Még régebben leírtam volt valahova pár órai aranypöketet. Nos akkor is úgy kezdtem magamnak, hogy az óra címe (Max Weber) önmagában nem túl nagy vágykeltő arra nézve, hogy én arra az órára beüljek. Ezért jó meggondolás az az egyetem részéről, ha olyan tanárt állítunk a diáksereglet elé, akinek van humora hozzá. Erről az óráról idézgetek. (Persze, ehhez ismerni, látni, hallani kéne a tanárt is, úgy jobban esik a humor.)

1. Max Weber "rend" fogalma volt említés alatt, továbbá az, hogy a rend fogalma nem csak a középkorban volt érvényben lévő fogalom, hanem ma is használható / használandó. Ehhez azonban több minden társul:

"– Neveltetés: Pl. Angliában ciki, ha valaki nem az Oxfordon vagy a Camebridge-en végzett.
Ez pont olyan, mint az a vicc, amelyikben megszólal süni gyerek:
– Mama, hogyan juthatok át az autópálya túloldalára?
– Hát oda, kisfiam, csak születni lehet…

- Kultúra: szokások, habitusok.
Ahogy egy hittantáborban is: a lányok szigorúan bokáig érő szoknyában, az emberek taizés cuccal a nyakukban és bikából éneklik az alleluját…

- Connubium: Ki-kivel házasodik.
Pl. a budai rózsadombi a budai rózsadombival, az arisztokrata az arisztokratával, a büdös disznó a büdös disznóval.

Létezhetnek rendies csoportok is: Pl. jobberek és ballerek."


2. Max Weber Uralom szociológiája a téma, mire én – notebookkal a kezem alatt – serényen gépelni kezdtem az elhangzottakat:

"Bevezető:

Valamikor a cselekvéselméletről volt szó...hirtelen hatásszünet, mert a t. úr nézni kezdi az egyik leánka plüssnyulas tollát. – Nagyon cuki az plüss nyuszi a tolla végére felhúzva. Olyan rózsaszín, hogy annak már bukéja van. De még az ásványvíz is maga előtt. ... Én is vettem a lányaimnak ilyen félméteres – mutatja – hajlítgathaó rózsaszín grafit ceruzát. De tök jó, nem?! Annyi marhaságot tudnak kitalálni manapság. A lányaim is teleragasztották az autót ilyen plüss cuccokkal: undorító. Olyannyira, hogy annak már saját stílusértéke van. ... Amúgy múltkor nem pont maga volt az, aki egy világító tollal írt? Na mindegy...

Szóval a cselekvéselmélet..."


Pár órával korábbi aranyköpetek

Az amúgy halál unalmas óra címét sugalló "Max Weber" előadáson írt mai (rövidített) jegyzeteim:
(a tanár sztem tudta, hogy ha nem dob be valamit, meghalunk...)

1. Weber problémája: A tudományt nem lehet objektíven átadni, mert benne lesz az előadó (pl. tanár) szubjektív értékrendje, hozzáállása.
"Weber megoldási javaslatai:
a.) Jelezzük a hallgatóknak, hogy „idáig” tényekről beszéltünk, de „innentől” szubjektívebb lesz az előadás.
b.) Jelezzük a hallgatóknak az előadás elején, hogy mik a saját értékeink, és aszerint hallgassanak minket.
- Például elmondhatnám magamról az óra elején, hogy én egy akkora szemét jobber vagyok, hogy ami már tőlem is jobbra van, az egyszerűen leesik..."


2. "Weber szerint a kollektív képződmények nem valóságosak, csak elnevezések. Az egyetlen valóság a cselekvő lények összessége: Például nincs ez az egyetem a valóságban, csak egyes cselekvők, akik elnevezik ezeket a képződményeket.
Értik... nem a magyar állam jön szembe, hanem Kovács Béla törzsőrmester és a gumibot..."


3. "Racionálisan evidens megértés: a cselekvések jó részét evidens módon, probléma nélkül megértjük.
Pl. látunk egy baltás embert az erdőben: evidens, hogy favágó és fát vágni készül az erdőben... vagy látogatóba megy az anyósához..."

A bejegyzés trackback címe:

http://kozonithy.blog.hu/api/trackback/id/tr7125365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.