Amúgy a múlt héten állati kevés időm volt ide ülni a gép elé, legfeljebb dolgozni, és csak keveset mással törődni. Jó kaland volt. Hosszú lenne leírni mindent, de hasznos tapasztalat és utólag jó érzés volt elvándorolni a tűrőképességem határállomásaira. Szerencsére ott meg is állhattam, nem lökött tovább semmi és senki, legfeljebb próbálkozott, de a határfalnak nyomtam a két kezem és a lábam, úgy tartottam magam. A lényeg az, hogy még ilyan sűrű hetem nem volt ebben a tanévben, mint amilyen ez a hét volt. Minden nap akadt valami, amit csinálni, szervezni, vagy ahol ott lenni kellett. Mellette suli, munkaleadási határidő, stat ZH és a hétvégi ninjutsu szeminárium és vizsga. Persze egyáltalán nem voltak ezek rossz élmények, sőt! Csak kicsit sok így egyszerre...

Az egyik legjobb a hétfő volt, amikor egész nap csángó gyerekeket terelgettünk a városban: Reggel a Parlamentben kezdtünk, találkoztak "Kati nénivel" (értsd: Szili Katalin), aki mesélt nekik a Szentkoronáról, meg kaptak személyre szóló ajándékokat is. A sajtó persze azonnal lecsapott, de ez most melléklényeg. A gyerekek viszont igencsak megilletődtek, amikor megpróbáltuk elmondani nekik, hogy ki is volt ez a szemüveges néni.
Aztán megebédeltünk velük az Orzságház ebédlőjében (sokuk még az életben nem evett ilyen helyen, ilyen felszolgálás mellett).
Délben aztán átmetróztunk a PPKE-JÁK-ra. Drágák voltak, ahogy próbáltak ráugrani a mozgólépcsőre és marhára féltek tőle, csak úgy visongtak fent is, meg lent is... A jogi karon aztán előadták tudásukat, és hát majd lehidaltam. Népdal ennyire még soha nem hatott meg, mint akkor. Aztán a kertben játszottunk is velük, meg próbáltak románul tanítani. Megtanultam, hogy "Ne enerválj engem!", de már nem emlékszem pontosan. Valami "Nu mon enerváre!" volt talán?
Délután pedig órákat töltöttünk az Nemzeti Bankban. Pénzt vertek és nyomtattak, játszottak a számítógépeken, megmérték egy mérlegen, hogy ha aranyból öntenék ki őket, akkor mennyit érnének... és úgy összességében halálosan élvezték.
Egy kis csoda volt mind, csak azt sajnáltam, hogy ugyan értettek meg beszéltek is magyarul, de csak úgy, mintha egy viszonylag jól beszélt és értett idegen nyelvük lenne. Velünk tehát magyarul próbáltak kommunikálni, de egymás közt románul pörgött csak a nyelvük, mert a suliban is úgy kell és így kényelmesebb már nekik.

Péntek: Királyság, a statiszitka ZH-t "csapatmunka" nélkül írtam meg. :) Ha görbül is, akkor tényleg boldog ember leszek.

Péntek este: Ettől féltem a legjobban, de csak attól, hogy nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük. Szóval előadtuk a szovátai utunkat fényképekkel és jó sok személyes történettel. De meghívtunk rá mindenkit, akit csak lehetett, hogy minél több pénzt tudjunk gyűjteni a gyerekek nyári táborára meg az Alapítványnak. Még Böjte Csabát is, az Alapítvány elnökét is, aki 13 nevelőkollégájával együtt elfogadta az invitálást. Gondolom, hogy inkább miatta, mint miattunk volt ott ekkora tömeg, de a célt elértük, sokan voltak. Jó érzés volt, hogy ezúttal mi is közrejátszhattunk az Alapítványnak való adománygyűjtésben. Nem lenne etikus leírni, hogy kb. mennyi jött össze, de annyi bizonyos, hogy pár száz gyerek sok napi ellátása kijön belőle, vagy akár pár új ágy, hogy újabb utcagyerekeket tudjanak felkarolni. Szükség mindig lesz a támogatásra...
A saját előadásom alatt amúgy egészen elképesztő módon még el is érzékenyültem, amikor egyre jobban beleéltem magam a gyerekek sorsának mesélésébe. Kezdtem igazán átérezni, hogy milyen piszkosul mázlista vagyok és milyen szép múltam van az övékhez képest, mígnem egyszercsak elcsuklott a hangom. 12 éve nem sírtam, és ugyan most sem kezdtem könnyezni, de ennyi év után először éreztem újból azt az érzést. Pedig már azt hittem, hogy teljesen elfelejtette az agyam. No mindegy. Csak ez egyértelmű reakció volt a pszichémtől, hogy végre valami igazán fontos dologgal is foglalkoztam az életben.

Aztán a hétvége: Ninjutsu szeminárium. Alapvetően kb. "csak" 10-12 új technikát tanultunk, de azokon nagyon alaposan végig mentünk, nem adtak le újat ötpercenként, mint sok más helyen, amiről már azt hittem, hogy az a normális. Nem. Itt végre volt idő szépen lassan is begyakorolni mindent...
Ja és végre eltehetem a fehér övemet is 6+3 hónap gyakorlás után. A zöld korszak következik legkevesebb 5-6 évig, de inkább 8-10, ha Isten és a párt is úgy akarja, hogy eljussak odáig, hogy ezt is eltegyem emlékbe. (Ezt most megosztottam. De ha az ismerőseim közül bárki elkezdi azt a két tipikus "Jaj! Akkor tőled most már félni kell!" vagy "Akkor mutass valamit!" szövegeket – azt tényleg bucira verem! :)

Holnaptól utsó hét az "Időszak" előtt. Jesz! Jócakát!

A bejegyzés trackback címe:

https://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr525373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása