldal. Azon túl, hogy egy szép leírást találunk a mozgalomról és megrendelhetjük a közösség kiadványait, rengeteg „ifióravázlatot” tölthetünk le, ami kifejezetten hasznos és egyedi ötletlista az ifjúsági csoportvezetők számára! (csak a nagyon "furán" mosolygó fiatalemberről készült képet cserélném le valami komolyabbra. Persze maradhat ő is, csak egy másik képpel kéne kihelyezni, mert ez nem egy előnyös kép róla.)
Hiányolok egy fórumot, igaz, „hamarosan” lesz vendégkönyv. (féléve is "hamarosan" volt kiírva.)

Konklúzió: A Jelige.hu alapvetően egy szép oldal a maga nemében, egyértelműen látszik is az erre való törekvés. Egyedül a túlzott flash használatával nem értek egyet, mert sokakat meggátolhat az oldal böngészésében. Ugyanakkora ha minden lehetőségünk adott rá, akkor öröm böngészni és lapozgatni az aktuális számot.

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr5876060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása